szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az augusztus 20-ai események kapcsán zajló vizsgálat akkor lesz végleges, ha a személyek ellen folyó vizsgálatok is lezárultak - mondta pénteken Danks Emese.

A kormányszóvivő azzal kapcsolban nyilatkozott, hogy a Fidesz szerint titkos vizsgálat zajlik, annak ellenére, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter kedden már lezárta azt.

"Szó sincs titkos vizsgálatról, hiszen miniszter úr tájékoztatta a sajtót, hogy egyes személyek ellen még vizsgálódnak" - hangsúlyozta Danks Emese.

Emlékezetett arra, hogy az érintett szaktárcák vezetői vizsgálatot indítottak az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetői ellen.

Kérdésre válaszolva elmondta, a legrészletesebb, legkörültekintőbb eljárás után lesz végleges a vizsgálat, amelynek eredményéről tájékoztatják Sólyom László köztársasági elnököt is.

Az államfő előző nap nyilatkozott arról, hogy nem érzi megnyugtatóan lezártnak az augusztus 20-i viharral kapcsolatos vizsgálatot. Sólyom László a Madarász Utcai Gyermekkórházban, valamint az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben tett látogatása után kiemelte, "a felelősség kérdését mindenképpen tisztázni kell".

Azt is elmondta, hogy az augusztus 20-i események után nem kapott személyes tájékoztatást, pedig mint megjegyezte, rendkívüli eseményekről, a következményekről, a kárelhárítási tervekről az elnököt tájékoztatni kell.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Vihar utáni felelőskeresés

A mentés gépezete még csak-csak működött, a katasztrófamegelőzés rendszere viszont teljes csődöt mondott a vasárnapi viharos tűzijáték idején. A felelőskeresés választási kampánycirkusszá silányult.

Vélemény

Tűzijáték-tragédia: viharálló bársonyszékek

Ha egy futballmeccsen székeket törő huliganizmus, rasszista demonstráció történik, azért a labdarúgóklubot megbüntethetik. Pedig nyilván nem ők buzdították a tömeget. Nem gondoljuk, hogy a honi politikára enyhébb szabályrendszert kéne alkalmazni, mint a minőségi-erkölcsi szempontból igen csehül álló magyar focira. Mégis, nagyon úgy tűnik, az évszázados fákkal, tribünökkel, háztetőkkel szemben a politikusi bársonyszékek az orkánerejű széllökéseknek is bizton ellenállnak.