szerző:
MTI

Az 1956-os magyar forradalom előtti tisztelgés jelentőségét és az európai integráció folytatásának szükségességét hangsúlyozta Giorgio Napolitano olasz államfő kedden Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Sólyom László köztársasági elnökkel.

"Nemcsak államfői, hanem saját személyes politikai és erkölcsi kötelességemnek éreztem" - hangsúlyozta Giorgio Napolitano, amikor kiemelte, hogy a magyar fővárosban elsőként a magyar forradalom mártírjainak nyughelyét, Nagy Imre sírját kereste fel. Elmondta, hogy 1956-ban az olasz állam legfelsőbb vezetői teljes mértékben kiálltak a magyar ügy mellett, és így tett a politikai pártok többsége is.

Sólyom László kiemelte, hogy ötven évvel ezelőtt Giorgio Napolitano az olasz politikusoknak ahhoz a kisebb csoportjához tartozott, amelynek tagjai különböző okokból helyeselték a magyar forradalom elleni szovjet beavatkozást. Giorgio Napolitano azonban 1968 óta számos jelét adta, hogy álláspontját megváltoztatta, s most Budapesten sem mentegette, magyarázta korábbi véleményét, hanem határozottan és egyértelműen elhatárolódott attól - mondta a magyar államfő.

Sólyom László hangsúlyozta: Olaszország támogatja Magyarország törekvését, hogy 2007 végéig a schengeni térség része legyen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Magyar bankkártya-hamisítókat fogtak el Olaszországban

Magyar bankkártya-hamisítókat fogtak el Olaszországban, az öt férfi előzetes letartóztatásban van - mondta Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Budapestre jön az olasz államfő

Hivatalos látogatást tesz szeptember 26-án Budapesten Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök - közölte Olaszország magyarországi nagykövete.

MTI Világ

Merénylet a NATO olasz katonai konvoja ellen

Merényletet követtek el kedden Kabulban az észak-atlanti szövetség egy olasz katonai konvoja ellen. A helyi rendőrség közlése szerint egy katona életét vesztette, heten - két katona és öt afgán civil - megsérültek. Közben Kandahárban 18 halálos áldozatot követelt egy kamikazeakció.

MTI Itthon

"Napolitano, menj el Budapestre, és borulj térdre!"

Claudio Martelli volt olasz szocialista politikus felszólította Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnököt, hogy menjen el az 1956-os magyar forradalom évfordulójának megemlékezéseire és - Willy Brandt egykori német kancellár varsói gesztusához hasonlóan - boruljon térdre Budapesten.

Kásler megmondta, mi az iskolai oktatás célja

Kásler megmondta, mi az iskolai oktatás célja

Schilling Árpád: Annyit mondasz, magyar vagy, és lemondóan bólintanak

Schilling Árpád: Annyit mondasz, magyar vagy, és lemondóan bólintanak

A Tátra szlovák oldalán is villám csapott turistákba

A Tátra szlovák oldalán is villám csapott turistákba

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Itt vannak a legjobban fizetett színészek, Dwayne Johnson megint kilőtt

Itt vannak a legjobban fizetett színészek, Dwayne Johnson megint kilőtt

Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült

Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült