szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Ítélőtábla - akárcsak történt az első fokon - elutasította a Ferencváros előterjesztését, hogy függessze fel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon határozatainak végrehajtását, amelyekkel a zöld-fehér klubot nem engedték az élvonalban indulni és visszasorolták a másodosztályba.

Helmeczy László, az MLSZ jogi alelnöke szerint ezzel jogerősen eldőlt, hogy a Ferencváros nem helyezhető vissza a Borsodi Ligába.

A Fővárosi Bíróság szeptember 5-én első fokon, nem jogerősen megsemmisítette az MLSZ elnökségének határozatát és a fellebbviteli licencadó testület döntését a Ferencvárossal kapcsolatban, ugyanakkor egyebekben a keresetet elutasította. Az MLSZ fellebbezett és a másodfokú tárgyalásra december 7-én 9 órától kerül sor.

Az FTC első osztályú licencét a másodfokú licencadó bizottság július 13-án visszavonta, majd saját határozatát megváltoztatva 17-én mégis újra megadta. Ezt követően az MLSZ feloszlatta a testületet és hatályon kívül helyezte annak határozatait. Az új fellebbviteli testület később úgy döntött, hogy az FTC-nek nem adja meg a licencet. A bíróság ezt, a testületet feloszlató határozatot, valamint az új testület licencet megtagadó határozatát semmisítette most meg.

A bíróság a felperes FTC Zrt. keresetét egyebekben elutasította, azaz nem állapította meg, hogy az eredeti döntés értelmében az FTC rendelkezik a licencjoggal. Az MLSZ-t a bíróság 51 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Lemondott a Fradi elnöke

Ináncsy Miklós a Ferencváros helyzetét értékelő keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemond klubelnöki posztjáról. A volt elnök a szerdai tisztújító közgyűlésen nem indul a tisztségért.

Hét nap

FRADI-MLSZ-MECCS

Ha kell, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) fordul a Ferencvárosi Torna Club, hogy bizonyítsa, a Magyar...

MTI Itthon

FTC: 800 millió jönne, ha Bácsalmási lesz az elnök

Bácsalmási Ottó ígérete szerint 800 milliós befektetés érkezne egy cégcsoporttól a Ferencvároshoz, amennyiben a klub szerdai közgyűlésén őt választják meg elnöknek. A Vasaba invesztáló Rácz Gábor és Milan Mandaric (Portsmouth) nevét említette, mint befektetőkét.

MTI Itthon

FTC: Ináncsy Miklós az új elnök

Az FTC rendkívüli tisztújító küldöttközgyűlésén megválasztott tíztagú elnökség Ináncsy Miklóst, a teke-szakosztály elnökét választotta az egyesület elsőszámú vezetőjének. A húsiparban érdekelt üzletember mandátuma - akárcsak az általa vezetett testületnek - május 31-ig szól.

Itthon

A Fradi büntetéséről cikkezik a nyugati sportsajtó

A CNN és a Sports Illustrated is nagy terjedelemben számolt be a Ferencvárost ért újabb csapásról. Az MLSZ fegyelmi bizottsága tegnapi ülésén 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte a zöld-fehéreket, továbbá 2007. júniusáig minden nemű nemzetközi találkozótól eltiltotta a klub futballcsapatát - írja a SamsungSport.hu

MTI Itthon

FTC: Furulyás lemondott

Furulyás János elnök a Ferencvárosi Torna Club csütörtöki elnökségi ülésén bejelentette lemondását, és egyben jelezte, hogy nem kíván részt venni a hétfői közgyűlésen.

MTI Itthon

Padlón a Fradi: 16 millió Geráért, 45,9 millió Pintérnek

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén Gera Zoltán külföldre igazolása kapcsán fizetésre kötelezte a Ferencvárost; az összeg sajtóértesülések szerint 16 millió forint. Egy szintén keddi döntés szerint az FTC-nek 45,9 milliót kell fizetnie volt edzőjének, Pintér Attilának.

MTI Itthon

FTC: lemondott Albert Flórián

Lemondott elnökségi tagságáról Albert Flórián, aki tiszteletbeli elnökként volt a Ferencvárosi Torna Club vezetőségének tagja. Ezzel az eredetileg 12 fős elnökség hat tagúra csökkent, így határozatképtelenné vált.

hvg.hu Itthon

Miről nem beszélnek a fradisták?

Most, hogy a Ferencváros - a jelen állás szerint – a másodosztályba szorul, számosan nyilatkoznak. Egy mondatot valahogy senki se mond ki a zöld-fehér táborból.