szerző:
MTI

Nem volt lezárva Veszprém a miniszterelnök múlt pénteki látogatásakor - erről szocialista országgyűlési képviselők beszéltek hétfőn újságíróknak. Elmondták azt is: meglepte őket, hogy a hétfői parlamenti ülést a páholyból hallgatta a tüntetések egyik főszervezője.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ma az Országgyűlésben, napirend előtt azt mondta: Veszprém a Pólus-programból csupán annyit látott, hogy reggel nyolctól lezárták az szinte az egész várost, mert délután kettőkor "Gyurcsány Ferenc egy hátsó lépcsőn másfél órára besurrant a városházára".

A miniszterelnök látogatása előtt a rendőrség tájékoztatta a lakosságot arról, mely útvonalakon lesz forgalomkorlátozás. Nem volt lezárva a város - közölte Pál Béla veszprémi országgyűlési képviselő Navracsics Tibor felszólalására reagálva.

Hozzátette: a forgalomkorlátozás a kormányfő látogatása előtt egy órával kezdődött, nem reggel nyolc órától, s azért váltak szükségessé más, időszakos korlátozások is, mert a tüntetők nem az előzetesen számukra engedélyezett területet foglalták el.

Pál Béla szerint az sem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc egy hátsó lépcsőn surrant fel a városházára. Hozzátette: a kormányfő a négy lehetséges útvonal egyikén közelítette meg a városházát, a főbejáratnál a város fideszes vezetői fogadták.

Katanics Sándor országgyűlési képviselő beszámolt arról: meglepő volt számára, hogy a parlamentben hétfőn ott volt a tüntetések egyik főszervezője. A képviselő fotókat mutatott arról, hogy az ülésterem egyik páholyában ugyanaz az ember ült, aki a tüntetéseket szervezi és a városi önkormányzat egészségügyi bizottságának fideszes külső szakértője.

Kérdésre válaszolva hozzátette: onnan tudják, hogy ő a főszervező, mert többször nyilatkozott a veszprémi televízióban, mint a főszervezők egyike.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI/hvg.hu Itthon

Gyurcsány "zászlóshajó-programokkal" kezdte az évet

Szili Katalin elnökletével megkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, a hétfői ülésnapon mond országértékelő beszédet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjai kivonultak a teremből, de a frakcióvezetők azért hozzászóltak.

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben

Részegen esett be egy ház udvarára siklóernyővel egy férfi Mezőberényben

Dugába dőlhet a Facebook nagy terve, menekülnek saját pénzének támogatói

Dugába dőlhet a Facebook nagy terve, menekülnek saját pénzének támogatói

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni

Kínában már csak arcszkennelés után lehet új telefont vásárolni

Kínában már csak arcszkennelés után lehet új telefont vásárolni

Belebukott a rasszista botrányba a bolgár fociszövetség elnöke

Belebukott a rasszista botrányba a bolgár fociszövetség elnöke

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó