szerző:
MTI

A fénymásolók áraiban foglalt jogdíj (reprográfiai díj) az idén nem változik, viszont a nyomtatók és az üzleti céllal működtetett másolók díjai emelkedtek március 1-től - az erről szóló közleményt a Magyar Közlöny 24. száma tartalmazza.

A szerzői jogi törvény, illetve a végrehajtására kiadott kormányrendelet a Magyar Reprográfiai Szövetség feladatává teszi, hogy meghatározza a fénymásolók, valamint nyomtatók után fizetendő reprográfiai jogdíjakat. Az így befolyt összeget azután szétosztják azon szerzők között, akiknek a műveit így többszörözik. A korábbi tarifa 2005. május 10-től a múlt év utolsó napjáig volt hatályban. Az új táblázatok viszont csak a Magyar Közlönyben való kihirdetésük (március 1.) óta alkalmazhatók, hiába szerepel azok végén induló időpontnak ez év első napja. Így 2007. első két hónapjában még a régi tarifák alapján kell fizetni.

A fénymásolók árában foglalt reprográfiai díjak változatlanok maradtak. Ezek nagysága a gép sebességétől függ. Például a leglassúbb fénymásoló (percenként 9 másolatig) után 3400 forintot kell fizetni, míg a gyorsmásolóknál - darabonként - 90700 forint a tarifa. A nyomtatóknál is a sebesség határozza meg a díjat, ezek már mintegy 20-25 százalékkal emelkedtek. Itt a leglassúbb gép 1-19 nyomatot tud készíteni percenként, ennél 300 forintról 400-ra emelkedett a reprográfiai díj. A percenként 50 nyomatnál többet produkáló berendezések után viszont 15 ezer forint helyett 20 ezret kell fizetni.

Aki üzletszerűen működtet fénymásolót, annak még - szintén a gép sebességének függvényében, továbbá a település jellege szerint - havi díjat is kell fizetnie. A másoló szalonokban, illetve egyéb másoló üzletekben a percenként 1-12 másolatot "tudó" gépek után a havi díj eddig Budapesten 4300, más városban 3500, míg községekben 2600 forint volt. Ezek a díjak - az előbbi sorrendben - 4500, 3600 illetve 2700 forintra emelkedtek, tehát a többlet 100-200 forint. A gyorsabb gépeknél 200-500 forint a díj emelkedése.

Az egyetemeken - azok könyvtáraiban és kollégiumaiban is - felszerelt gépek havi díja 5700 forintról 6300-ra nőtt. A nyilvános közkönyvtárakban és közoktatási intézményekben 100 forinttal nőtt a havi taksa. Budapesten 3300, más városban 2400, egyéb településen 1700 az új díj. Az egyéb nyilvános helyek (vasútállomás, repülőtér stb.) fénymásolói után is 100 forinttal emelkedett a tarifa, így az Budapesten 2700, más városban 2000, községben 1200 forint lett havonta. Az utóbbi három esetben (egyetem, könyvtár, más nyilvános hely) a tarifák állandóak, nem függenek a fénymásolók sebességétől.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Kitaszítanák a szexuális erőszakért elítélt papokat

Kitaszítanák a szexuális erőszakért elítélt papokat

2200 kisrészvényes bukhat a Közép-Európai Gázterminál vagyonának kimentésén

2200 kisrészvényes bukhat a Közép-Európai Gázterminál vagyonának kimentésén

Vegánok voltak az ősemberek? Vagy húst ettek? Netán egymást?

Vegánok voltak az ősemberek? Vagy húst ettek? Netán egymást?

Pénteki cukiság: oltást kaptak a tigriskölykök Győrben

Pénteki cukiság: oltást kaptak a tigriskölykök Győrben

Orbán: A helyzet rossz

Orbán: A helyzet rossz

135-en fagytak halálra a télen, a legtöbben a saját fűtetlen otthonukban

135-en fagytak halálra a télen, a legtöbben a saját fűtetlen otthonukban