szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A roma gyermekek iskolai elkülönítése, az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozva indított pert a nyíregyházi önkormányzat ellen az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány; a szerdai első tárgyaláson a polgári peres eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnapolta.

A felperes alapítvány szerint - mint azt Mohácsi Erzsébet, a budapesti székhelyű szerveződés igazgatója a bíróság előtt hangsúlyozta - a nyíregyházi Guszev lakótelep általános iskolájában elkülönítetten tanulhatnak a cigány gyermekek. Az önkormányzat szerint viszont nem fedi a valóságot az elkülönítés, az iskolai körzethatárok megszűntetése után alakult úgy a helyzet, hogy a tehetősebb szülők többsége, élve a lehetőséggel, más oktatási intézménybe íratta be a jobb képességű gyermekeket, s emiatt zömmel csak a hátrányos helyzetű roma fiatalok maradtak a guszevi iskola diákjai.

A helyhatóság jogi képviselője szerint nem csak a Guszev telepi 13-as számú iskolában alakult ki ilyen helyzet, hanem a település több, főként külvárosi oktatási intézményeiben is. A plusz kiadásokat vállalni tudó szülők jobb képességű gyermekei ott is szintén más iskolába iratkoztak át, a jól tanító pedagógusok ugyancsak távoztak, s így valóban hátrány éri a maradó diákokat.

A nyíregyházi önkormányzat most alakítja át iskoláinak rendszerét, megszüntetését tervezi a guszevi oktatási intézménynek is, s a tanulók jobb tárgyi és személyi feltételekkel rendelkező intézményekbe mehetnek majd át. 

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány törekvése is hasonló, az oktatás színvonalának emelésével szeretné felzárkóztatni a nehéz sorsú tanulókat. A szerveződés Miskolc és Hajdúhadház önkormányzata ellen ugyancsak pert indított az úgynevezett "mélyszegénységben" elő gyermekek jogellenes elkülönítése miatt, továbbá bírósági eljárást kezdeményezett Kecskeméten és szintén Nyíregyházán jogtalanul fogyatékossá nyilvánított gyermekek ügyében. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 30 nappal halasztotta el a szerdán kezdődött per folytatását, s közben várja a két féltől állításuk bizonyítására a dokumentumokat.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hét nap

SZEGREGÁCIÓS PER

A miskolci önkormányzat megsértette egyes roma általános iskolás tanulók egyenlő bánásmódhoz való jogát - állapította...

Roma Sajtóközpont Itthon

Megkezdődött a második iskolai szegregációs per

A miskolci szegregációs próbaper után az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Hajdúhadház önkormányzata ellen is keresetet nyújtott be a Debreceni Bírósághoz arra hivatkozva, hogy a város két iskolájában elkülönítik a roma gyerekeket. A pénteki első tárgyalási napon az önkormányzat tagadta, hogy etnikai alapon iskoláznák be a gyerekeket - adta hírül a Roma Sajtóközpont.

MTI Itthon

Tüntettek a jászladányi szegregáció ellen

A jászladányi iskolaügy bírósági tárgyalásával egy időben mintegy 15-20-an tüntettek Szolnokon az iskolai szegregáció ellen tiltakozva, s támogatásukról biztosítva a felperes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalt.

Vélemény

Integráció, szegregáció

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának az oktatási miniszterhez küldött levele nyomán vita bontakozott ki a szociális, kulturális és biológiai okokra visszavezethető hátrányok kezeléséről az iskolarendszerben. Ezt a vitát az olykor kissé ideologikusnak tűnő felhangok ellenére rendkívül időszerűnek és fontosnak tartom.