Kóka János. Árnyékboksz © Stiller Ákos

A politika az exigenciák, azaz az elvárások, a kényszerek, végeredményben a lehetőségek tudománya – mondott valami ilyesmit Kossuth apánk. A liberális küldöttek amint a szónoki emelvényre léptek, szívesen szabadultak volna ennek parancsától az SZDSZ kétnapos monstre tisztújító gyűlésén. Szónoklataikban arról fantáziáltak, hogy az lenne a legjobb, ha Kóka Jánost és Fodor Gábort egybe gyúrhatnák. Volt, aki még ennél is továbbment, és Kunczét meg Horn Gábort is „belegyúrta” volna a liberális szupermenbe. Aztán persze belátták, hogy a tudomány jelenlegi állása mellett erre nincs mód, és az egyik vagy a másik jelölt mellett tették le a garast.

A jelölteknek és a pártnak tett kötelező szónoki tiszteletkörök mellett azonban tetten érhető volt a bizonytalanság. Kóka és Fodor kampánystábján kívül a mezei SZDSZ-esek szombat éjjel a Merkúr szállodában vagy vasárnap a gyűlésnek otthont adó Sportmax Rendezvénycsarnok folyosóin fejüket csóválva azon lamentáltak, hogy egyik jelölt sem az igazi, és hogy csak a nagyobbik rossz elkerülése miatt szavaznak ide vagy oda. Felütötte fejét a Kuncze-nosztalgia is, mintha bizony magának az elnököt nem terhelné – legalábbis politikai – felelősség az SZDSZ jelenlegi kispárti állapotáért.

A pártelnökjelölti beszédek újat nem tartalmaztak, mindenki hozta a tőle vártat. Fodor beszédének volt íve, empatikus és szabatos volt, de mintha a húsz perc túl soknak bizonyult volna mondandója tartalmához mérve. Kóka optimizmust sugárzott és behízelgő volt, de a tőle már unalomig ismerteket ragozta, és Amway-ügynök módjára sulykolta: „sikeresek lesztek, sikeresek leszünk”.

A kandidálók szavainál jóval tanulságosabbak voltak a kortesbeszédek, ha ugyan képes volt valaki elviselni a „siker”, a „sikeresség”, a „hitelesség” főnevek, illetve a „mentén” névutó tömeges és visszaélésszerű használatát. (A tribünön az egyik vendég például a 126. sikeresség szó hallatán a torkához kapott, és legott elaludt.) És persze az se lesz retorikai tananyag, amikor Kókát egy mondaton belül dinamithoz és az új Tibi csokihoz hasonlították, vagy amikor a két jelölt kapcsolatának értékelésére a rántott hús és a krumplipüré szolgáltatott analógiát. Megtudhattuk még, Gusztos Péter mikor készül szüzessége elvesztésére, hogy John Emese szerint a Kóka vesszőparipája, a pragmatizmus voltaképpen csak az ürességet leplezi. És persze nem hiányozhatott a Medgyessy-nyelvtörő, az „útelágazás” szó sem. Béki Gabriellának azonban első nekifutásra sikerült kimondani. Hozzá fűződik a kétnapos küldöttgyűlés egyetlen nyilvános Kuncze-bírálata is, a képviselőnő ugyanis nehezményezte, hogy a leköszönő elnök szívének kedves utódjaként nevezte meg Kókát. (Nem tudni egyébként, a pártvezér miért ne támogathatná nyilvánosan Kókát, de ez most mindegy.) Az se volt semmi, amikor Eörsi Mátyás előbb azt sejtette a küldöttekkel, hogy nyolc budapesti nagykövet támogatja Kóka SZDSZ-elnöki ambícióit (!), majd kijelentette: Orbán Viktornak még egy éve van hátra, hogy utolérje Leonyis Iljics Brezsnyevet.

Kóka és Fodor. Itt még döntetlen volt © Stiller Ákos

Voltak azért figyelemreméltó beszédek is, amelyek megvillantottak valamit abból, hogy milyen irányba tapogatózna a megújulni vágyó liberális párt. A Kóka támogató Bretter Zoltán például az újfajta – munkacíme alapján „polgári” – liberalizmusról beszélt, amely képes lehet a felnövekvő új generációkat az SZDSZ szavazótáborává alakítani. Most lépjünk túl azon, hogy vajon milyen liberalizmus lehet nem polgári, Bretter szavai mindenesetre világossá tették: Kóka SZDSZ-e elsősorban a sikeres, versenyképes fiatalok megnyerésére tör, éppen azokra számít, akik eddig a Fidesz atombiztos táborát adták.

Az is meglepő volt, s elütött a beszédek korteskedő hangnemétől, hogy Sértő-Radics István határozottabb kiállást sürgetett pártjától a nemzeti kisebbségek területi autonómiája mellett. Itt a szabolcsi képviselő kimondva kimondatlanul a határokon túl élő magyar kisebbségek autonómiatörekvéseinek erőteljesebb támogatását szorgalmazta. A gyűlésen visszhangtalanul.

Elsősorban a Fodor-párti küldöttek beszéltek arról, hogy nincs szabad verseny egy olyan országban, ahol nem egyenlők az esélyek. Szent-Iványi István, Béki Gabriella vagy Kis Zoltán szerint az SZDSZ-nek éppen az esélyegyenlőség megteremtésére kellene építeni politikáját, s ők a szolidaritás hangsúlyosabbá tételétől várják a párt megújulását.

Kóka mondanivalója, politikai ideája a mérsékelt amerikai republikánusok, Fodoré pedig baloldali demokratákra hajaz, ami tulajdonképpen elismerésre méltó témagazdagság egy magyarországi kispárt részéről.

De persze a mostani választás igazi tétje nem ez volt, hanem az, sikerül-e megakadályozni, hogy Gyurcsány Ferenc egy újabb párthoz jusson. Márpedig ez nem csupán a liberális párt, de a magyar demokrácia szempontjából is jelentőséggel bír. A pártvezetés, a kormány és személyesen Gyurcsány támogatását élvező Kókával szemben Fodor látványos megerősödése és csak hajszálon múló győzelme azt bizonyította, hogy a küldöttek valamit megéreztek a tétből. Valamit, de nem eleget. A kormányfővel szót értő, sőt összejáró Kóka miniszter irányította SZDSZ aligha fogja „megnevelni” az MSZP-t és azt a Gyurcsányt, akinek Kóka politikai karrierjét leginkább köszönheti. Valami már e héten is megvillant a Gyurcsány–Kóka tandem hatalomtechikai arzenáljából. Az elvárt adót megsemmisítette az Alkotmánybíróság, így egy jól tervezett színjátékkal elő lehetett adni, hogy a „virtigli liberális” Kóka még a koalíciós konfliktustól sem riad vissza, amikor keresztbefekszik az új adónem előtt. A liberális küldöttek előtt prímán lehetett demonstrálni a miniszter kormányzati súlyát – vagy legalább annak a látszatát.

A héten írt arról a hvg.hu, hogy úgy hírlik, Göncz Kingát menesztik a külügy éléről, és helyébe a távozó washingtoni nagykövetet, Simonyi Andrást nevezik ki miniszternek. De nem ám az MSZP, hanem az SZDSZ színeiben. Mindezt a Kormányszóvivői Iroda közleményben cáfolta. Meglehet, joggal. Mindenesetre Kóka pártprogramjának fajsúlyos eleme a koalíciós szerződés felülvizsgálata, és a liberális kormányzati jelenlét megerősítése. Vajon reális-e, hogy a húsz képviselővel rendelkező párt még nagyobb szerepet kapjon a kormányzásban éppen attól az MSZP-től, amelynek tagsága gyakran az SZDSZ-t, vagy a liberálisok reformjait okolja a szocialisták katasztrofális népszerűségvesztéséért? Aligha. Akkor pedig maradnak a machinációk, az elterelő hadműveletek, a látszatmegoldások. Mert hát kinek fájna egy külügyi–környezetvédelmi tárcacsere? Senkinek, sőt még tőkét is lehetne kovácsolni belőle mind az SZDSZ-en, mind az MSZP-n belül. Mindkét miniszter súlytalan a „küldő” pártban. Emellett Persányit sokan bírálják az SZDSZ-en belül, leginkább éppen a fodoristák (a küldöttgyűlésen éppen Kiss Róbert szállt bele két lábbal), Gyurcsány pedig lényegében maga viszi a külügyeket, Gönczre csak az apparátus működtetését bízza.

Ezzel együtt Kóka nem örülhet felhőtlenül győzelmének, mert olyan ügyvivői testülettel (üt) kell szót érteni, amelyben ott van Fodor és támogatói (Gulyás József, John Emese, Szent-Iványi, Béki). Kóka biztosan csak Horn Gábor, Wittinghof Tamás, Magyar Bálint és Világosi Gábor szavazataira számíthat. Gusztos, Demszky és Weinek Leonárd pedig kakukktojásnak számítanak az üt-ben.

Zádori Zsolt