szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor szerint a levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, ezért is dolgozta ki a Fidesz a saját programját. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke a Magyar Rádióban, a Vasárnapi újságban elhangzott interjújában hangoztatta: ha kormányra kerülnek, akkor az egészségbiztosítási rendszer visszaalakításának költségeit az átalakításban részt vevő üzleti köröknek kell majd viselniük.

"Magyarország olyan helyzetbe jutott, hogy bármikor bármi megtörténhet, levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, (...) az ország kormányozhatatlansága és az előrehozott választás lehetősége" - fogalmazott a Fidesz elnöke a még pénteken felvett beszélgetésben.
   
Orbán Viktor szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben meg kell mutatniuk a választópolgárok számára: van másik program, van kormányzóképes erő.
   
Az interjúban ezzel összefüggésben azt hangoztatta: nem lehet az emberek nélkül kormányozni, ugyanakkor sikeres ellenzéki politikát sem lehet folytatni, csak velük együtt.
   
Arra a felvetésre, hogy nyilatkozataiban miért csak az MSZP-t bírálja, az SZDSZ-re utalva úgy fogalmazott: kérdés, hogy a mai helyzetben van-e értelme sokat foglalkozni egy elfogyóban lévő, szélsőséges programot képviselő törpepárttal.
   
Véleménye szerint az SZDSZ 1994-ben hátat fordított azoknak az elveknek és eszméknek, amelyeket korábban képviselt, és most ennek az árát fizetik. "Ez a párt vagy gyökeresen megújul, vagy úgy tűnik, hogy el fog tűnni a süllyesztőben" - fogalmazott élesen az SZDSZ-ről.
   
A Fidesz újbóli kormányra kerülésének lehetőségével összefüggésben azt mondta: csak azokkal tudnak majd együttműködni, akik nem vettek részt a válság kialakításában. A "régi dakota" bölcsességek között említette: nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat.
   
Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ nélküle - azaz Orbán nélkül -  el tudná fogadni a Fideszt, illetve, hogy emiatt  össze tudják-e őt ugrasztani őt Kósa Lajos alelnökkel, úgy válaszolt: viták mindig voltak és lesznek is a Fideszben, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy egy törpepárt miatt rúgják össze a port.
   
Az egészségbiztosítási rendszer tervezett kormányzati átalakításáról szólva azt mondta: ha a Fidesz kap elegendő társadalmi támogatást és bizalmat, akkor kormányra kerülve vissza fogják alakítani a rosszul működő rendszereket.
   
Megfogalmazása szerint az üzleti világnak joga van tudnia, hogy ha egy új kormány érkezik, mire kell számítania.
   
Azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy a visszaalakítás költségeit majd azoknak az üzleti köröknek kell viselniük, akik most az átalakításban részt vesznek, nem pedig a magyar választópolgároknak vagy a költségvetésnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Orbán: fél év alatt elérhető a politikai változás

Orbán Viktor bízik abban, hogy fél-háromnegyed év alatt el lehet érni a politikai változást Magyarországon, és nem kell ezzel 2010-ig, a következő esedékes országgyűlési választásig várni - a Fidesz elnöke erről a saját honlapján hétfőn megjelent videointerjúban beszélt.

MTI Itthon

Tom Lantos kiábrándította Orbánt

Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke egyórás, elsősorban az amerikai külpolitika kérdéseit érintő megbeszélést folytatott Orbán Viktorral csütörtökön Washingtonban. A találkozón szó volt a Magyar Gárdáról is.

Itthon

Mit akarnak a szakszervezetek, és mit akar Orbán?

Országos, de nem általános munkabeszüntetés lesz szerdán. A Liga és a Munkástanácsok által meghirdetett sztrájk számos fő- és mellékkövetelésnek adna nyomatékot. Ezek mindegyike a kormánynak a munkavállalói érdekeket sértő kiigazítási intézkedéseit érinti. A Fidesz teljes támogatásáról biztosította a tiltakozókat, szokásához híven kormányt buktatna.