szerző:
MTI

A rendőrség vizsgálatot indított annak a 38 éves vasvári férfinak a halála ügyében, akihez hozzátartozóinak állítása szerint hiába hívták az ügyeletes orvost, a segítség csak túl későn érkezett.

"A Vasvári Városi Rendőrkapitányság saját kezdeményezése alapján indított pénteken ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének alapos gyanújával nyomozást" - mondta Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A fiatalember élettársának elmondása szerint - aki a Vas Népe pénteki számában nyilatkozott a történtekről - párjának kedden délután felszökött a láza, rosszullétre panaszkodott. Gyengének érezte magát, ezért nem fordult azonnal orvoshoz, lázcsillapító hatására a láza is alábbhagyott, estére viszont újra rosszabbul lett, és arra is panaszkodott, hogy fáj a lába.

Az élettárs a vasvári ügyeletre telefonált, és kérte, hogy jöjjön ki párjához az orvos, de az asszisztens csak a további lázcsillapításra vonatkozó tanácsokkal látta el. Állítása szerint többszöri telefonhívása ellenére sem ment ki az ügyeletes orvos, végül pedig a beteg légzése és keringése is leállt. Ekkor az asszony mentőt hívott és a mentőszolgálat ügyeletesének telefonon követett utasításai szerint megkezdte az újraélesztést. A vasvári mentősök perceken belül a helyszínre érkeztek, és Körmendről elindult egy, a szükséges műszerekkel felszerelt rohamkocsi is.

Időközben megérkezett az ügyeletes orvos is, aki megállapította a halál beálltát, és utasítást adott az újraélesztés leállítására. A fiatalember hozzátartozói azt mondták, hogy mindenképp rendőrségi feljelentést akartak tenni, csakhogy ők nem az ismeretlen tettes ellen, hanem az ügyeletes orvos ellen, mert őt okolják a történtekért.

Az ügyeletet ellátó vasvári háziorvos elmondta: az első telefonhíváskor azért nem keltette fel őt az ügyeletes nővér, mert a hívó nem adta meg a címét és telefonszámát, s felháborodott azon, hogy a lázcsillapítás módjáról adnak neki tanácsokat és lecsapta a kagylót. A második hívás után szavai szerint elindultak, de kiérkezésük után már csak halál beálltát tudta megállapítani a pulzus és a pupilla vizsgálatával. A halál pontos okát szavai szerint az azóta elvégzett boncolás sem tudta megállapítani, a diagnózis egyelőre hirtelen szívmegállás.

Lendvai Rezső betegjogi képviselő a távirati iroda érdeklődésére viszont azt mondta, az ügyben szerinte súlyos mulasztás történt. "Az orvos törvénytelenül járt el, amikor többször is bejelentenek egy egyre súlyosbodó esetet, ki kell menni, nincs helye semmiféle más magyarázatnak" - mondta.

Puskás Tivadar, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Szervezetének vezetője elmondta: vasvári kollégáik néhány percen belül a helyszínen voltak, diszpécserük pedig a kiérkezésig is kapcsolatot tartott a bejelentővel. A mentősök tehát szerinte nem hibáztak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kicsontozzák a Huaweit? Baljós dolgot közölt a Microsoft

Kicsontozzák a Huaweit? Baljós dolgot közölt a Microsoft

Ezeket a Google-alkalmazásokat bukhatják a Huawei-felhasználók

Ezeket a Google-alkalmazásokat bukhatják a Huawei-felhasználók

Sokkoló képek: rengeteg műanyagszemetet szedtek ki egy Szicíliánál elpusztult ámbráscetből

Sokkoló képek: rengeteg műanyagszemetet szedtek ki egy Szicíliánál elpusztult ámbráscetből

Már a következő hónapban bemutathatja az új Xboxot a Microsoft

Már a következő hónapban bemutathatja az új Xboxot a Microsoft

Szlovénia nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket

Szlovénia nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket

Csontkukacok a menzás levesben: a Nébih szerint nem a konyhán kerültek bele

Csontkukacok a menzás levesben: a Nébih szerint nem a konyhán kerültek bele