Plázaterv Zuglóban - a civilek tiltakoznak
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Ingyenlakás a zuglói szociáldemokrata képviselőnek?
Harmincmillió forint körüli összegért árulja Zugló egyik MSZDP-s önkormányzati képviselője azt az ingatlant, amelyhez egy fillér kifizetése nélkül, csupán felújítási munkák elvégzésének vállalásával jutott hozzá az önkormányzattól. Ezeket azonban – tudomásunk szerint – nem végezte el, s a kerület vezetői sem kérnek rajta számon semmit.
Zugló: a tagrevízió lezajlott, a BRFK még nyomoz
A legfiatalabb párttag 17 éves, a legidősebb 104 az Magyar Szocialista Párt (MSZP) zuglói szervezetében – derült ki a november 30-án befejeződött tagrevízió során. Molnár Zsolt, a párt budapesti ügyvezető alelnöke a még folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem árulta el, mi történik azzal a 34 taggal, akiket hamis beléptetési nyilatkozatokkal léptettek be a pártba, és akiknek felvétele ügyében még nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Újabb ügybe keveredett Szücs István zuglói alpolgármester
Nem nyugszanak a kedélyek a zuglói MSZP-ben. A tagfelvételi botrány után itt egy újabb ügy, amely az önkormányzat vagyonkezelője kapcsán robbant ki – tudta meg a hvg.hu. Hűtlen kezelés miatt Szücs István, XIV. kerületi alpolgármester ellen feljelentés érkezett a XI. kerületi ügyészségre. Az ügyészség szóvivője, Morvai Attila közölte: szerdáig döntenek arról, hogy nyomozásra átadják-e az ügyet a rendőrségnek.
Tóth Csaba lett az MSZP zuglói szervezetének elnöke
Tóth Csabát választották az MSZP zuglói szervezete elnökének pénteken este. A párt budapesti ügyvezető alelnöke, Molnár Zsolt határozott és markáns politizálást vár az új elnökségtől.
Rejtélyes leváltás Zuglóban
Visszahívta a kerület szocialista frakciója a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, Zölde Józsefet, akit korábban eredményes munkájáért dicsértek. Az indoklás nélkül hozott döntést a képviselő-testület fideszes tagjai ellenezték, a szavazásban nem vettek részt.
Elhatárolódik a Zuschlag-ügytől a zuglói vagyonkezelő
A Zuglói Vagyonkezelő Zrt. minden dolgozója nevében elhatárolódik a Zuschlag-ügytől a cég új vezetése – közölte a hvg.hu-val Bokor István, a társaság december 18-án kinevezett vezérigazgatója, miután a zrt. két dolgozója, a büntetőeljárás érintettjeként többször is említésre került a sajtóban.
Zugló megszerezheti a Rákosrendezőt
A nyár végére eldőlhet, milyen módon kebelezheti be Zugló a rákosrendezői pályaudvar százötven hektáros területét – írja a Magyar Hírlap.
Képviselők léptek ki a zuglói MSZP-frakcióból
Három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból Zuglóban, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját - közölte Tamás László, az újonnan alakult csoport vezetője hétfőn.
Zuglói rendkívüli ülés: nyolcvanmillió forint a tét
Megtámadja a Közigazgatási Hivatalnál a zuglói Fidesz-Fidelitas frakció a mai rendkívüli testületi ülést, mert annak összehívásakor nem tartották be az előírt határidőt – tudta meg a hvg.hu. A szocialisták szerint csak a gyorsan hozott döntéssel sikerült időben módosítani a rendeletet az önkormányzat helyiségeinek bérleti díjáról, s így nem esik el Zugló mintegy nyolcvanmillió forinttól.
Fejetlen zuglói MSZP
Néhány nappal a párt országos etikai bizottsága által elrendelt tagrevízió befejezése előtt lemondott a zuglói MSZP öt...