A mai politikai szereplőkhöz képest legendás figurának tűnik Bokros Lajos. Állhatatos, megjelenésében is karakteres, öngyilkos módon következetes politikai szereplő, akinek közgazdasági ismeretei a világválság nyomán különösen felértékelődtek. Sőt, elég volt hozzá a magyar válság is: mennél inkább kicsúcsosodott, hogy a jelenlegi magyar kormányzat komoly szerkezeti átalakításra képtelen, ellenben eladósodottságunk riasztóan nő, annál többször halhattuk Bokros nevét felcsendülni. A férfiúét, aki utoljára "merészen hozzá mert nyúlni a súlyos adósságokat termelő államgépezethez". Az őt övező rajongásnak és a vele kapcsotatos messianisztikus várakozásnak persze oka lehet a mindent megszépítő emlékezet, vagy éppen az, hogy 2006 őszén egyenesen a Fidesz dobta fel Bokros nevét egy – jobbára csak a fantázia világában létező - szakértői kormány lehetséges vezetőjeként.
Pedig nem volt ez mindig így. Idézzünk fel egy népszerűségi vizsgálatot 1996 tavaszáról.
© HVG |
Bokros Lajos személyéről - nem sokkal távozása előtt - szinte teljes volt a konszenzus: mindenki utálta, vagy legalábbis ezt volt szokás mondani a közvéleménykutatóknak. (Sőt 1995 vége felé már kilenc százalékponton is állt tetszési indexe, ezzel abszolút csúcstartó.) Az volt a monomániája, hogy felnőttként kezdte kezelni azokat is, akik még mindig gondoskodásra vágytak. "Azzal, hogy a program Bokros-csomagként vonult be a köztudatba, Horn Gyula sikeresen helyezte el a népszerűtlenséggel járó politikai felelősség nagy részét a pénzügyminiszter oldalán, ha mindet nem is sikerült" - emlékeztet Krekó Péter, a Political Capital elemzője. (Megjegyzendő, hogy a PC tanácsadói részlege kapcsolatban áll a MDF-fel.)
Rokonszevvé fordítható-e az ellenszenv az indulatok csillapodtával, vagyis elfogad-e a közvélemény valakit, akit korábban a pokolra kívánt? S ha igen, miért: az emlékek elmosódásával megörül a régi ismerős arcnak, vagy utólag belátja, hogy az illető jó munkát végzett?
Az a tény némileg zavarbaejtő, hogy Bokros momentán az MDF EP-listavezetője, vagyis csak az biztos, hogy esélye van elnyerni egy brüsszeli képviselői széket, irodával és titkárral. Hogy a kampány során bevezetett Bokros-márkanév és gringó-bajusz konvertálható-e később szavazatokká, vagyis a magyar parlament, vagy kormány közelébe kerülhet-e a volt pénzügyminiszter, az feltehetően az MDF számára is éppen akkora talány, mint nekünk. Annyi eredménye máris volt a volt pénzügyminiszter előrántásának, hogy a közvélemény nagyobbik része egycsapásra tudomást szerzett a párt EP-listájáról (
lásd a HVG-Medián felmérését), s 14 százalékuk elképzelhetőnek tartja, hogy a Bokros vezette listára szavazzon.
© hvg.hu |
Egy politikai szereplő tevékenységének gyümölcse később is beérhet, így a politikus megítélése is változhat utóbb. Arra is volt már példa, hogy egy a maga korában gyűlölt sokkterapeutát utólag már egyöntetű vagy legalábbis meglehetős tisztelet és elismerés övezzen, bár ehhez Angliáig kell menni. Margaret Thatcher reformjai a nyolcvanas években az egész szigetországot megrázták, de talpra is állították azt. Az óriásira növő munkanélküliség, elégedetlenség- és tüntetéshullámok dacára kétszer is sikerült újraválasztatnia magát népével.
Ha hasonló kvalitásokat nem is, de visszatérőket idehaza is találunk. Említhetnénk magát Torgyán doktort, akinek rokonszenvindexe a kilencvenes évek első felében állt már 15 százalékon, aztán az 1998-as választáson a nép ahhoz segített, hogy Orbán Viktor királycsinálója lehetett, ha ennek később nem is annyira örvendezett. Vagy Boross Péter volt belügyminisztert, aki ugyan Antall József halála után kormányfőként nem tudott emlékezeteset alkotni, s nagyot is bukott 1994-ben, azóta mégis valahogy megkedvelték őt a népek. Igaz, a fenti figurák sohasem kerültek a korábbi pozíciójukba, pláne nem magasabb polcra.
- A Bokros-csomag utólag érett be,
úgy vonult be a köztudatba, mint a "szükséges rossz" intézkedések, amely kellett ahhoz, hogy Magyarország növekedési pályára álljon, ezt akár az ellenzéki oldalon is elismerik - mondja Krekó Péter. A Capital Research 2004-ben vizsgálta az egykori pénzügyminiszterek utólagos megítélését, s bár az efféle válaszadáskor jelentős szerepet játszik a szereplők ismertsége, azért az eredmény mégiscsak az volt, hogy Kupa Mihály után - lemaradva ugyan, de - Bokros megítélése volt a második legjobb - mondja az elemző.
|
Egy szakember, aki bírja a pofonokat, ráadásul bajusza is páratlan. Retrohullámok követik egymást, gondolhatnánk, Bokros kultfiguraként térhet vissza úgy, akár a burgonyaszirom vagy a Balaton szelet. Legalábbis elvileg. Fabricius Gábor reklámszakember szerint például nem, mivel a retro-divat sosem arra épít, hogy a rossz emlékű dolgokat megszépíti az idő, hanem a pozitív emlékeket és élményeket igyekszik feleleveníteni. Mivel Bokros Lajoshoz annak idején ilyenek nemigen társultak, így most sem lehetne menővé tenni. |
Nem mindegy, hogy milyen politikai-gazdaságpolitikai közegben bukkan fel egy politikus. "Tízezrek veszítik el munkahelyüket, a forint árfolyama a mélyben, s mindenki arról beszél, hogy drasztikus állami költségfaragásra van szükség. Ilyenkor a gazdasági rendteremtés iránti igény felerősödhet a közvéleményben" - mondja Krekó. Bokrosnak - mondani sem kell - kedvez ez a kontextus, személyes karakterét ugyanis a költségvetési szigor és a szakértői hitelesség határozza meg.
Önmagában már az sem lehet akadály Bokros feltámadásában, ha a többség elutasítja. A mai tömegkultúra jellegzetessége ugyanis az is, hogy a negatív szereplők egyre inkább népszerűbbek, sokszor kedveltebbek, mint szuperhős, jófiús ellenfeleik. Batmennél érdekesebb figura Joker, Luke Skywalker-nél átütőbb személyiség Darth Vader, Fernando Torresnél pedig Cristiano Ronaldo. Ráadásul Bokros valójában nem is gonosz, mint III. Richárd, aki úgy döntött, hogy gazember lesz, figurája sokkal inkább Tarantino Ponyvaregényének nyers, gyors és professzionális problémamegoldóját, a Harvey Keitel alakította Winston Wolfot idézi. És még bajsza is van.
Bokrosról az a mendemonda, hogy jó szakember, aki rosszul kommunikál. Ez azonban éppen abból fakad, hogy karakteres figurának tűnik, vagyis nem csomagolja ostyába, nem leplezi véleményét. A politikai szereplők közmegítélésének ismeretében ez lehet Bokros nyerő kártyája. Mostani felbukkanása - netán esetleges EP-választási sikere - az állóvízbe dobott féltégla lehet, amennyiben a politikai élet többi szereplője kénytelen lesz figyelembe venni azt a tényt, hogy nem csak hízelgéssel lehet szavazatokat szerezni.
K. G.