szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ügyész azt indítványozta, hogy mentsék fel azt a vádlottat, aki egy késsel halálosan megsebesítette a férjét tavaly májusban.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben pénteken hirdet ítéletet Surányiné Pólik Edina büntetőtanácsa. A vádhatóság képviselője a csütörtöki tárgyaláson perbeszédében kiemelte: a vádlott elkövette a bűncselekményt, de jogos védelmi helyzetben. Az ügyész indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság az ellene emelt vád alól mentse fel. A vádlott védője szintén felmentést kért. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a kecskeméti nőt emberöléssel vádolta. 

A vádlott 2001-ben kötött házasságot a jóval fiatalabb férfival. A vádirat szerint kapcsolatuk a bűncselekmény elkövetése előtt két évvel megromlott. A férfinak nem volt állandó munkahelye, jövedelmük nagy részét italra és játékgépre költötte. Ittas állapotban többször is bántalmazta a vádlottat, a nő 2010 januárjában keresetet nyújtott be a bíróságon a házasságuk felbontása iránt. 2010. május 29-én az otthonukban bort fogyasztottak, ettől a vádlott közepes, a sértett pedig súlyos alkoholos befolyásoltság állapotába került. A délutáni órákban a férfi kötekedni kezdett, majd a hétéves örökbe fogadott gyermeküket kezdte szidalmazni és ráncigálni. A vádlott egy 12 centiméter pengehosszúságú késsel a sértett felé indult, hogy távol tartsa a gyermektől. Miután az folytatta a támadást, a vádlott a felsőtestén megszúrta. A szúrás következtében mellűri vérzés alakult ki, és a férfi rövid időn belül meghalt.

A csütörtöki tárgyalási napon meghallgatott szakértő véleménye szerint a szúrás a bal oldali kulcscsont mellett érte a sértettet, átvágott egy verőeret, emiatt a férfi elvérzett. A szakértő szerint a szúrás lehetett egy irányítatlan kaszáló mozdulat következménye is.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!