szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ha az Alkotmánybíróság (Ab) úgy dönt, hogy a megmaradt magán-nyugdíjpénztári tagok nem jogosultak az állami nyugdíjra, akkor az MSZP a strasbourgi bírósághoz fordul az ügyben - mondta hétfői, az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Korózs Lajos.

Az MSZP szerint az Ab többféleképpen is dönthet. Első esetként azt említette, hogy a testület teljes egészében megsemmisíti a törvényt. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a testület nem semmisíti meg teljes egészében a jogszabályt, de az a körülbelül százezer ember is jogosult lesz állami nyugdíjra, akik továbbra is magán-nyugdíjpénztári tagok maradtak. Szerinte ebben az esetben a kormány vagy tudomásul veszi a döntést és ennek megfelelő törvényeket hoz vagy "belegondolni sem merek, hogy a kormány az egészről nem vesz tudomást és még a meglévő százezer tag magánnyugdíjpénztári megtakarítását is elveszi". 

Bánkuti András

Utolsó variációként azt említette, hogy az Ab minden, az üggyel kapcsolatos beadványt "elmeszel" és a magánpénztári tagok nem lesznek jogosultak az állami nyugdíjra. Kijelentette, hogy ebben az esetben a szocialisták a strasbourgi bírósághoz fordulnak. Sereg András, az Ab sajtófőnöke a múlt héten elmondta: a testület hétfőn másodszor tárgyal magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos határozattervezetről, azt a nyári szünet előtti utolsó ülésén, július 12-én már egyszer megtárgyalta. Az Ab társadalombiztosítási nyugellátásáról, illetve a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvények egyes rendelkezéseinek esetleges alkotmányellenességét vizsgálja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!