A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón, amelyet a csehországi Kromerizben rendeznek csütörtökön és pénteken - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.
A találkozót Navracsics Tibor hozta létre, amikor 2011-ben a visegrádi ország - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - igazságügyi minisztereinek hagyományos találkozójára meghívta a német, a horvát és a szlovén szaktárca vezetőit is - olvasható a közleményben. Az első két ilyen találkozót Veszprémben rendezték meg.
Mint írták, a közép-európai igazságügyi miniszteri együttműködés egyebek mellett hozzájárul ahhoz, hogy a részt vevő államok az Európai Unió Tanácsában folytatott viták során egységes álláspontot képviselve érvényesíthessék a régió érdekeit.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.