Tetszett a cikk?

Vonulással tiltakoztak a hallgatók hétfő este a felsőoktatási átalakítások ellen. Az ELTE BTK Múzeum körúti épületében gyülekező diákoknál megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akikkel végül megállapodtak, hogy hidat nem foglalnak, csak áthaladnak rajtuk. A menet a Petőfi hídon vonult át Budára, majd negyed kilenc körül a Szabadság hídon keresztül visszaérkezett az ELTE BTK-hoz, ahol a résztvevők folytatják a fórumozást.

Most érkezett

Újra irányt váltott a menet

Az Üllői útról a Köztelek utcába fordultak be a diákok, a Ráday utca felé tartanak.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Rendőrök kísérik a tüntetőket

Igyekeznek egy sávban tartani a menetet

A Mária utcai klinika magasságában jár éppen az Üllői úton haladó menet. A diákok azt skandálják, hogy "nem hagyjuk, nem hagyjuk!". A menettel együtt egy rendőrsorfal halad, így próbálják egy sávba terelni a demonstrációt.

Közjáték tilosban parkoló furgonnal

A rendőrök nagy számban biztosítják a diákok demonstrációját. A menet az Üllői úton járt épp, amikor elmentek egy tilosban parkoló autó mellett. A rendőrök - ha már ott voltak - intézkedtek a külső forgalmi sávot vészvillogóval elálló kisteherautó ellen - jelentette a hvg.hu tudósítója.

Mégsem a Szabadság híd felé vonulnak

Fogócskát játszanak a diákok és a rendőrök, tudósítónk szerint a Kálvin térről az Üllői útra fordult be a menet, nem pedig a kiskörúton haladt tovább a vonulás, ahogy azt sejteni lehetett. Így aztán nem a Szabadság híd, hanem vélhetően a Petőfi híd lehet a cél.

Ellentüntetők is voltak a gyülekezésnél

Tudósítónk szerint az indulásnál hét ellentüntető is megjelent a Trefort-kertben egy transzparenssel, melyen az állt: "A dolgozó nemedék (sic!). Diploma kell, de az ország már nem? Visszafizeted? Elmehetsz!". A diákok kiszúrták a helyesírási hibát a transzparensen, amin jót derültek.

Úgy tűnik, a Szabadság híd felé mennek

Torlódás alakult ki a Vámház körút és Üllői út felé a vonulás, illetve az azt biztosító rendőri készültség miatt - közölte a helyszínről tudósítónk. A menet feltehetően a Szabadság híd felé vonul.

A Kálvin tér felé tartanak

"Elindultunk a Kávin fele! Szabad ország, szabad egyetem!" - írta a HaHa a Facebookon.

Keményebbek a rendőrök

Tudósítónk szerint a rendőrök keményebben lépnek fel, mint szoktak, ami azzal is magyarázható, hogy a megmozdulást nem jelentették be.

Sárga kitűzőket osztogattak a gyülekezésnél

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!