Így lett egyeduralkodó a kormány kedvenc ügynöksége: IMG-sztori 2.
Bár a kulcsszereplők makacsul hallgatnak, közvetett forrásokból nagy vonalakban rekonstruálni lehet, hogyan vált az állami hirdetések terén egyeduralkodóvá egy apró reklámcég. A tízmilliárdnyi közpénzt mozgató IMG alapítója néhány éve még hadban állt a Fidesz mögött álló üzletemberekkel, de a 2010-es kormányváltás nagy változásokat hozott, miközben fontos emberek nagy számokkal dobálóztak. Az IMG-történet második része.
Öten gyűltek össze két és fél évvel ezelőtt egy nyári napon egy óbudai ügyvédi irodában, hogy nyélbe üssenek egy akkor még átlagosnak tűnő üzletet. A magyar piacon is kicsinek számító reklámcég, az Inter Media Group Kft. (IMG) alapítója, Somogyi Miklós előbb köszöntötte a társaság iránt érdeklődő új befektetőket, majd rövid időn belül egymás tenyerébe csaptak a felek az ügyvéd és a könyvelő jelenlétében. Azonmód megkötötték a szerződést is: Somogyi lemondott az elővásárlási jogáról, az új befektető, Patonai Péter pedig 2,7 millióért felvásárolta az offshore bejegyzésű Berlink International Ltd. részesedését. Ezzel Somogyi lényegében átengedte az általa 2002-ben alapított Inter Media Group Kft.-t a szavazatok 90 százalékát megszerző, a reklámpiacon teljesen újoncnak számító üzletembernek.
Patonai több szálon kötődik a Fidesz vezetőihez, illetve a párt gazdasági háttérembereihez: az első Orbán-kabinet idején egy ideig főnöke volt a Magyar Fejlesztési Bankban Simicska Lajosnak, a Fidesz legfontosabb gazdasági háttéremberének, illetve a jelenlegi fejlesztési miniszternek, Németh Lászlónénak is. Bár az IMG vezetői több alkalommal is cáfolták, hogy összefüggés lenne Patonai kapcsolati tőkéje és az állami közbeszerzések elnyerése között, tény, hogy a cég szekere azóta fut, hogy az üzletember 2010. július 15-én bevásárolta magát az IMG-be.
A 2010 nyarán megkötött szerződéssel Patonai minden bizonnyal addigi pályafutása egyik legjobb üzletét kötötte: egy év alatt az IMG nettó árbevétele 1,5-ről több mint 4 milliárdra ugrott, a tulajdonosok pedig hosszú évek után először 210 millió forint osztalékot vehettek ki a társaságból. 2010 óta az IMG egyik állami megbízást nyeri el a másik után: a hvg.hu múlt heti összefoglalójából kiderül, a cég legalább 10 milliárd forint elköltésére kapott megbízást a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta. A kommunikációra szánt, IMG által elnyert közpénz jelentős részét a Fidesz gazdasági holdudvarába tartozó médiabirodalomnál költik el.
Egész pályás visszavonulás
Két évvel az után, hogy megkötötték az üzletet, újabb, a reklámpiacot meglepő fordulatra került sor: Somogyi előbb a cégvezetői posztjáról mondott le, majd idén januárban a maradék részesedését is eladta Patonainak, aki így egyszemélyes tulajdonosa lett az egyik legjövedelmezőbb médiaügynökséggé vált IMG-nek. A januári fordulat azért is okozott meglepetést, mert a hirdetési piacon 1996 óta jelen lévő Somogyi pozíciója rendíthetetlennek tűnt. Nemcsak a fő cége, az Inter Media Group futott jól, de 2010-ről 2011-re csaknem megkétszerezte másik vállalkozása, a közterületi hirdetések piacán érdekelt Medicontact Kft. a bevételeit is. Mindezt úgy, hogy közben a piac a válság miatt zsugorodik: a Kreatív szaklap tavaly szeptemberi összeállítása szerint a 18 legnagyobb médiaügynökség közül 15-nek csökkent az árbevétele – összesen közel tízmilliárd forinttal.
Ráadásul tavaly májusban az IMG többségi tulajdonosa is elismerte Somogyi érdemeit: nemcsak megerősítették ügyvezetői posztján, de még azt is megígérték, hogy 2013-ra 1,9 millióra emelik a díjazását. Négy hónappal később viszont lemondott tisztségéről, sőt nemcsak az IMG-ből, hanem a helyi rádiók reklámidejét értékesítő cég, az Adversium Kft. éléről is távozott. Ezt a céget végül Fonyó Károly, a Simicska érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. ügyvezetője vásárolt fel idén januárban.
Az IMG októberi taggyűlése nem volt feszültségmentes: lemondása után az akkor még kisebbségi tulajdonos Somogyi nem támogatta az új vezető, Tóth Orsolya kinevezését – ám 10 százalékos szavazati arányával már nem tudott változtatni a helyzeten. Pedig korábban nagyon jó kapcsolatban voltak, az egykori alapító 2012 elején azt nyilatkozta a Mediapiac című szaklapnak, hogy a fordulatot a cég életében Tóth IMG-hez csatlakozása hozta el, miután 2010-ben elhagyta korábbi munkahelyét, a multinacionális Zenith Optimedia ügynökséget. Tóth pedig a Kreatívnak adott interjúban két évvel ezelőtt azt mondta, még a munkahelyváltása előtt került szakmai kapcsolatba Somogyival, amikor a Zenith és az IMG együtt indult a Teva gyógyszercég tenderén. „Közben kezdtünk el beszélni közbeszerzési pályázatokról Miklóssal” – mondta, milyen irányba indult a közös gondolkodás.
Utcai harcok a hirdetőkért
Nem volt ilyen harmonikus a viszonya Somogyinak még néhány évvel ezelőtt sem azzal az üzleti körrel, amelyhez Patonai Péter is kötődik. „A jobboldalnak egyszerűen csak savanyú a szőlő, mert látják, mekkora üzletet szalasztottak el” – üzente még 2005-ben a Simicska neve fémjelezte körnek az Indexnek nyilatkozó Somogyi, amikor kisebb háború robbant ki a fővárosban a köztéri reklámok piacán.
A Népszabadság akkori beszámolója szerint válságot okozott a budapesti Fidesz-frakcióban, hogy a fővárosi közgyűlés megszavazta, nem kell közterület-használati díjat fizetni a telefonfülkéken elhelyezett reklámok után, ha azok 10 centinél nem vesznek el többet a közterületből. Ezt a rendeletet mintha a Mediacontactra írták volna, amely szerződésben állt a Matávval (ma Magyar Telekom Nyrt.) a fülkék hasznosításáról. Az MTI 2005 februárjában arról írt, a rendelet értelmében az elvárható 176 millió forint helyett csak 2 millió forintos közterület-használati díjat kellett volna fizetnie a Mediacontactnak.
A döntést követően máig tisztázatlan okokból lemondott a Fidesz frakcióvezető-helyettese – az eredeti közgyűlési rendeletet kidolgozó Sasvári Szilárd –, sőt a párt visszahívta a jogi bizottság éléről is a képviselőjét. Ekkor nyilatkozta azt Somogyi, hogy az ügy hátterében feltehetően Simicska Lajos áll, aki a Medicontact előtt szerződött a Matávval, de miután nem láttak üzletet a telefonfülkékben, felmondták a megállapodást. Később viszont az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ összefogott és visszavonta a vitatott rendeletet, miközben meghosszabbították a Mahir több mint 620 hirdetőoszlopának közterület-használati jogát. 2006-ban végül a Mediacontact pert nyert a fővárosi önkormányzattal szemben, a bíróság megállapította: a cégnek nem kell fizetnie a telefonfülke-reklámok után.
A hvg.hu által megkeresett médiaügynökségi szereplők szerint abban az időszakban Somogyi két befolyásos partnert tudhatott maga mögött a plakátháborúban. A fülkékre ugyanis a reklámokat a különféle cégektől a Multireklám Médiaügynökség Rt. szerezte, amely 2005 februárjában került az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor érdekeltségébe. A Medicontactban pedig a mai napig közvetett módon érdekelt a nemzetközi médiabirodalommal rendelkező Rákosi Tamás (aki a vagyona egy részét a Rako gumióvszerekkel kereste). 2001 óta a Mediacontactnak egyik tulajdonosa a luxemburgi bejegyzésű Opticorp SA, amely az IKO Production Kft.-n, illetve az IKO Holdingon keresztül érdekelt volt az RTL Klubban. Az IKO honlapja ma is a cégcsoport tagjaként említi a Medicontactot. Az IKO Holding a plakátháború idején a Medicontacttal szerződő Matáv és az IKO Production közös cége volt.
A piacon közismert, hogy az Opticorp a Belgiumban nevelkedett Rákosi cége. Több, neve elhallgatását kérő, Somogyit hosszabb ideje ismerő reklámpiaci szakember is azt mondta a hvg.hu-nak, az IMG 2002-es alapítása is Rákosi ötlete lehetett, aki a műsorgyártás területén, a kereskedelmi médiában mozogva szeretett volna egy hirdetőket toborzó médiaügynökséget magának. Így forrásaink nem tartják kizártnak, hogy az USA-beli Delaware államban bejegyzett Berlink mögött is sokáig Rákosi állhatott, vagy a támogatásával akár maga Somogyi (az Opten cégnyilvántartásban a Berlink hazai megbízottjaként Somogyi van feltüntetve). A Berlinkre szinte semmit nem dob ki a Google, az IMG-n kívül 2012 óta egyedül egy érdi ingatlanügyben érdekelt (ismerői szerint, ha Rákosinak volt is köze a Berlinkhez, 2010 után biztos túladott rajta).
„Nem kell ajtóstul rohanni a házba” |
Somogyi neve felmerült a 2010 óta folyó második „plakátháborúban” is, de az ügyről 2011-ben cikket közlő Kreatív szerint már nem harcolt olyan vehemenciával, mint 2005-2006-ban. A módosítás elsősorban a Publimont és a Mahir piaci vetélytársának számító, a kandeláberhirdetésekben utazó ESMA-t érintette, amely végül az ügyben az Európai Unió szerveihez fordult. A kormányváltás előtt Simicska szerette volna megvenni az ESMA-t, ám 2010-ben elállt az üzlettől. A törvénymódosítás idején többen bírálták Somogyit, amiért a Magyar Közterületi Média Szövetség (MKMSZ) elnökeként nem képviseli az összes szereplő érdekeit és nem lép fel határozottan a kormányzati törekvésekkel szemben. Somogyi viszont a Kreatívnak azt mondta, ő párbeszédre törekszik, „nem kell ajtóstul rohanni a házba”. A hvg.hu-nak tavaly nyáron azt nyilatkozta, a kártérítési pereket rögös útnak tartja, kifejtve azt is, hogy az MKMSZ 18 tagjából 5-6 céget drasztikusan érintenek a változások. Az üggyel megbízott Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hvg.hu-nak küldött válaszlevele szerint eddig 3800 reklámtáblát szedtek le, és visszamenőleges hatállyal azokat is levették, amelyeket a törvény hatálybalépése előtt tettek ki. |
Kapcsolati háló
Piaci találgatások szerint az IMG 2010-es tulajdonosváltása egy nagyobb egyezkedés része volt. 2010-ben a választások második fordulója előtt pár nappal jelentették be, hogy a Közgép vezérigazgatója, Nyerges Zsolt az egyik médiacégén keresztül felvásárolja az IKO Holdingot, és így az RTL Klub 31 százalékos tulajdonosa lesz. Végül az ügyből nem lett semmi, az IKO tévés részesedését az anyacég, az RTL Group vette meg.
Több forrásból származó információink szerint a két fél egyszerre ismerte fel, hogy nem igazán járna jól az üzlettel. Nyerges belátta, hogy a kisebbségi tulajdonrésszel érdemi befolyást nem tud szerezni a műsorpolitikára, de 2011 végéig az igazgatótanács tagja maradhatott, annak ellenére, hogy az üzlet nem jött létre. Így szerteágazó kapcsolatrendszerre tehetett szert, forrásaink szerint jó viszonyba került Rákosival és Dirk Gerkensszel, a tévétársaság vezérigazgatójával is. Az RTL Group ugyanakkor házon belül akarta tartani a válság ellenére is jól jövedelmező magyar tévétársaságot.
Információink szerint ennek a tárgyalássorozatnak – melynek az igazgatóság tagjaként Rákosi Tamás is a részese volt – a média- és reklámpiac egészére volt kihatása, számos hallgatólagos egyezség született. A Nyerges fémjelezte üzleti csoport ekkor keresett egy olyan ügynökséget, amely hirdetőket tud közvetíteni a kiterjedt médiabirodalmuk felé. Piaci forrásaink szerint inkább egy kisebb, megbízható magyar céget favorizáltak a multinacionális – a 2002 és 2010 közötti időszakban számos állami megbízást elnyerő – vállalatokkal szemben. Az ügyben szerettük volna megszólaltatni Rákosit is, de a cikkünk megjelenéséig nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre. (Rákosi egyébként is zárkózott üzletember hírében áll, aki nem szívesen nyilatkozik.)
Bár hivatalosan Somogyi lemondott az ügyvezetői posztról, illetve eladta a tulajdonrészét, a taggyűlési jegyzőkönyvek szerint ő lett a legfőbb vesztese az IMG átalakulásának. A reklámpiaci költéseket figyelő Kantar Media szerint korábban az Inter Media Group helyezett ki reklámokat a Mediacontact felületeire, ám Tóth Orsolya két hete azt közölte: „jelenleg” nem állnak kapcsolatban a Somogyi vezette céggel. A piacon az ügyvezető távozását inkább úgy fogták fel, hogy kiszorult a saját cégéből. Nyilván ez összefügghet azzal is, hogy az első "plakátháborúban" még mögötte álló partnerei már másban voltak érdekeltek: Rákosi új utakra tért, Csányi Sándor pedig már évekkel korábban eladta a Multireklámot. (Somogyi Miklóst több héten keresztül kerestük telefonon, de nem tudtuk szóra bírni.)
„Hozzuk a számokat”
„Ő pénzügyi befektető, nem szól bele a napi munkába, ha hozzuk a számokat” – nyilatkozta Somogyi 2012 elején Patonai Péterről a Médiapiacnak. Bár igencsak „hozták a számokat”, a taggyűlési jegyzőkönyvekből kiderül, ha nem is „napi szinten”, de Patonai aktívan részt vett a cég életében. Volt, hogy ő javasolt könyvvizsgálót, 2011 májusában ő vetette fel, hogy ne egyszemélyes vezetésű legyen a cég, és Somogyi a pénz- és munkaügyi kérdéseket adja át, ő maradjon a cég „arca”. 2011 szeptemberében új vezető érkezett az IMG-hez: Vámos Balázsné lett a pénzügyeket kezelő ügyvezető, aki korábban a német tulajdonú cég, a CMS Brand munkatársa volt. (Vámosiné fia, Vámos Attila a Simicska és Nyerges érdekeltségébe tartozó Publimont vezetője).
Végül Patonai vitte át Tóth Orsolya kinevezését is, amit Somogyi elutasított, de mint írtuk, már nem volt ráhatása az eseményekre. Piaci forrásaink egyöntetűen elismerik, hogy az IMG sikeressége legalább annyira Tóthnak köszönhető, mint Patonai üzleti kapcsolatrendszerének. „Akárhányszor mentünk prezentálni egy-egy pályázatunkkal valamelyik közintézményhez, mindig az IMG-sek jöttek ki előttünk a szobából” – mondta az egyik reklámcég neve elhallgatását kérő volt munkatársa.
Tóth 2010 végén a Kreatívnak adott interjújában azt mondta, a Zenith vezetőjeként nagyon tetszett neki a Group M stratégiája, amely „lehajolt a 20-30 milliós közbeszerzésekért is”, így 2007 óta izgatta ez a piac. (Mint a hvg.hu a múlt héten megírta, a Group M cégei voltak az előző kormány „kedvenc” médiaügynökségei.) Több ügynökség vezetője is azt nyilatkozta, Tóth igazat mondott, amikor a Kreatívnak azt állította, van egy matematikus munkatársa, aki 13 ismeretlenes differenciálegyenlettel dolgozik a közbeszerzési pályázatok megírásakor, hogy mindenben a legjobb ajánlatot tehessék. „Lehet és kell is beszélni arról, hogy ki a tulajdonosuk, és milyen lapokban hirdetnek, de az vitathatatlan, hogy a pályázataik profin vannak megírva, minden kiírásra rámozdulnak” – magyarázta az egyik vetélytárs ügynökség főnöke, többek között mi tartja vissza a cégek többségét, hogy maguk is induljanak.
"Már hatalma van a piacon"
Ismerői szerint nemcsak a közbeszerzésekre „mozdul rá” az utóbbi években az IMG, hanem Tóth Orsolyának köszönheti a cég a két legnagyobb piaci ügyfelét is. A Kantar Media Adex nevű adatbázisa szerint a két legnagyobb megrendelőjük nemzetközi magáncég, a Teva gyógyszergyár és a Spar áruházlánc, mindkettő 2010-után fűzte szorosabbra a kapcsolatát az Inter Media Gouppal. A Teva 2005 óta az IMG partnere volt, de – mint a cég a hvg.hu-val közölte –, 2009-ben online felületértékesítésre is kiírtak pályázatot, amit az IMG és a Zenith együtt nyert el. Miután Tóth elhagyta korábbi cégét, az Adex szerint a Teva nem költött többet a Zenithnél. „Az IMG versenyképes árakat kínált, és jelezte, hogy az online értékesítést meg tudja oldani házon belül” – közölte a gyógyszergyártó, hogyan történt a váltást.
A Zenithet magába foglaló cégcsoporthoz tartozó Starcomot favorizálta sokáig a Spar is, amely az Adex szerint 2011 előtt nem költött az IMG-nél. Ez tavaly megfordult: az adatbázis nem mutat összegeket a Starcomnál, viszont az IMG-nél annál többet. „Nem történt semmi különleges, ebben a szakmában az ügyfél diktál, ő dönt, hogy megy vagy marad” – mondta a hvg.hu-nak Bosko Spasojevics, a Zenithet és a Starcomot magába foglaló Vivaki ügyvezetője. Tóth 2010-ben azért hagyta el a Zenithet, mert a cégcsoportot átszervezték, összevonták, és mint a Kreatívnak fogalmazott, „az egóm nem tudta elfogadni, hogy nem én vagyok a Vivaki vezetője”. (A hvg.hu szeretett volna interjút készíteni Tóthtal, ám az ügyvezető csakis írásban feltett kérdéseinkre válaszolt, azokra is tőmondatokban.)
Más piaci források ugyanakkor úgy vélik, az is sokat nyom a latba, hogy az IMG olyat tud kínálni, amit kevesen a piacon: a hirdetőoszlopoktól, óriásplakátokon, ingyenes lapokon, napilapokon, hetilapokon keresztül a kereskedelmi rádiókig bezárólag óriási médiafelügyeletet. Ahogy az is tény, hogy ez a hatalmas médiabirodalom Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Fonyó Károly és Liszkai Gábor érdekeltségébe tartozik, akik a Fidesz gazdasági holdudvarát alkotják.
„Orsinak ma már hatalma van a piacon” – mondta az egyik ügynökség vezetője. A piac hvg.hu által megkeresett szereplői szerint Tóth profi, rámenős, olykor agresszív tárgyaló, aki szinte mindig keresztül tudja vinni az akaratát, el tudja fogadtatni, hogy ott érdemes hirdetni, ahol ő mondja. Ő maga 2010-ben büszkén mesélt arról, hogy a Kijevben töltött évek – ahol az Optimediának dolgozott – „nagyon keményé tették”. „Nyilván, ha veled szemben ül egy tagbaszakadt férfi fegyverrel a kezében, akkor az megtanít tárgyalni” – idézte fel ukrajnai tanulóéveit a Kreatívnak adott interjújában.
Egy nő, két eset |
Bár az IMG – ezt Tóth Orsolya is hangsúlyozta a hvg.hu-nak küldött válaszaiban – az állami megrendeléseket közbeszerzési eljárásokon nyerte el, bizonyos jelek arra utalnak, időnként mintha lejtett volna a pálya. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a digitális átállásról szóló, tavaly decemberben lezárult, nettó 1,9 milliárdos tenderén például egyedüliként maradt állva, mert a két másik indulót a tendert bonyolító tanácsadó formai okokból kizárta. Mint a Kreatív beszámolt róla, az egyik esetben a kizárás oka egy, a törvényben nem is előírt nyilatkozat hiánya volt. Az eljárásból kizárt konzorcium közbeszerzési tanácsadója hiába fordult a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elnökéhez, az hivatalból nem indított eljárást, pedig korábban élt már ezzel a jogával. A KDB az NMHH-tender esetében csak akkor lett volna hajlandó foglalkozni az üggyel, ha a kizárt cég igazgatási szolgáltatási díjként befizeti a közbeszerzés értékének egy százalékát (19 millió forintot). Mivel sem a konzorciumnak, sem a tanácsadónak nem volt erre szánt 19 millió forintja, annyiban hagyták. Más esetben az IMG viszont a maga javára tudta fordítani a közbeszerzési szabályokat, például a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hirdetéstervezési és szervezési szolgáltatásra – tavaly decemberben kiírt – közbeszerzésénél. A 130 millió forint (50 százalékkal megnövelhető) keretösszegről szóló pályázat ajánlattételi határideje eredetileg január 22. lett volna, de ezt kétszer is meghosszabbították: előbb február 11-ig, majd február 26-ig. Az MNB által közzétett dokumentumokból kiderül, hogy az IMG két alkalommal is úgynevezett előzetes vitarendezést kezdeményezett, vagyis gyakorlatilag kifogást emelt a kiírás hibásnak vagy értelmezhetetlennek tartott előírásai ellen. Mielőtt pedig a másodszor is kitolt határidő elérkezett volna, az IMG a KDB-hez fordult jogorvoslatért. Ezzel egy dolgot mindenképpen elértek: a pályázatot már biztosan nem a jegybank korábbi vezetése bírálja el, a döntés csak Matolcsy György hivatali idejében születhet meg. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Tízmilliárdos pénzpumpa lett a kormány kedvenc médiaügynöksége
Ahogy a szakadékba zuhant építőiparban, úgy a válságban lévő hirdetési piacon is életmentő kapaszkodó lehet az állami megbízás. Egy kis társaságnak, a korábban nagy nemzetközi cégek árnyékában dolgozó Inter Media Groupnak a válság ellenére sikerült az élre törnie: tavaly sorban nyerte a milliárdos közbeszerzéseket. Megnéztük, kik állnak az IMG mögött és hol költi el az állami cégek vagy a kormány kommunikációra szánt keretét. Ahogy az építőiparban, úgy itt is gyakran találkozhatunk Simicska Lajos nevével és a Fidesz gazdasági holdudvarába tartozó cégekkel.