szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy 23 éves férfira 15 év fegyházbüntetést, míg 18 éves unokatestvérére 11 év börtönt szabott ki csütörtökön, első fokon emberölés kísérletéért a Debreceni Törvényszék - közölte Veszprémyné Szajkó Márta, az intézmény sajtótitkára.

Mindkét vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a másodrendű vádlottat pedig lopás vétségében is bűnösnek találta a törvényszék Nagy Antal vezette tanácsa. 

Az unokatestvérek gyermekkoruk óta több bűncselekményt követtek már el együtt. 2012 januárjában úgy döntöttek, hogy Budapesten kezdenek új életet, az ehhez szükséges pénzt pedig egy berettyóújfalui idős ember kirablásával szerzik meg. Meg akarták várni, hogy a házigazda elaludjon, és elbújtak az udvari kamrájában. A férfi azonban kiment oda, mire meszelővel és fejszével mindketten nekiestek. 

Az idős férfinek betört a koponyája, eltört a homlokcsontja, a szemgödörcsontja és védekezés közben több ujján is nyílt törést szenvedett. Az idős ember a januári éjszakát betonon töltötte, mert bár a nyári konyhába valahogy bevonszolta magát, segítséget kérni csak másnap délelőtt lett ereje. A vádlottak néhány ezer forintot, egy mobiltelefont, valamint pálinkát és cigarettát vittek magukkal. 

A büntetés kiszabásakor a bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy mindkét vádlott különös visszaeső, a bűncselekményt időskorú sérelmére követte el, valamint azt, hogy az ilyen jellegű cselekmények megszaporodtak az utóbbi években. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. Ennek nyomatékát azonban csökkentette, hogy csak a véletlenen múlott a sértett életben maradása. Szintén enyhítő körülményként értékelte a bíróság a vádlottak teljes körű beismerő vallomását. Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlottak és védőik is enyhítésért fellebbeztek, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!