KDNP: az utcán élni és létezni nem méltó az emberhez

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az utcán élni és létezni az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, de a hajléktalanság egyúttal közrendi és közegészségügyi kérdés is.

  • MTI MTI
KDNP: az utcán élni és létezni nem méltó az emberhez

Erről Lukács Tamás, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője a parlament előtt lévő szabálysértési törvénnyel összefüggésben beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A törvényjavaslat az önkormányzatoknak lehetőséget teremtene arra, hogy a közterület meghatározott részein - a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében - az életvitelszerű tartózkodást jogellenessé nyilváníthassák.

Lukács Tamás szerint jóindulatú megközelítés esetén nem lehet vita kérdése, hogy alkotmányos cél érdekében történik a korlátozás. Ilyen célként jelölte meg a közegészségügyet és a közbiztonságot. Annak is van joga, aki a játszótéren az unokájával szeretne leülni, de ezt közegészségügyi okok miatt nem tudja megtenni - mondta.

Rámutatott: a törvényalkotónak az is célja lehet, hogy mások jogait megvédje, fontos azonban, hogy az esetleges korlátozás törvényes keretek között, a szükséges és arányos mértékben valósuljon meg. Elismerte, az csapdahelyzet, hogy a hajléktalanok sok esetben nem azonosíthatóak. 

Szólt arról is, számosan válás után jutnak hajléktalan sorsra. A KDNP családok védelmében tett lépéseit megemlítve hozzátette, ahol a családok szétesnek, ott a következményekkel is számolni kell. Lukács Tamás kitért arra, hogy nem csak magyar problémáról van szó, de nem nagyon hiszi, hogy ezt a témát "közös nevező alá lehet hozni" az unióban.

Nagyon összetett és bonyolult társadalmi kérdésről van szó, amiről felelős, értelmes, szélsőségektől mentes vitát kellene folytatni - összegzett a párbeszédre nyitottságát kifejező kereszténydemokrata képviselő.

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Jehan Paumero húszas évei elején, bordeaux-i bölcsészként jött Magyarországra 2003-ban, miután elfogadta egy pécsi gimnázium állásajánlatát. Előtte csak a Sziget miatt járt itt, de megígérte magának, hogy még visszatér – egy helyett végül több mint húsz évet maradt. Hogyan látja egy köztünk élő francia a magyarokat? Miért érzi itt szabadabbnak magát, mint otthon, és mi az, ami miatt közelebb érzi magához a magyar társadalmat? Mit gondolnak a franciák Magyarországról, és mit válaszol, ha nekiszegezik a kérdést, hogy milyen diktatúrában élni?