A történelmi tények önmagukért beszélnek. Eljött az ideje annak, hogy minden áldozatnak emlékművet állítsunk. Ez emberiességi kérdés – írta kedden közleményben a Kormányzati Információs Központ (KIK). Az emlékmű körüli viták érthetőek, hiszen fontos kérdésről van szó, de nagyon reméljük, hogy senki nem vonja kétségbe, hogy az 1944. március tizenkilencedike után történtek áldozatainak kijár az együttérző és tisztességes emlékezés – írták.

1944. március tizenkilencedikén Magyarországot megszállták a náci Németország csapatai, az ország ezen a napon elveszítette függetlenségét. Magyarország Alaptörvénye világosan fogalmaz: "Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra" – idézi a KIK közleménye.

Ezért döntött a kormány, hogy a megszállás 70. évfordulója alkalmából felállítja a német megszállás emlékművét, amely minden áldozatnak emléket állít. Arra kérünk mindenkit, hogy ne csináljon az együttérző megemlékezőből politikai kérdést. Magyarország kormányának célja, hogy hazánkban az emlékezés kultúrája kialakuljon – írták.

Köves Slomó: a szembenézés elsősorban nem a zsidóknak fontos

Ugyanabban az időpontban reagált az emlékmű ötletére Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija is. Nehéz, de szükséges feladat a szembenézés a múlttal a holokauszt-emlékévben is, az egész társadalomnak fontos, hogy beszéljenek arról, milyen felelőssége volt a magyar államnak a történtekben – mondta sajtótájékoztatón.

Nem lehet megmásítani a történelmi tényeket, és az állam korabeli felelősségének vizsgálatából nem lehet szaktörténészi kérdést csinálni, mert azzal "elnéznének a lényeg mellett" – mondta.

Bár a zsidóknak fájdalmas megtapasztalni, hogy vannak olyan véleményformálók, akik az emlékezéssel párhuzamosan "a jeleit adják egyfajta történelemmaszatolásnak", a szembenézés elsősorban nem a zsidóknak fontos, hanem az egész társadalomnak – vélekedett. Úgy látja, ha a holokausztról beszélnek, ki kell térni a magyarok és zsidók keveset emlegetett ezeréves együttélésére is, amely megelőzte a holokausztot. Hozzátette: szükség lenne egy olyan intézményre, amely ennek az együttélésnek is emléket állít.

Mint mondta, kérdéses, milyen hatással lenne a magyarországi antiszemitizmusra, ha bojkottálnák a holokauszt-emlékévet. Van egy pont, amikor valamit bojkottálni kell, de ebben az esetben még nem érkezett el ez a pont – közölte.

Kérdésre elmondta: nem támogatják a Szabadság téri emlékmű felállítását, mert problematikus, ha azt az üzenetet közvetíti, hogy a magyar államnak nem volt felelőssége 1944 után.

Köves Slomó hangsúlyozta: az emlékév nemcsak azért fontos, mert idén a holokauszt kerek évfordulója van, hanem azért is, mert ez az évforduló korszakváltó pont az emlékezésben. Az idei ugyanis az utolsó kerek évforduló, amikor a holokauszt túlélői még nagy számban élnek.

7764 holokuaszt-túlélő él Magyarországon

Magyarországon a holokausztnak 7764 túlélője él, közülük több mint négyezren 80 évnél idősebbek – magyarázta, hozzátéve: nyilvánvalóan a 80. évfordulón közülük sokan nem lesznek velünk.

Úgy vélte, nem lehet megfeledkezni a túlélőkről, azokról az értékekről, amelyet a tapasztalataik, az emlékeik jelentenek. Az utóbbi években az emlékezésben a hangsúly átkerült a személyes vallomásokra, mivel a személyes élményt, kapcsolatot nem lehet mással pótolni – közölte. Ezért a túlélőknek olyan platformot kell biztosítani, ahol lehetőségük nyílik a történetük megosztására, hiszen az a leghitelesebb, ha azokat az embereket is bevonják az emlékezésbe, akik személyesen megélték a borzalmakat.

Köves Slomó szerint a túlélőkkel szemben fokozott morális felelőssége is van az országnak, mindenképpen javítani kell az életkörülményeiken.

Arra is kitért, hogy Magyarország az egyetlen európai ország, ahol az olyan túlélők számottevő közössége él, akik a holokauszt után visszatértek hazájukba, mert továbbra is itt képzelték el a jövőjüket. Ez hatalmas érték, de megnehezíti a szembenézést – vélte.