Most már tényleg biztos, hogy az égiek összeesküdtek a kormányváltók/összefogók ellen: igaz, hogy tavaly elsősorban a kormány csinált magából hülyét a belügy „ne szálljon ki autójából… vagy inkább mégis!” – sms-ével, meg a spontán erdélyi párt spontán megautóztató Orbán Viktorral, de azért az akkor még saját belső harcait vívó ellenzéknek sem jött volna rosszul akkor, ha mutathat némi tömegerőt. (Végül október 23-án megpróbálták bepótolni, nem volt benne sok köszönet.) Idén viszont úgy alakult, hogy csak a kormányváltók/összefogók lettek vesztesek az időjárás miatt. (Ja, Tarlós István sem tudta elmondani a beszédét, a Bem-téren..., de ezt alighanem kevesen élték meg megrázkodtatásnak.)

Pedig a szervezőkön semmi nem múlt: a baloldali szimpatizánsokat buszokkal hozták fel vidékről, és hát ők sokan voltak. Szentgotthárdról, Zalaegerszegről, és egyéb, Budapesttől szintén távoli helyekről indultak buszok, jöttek is már vagy két órája, amikor az úticél előtt 50-60 kilométerrel, 12.30 körül közöljék velük: forduljanak vissza, mert lefújták a Szabad Sajtó útjára délután háromra tervezett nagygyűlést.

Így azután fél három táján a Ferenciek terén a metrómegállóból a felszínre igyekvőket már megafonos aktivisták fogadták, akik közölték velük a rossz hírt: nem lesz Orbán-ellenes megmozdulás. A hír – érthető módon – rosszul esett a szimpatizánsoknak, akik a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket akarták végre jó hangosan kifejezésre juttatni, lehetőleg egy csomó olyan ember között, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ők.

A Jégbüfé előtt

Nem meglepő tehát, ha a demonstráció elmaradása itt is komoly frusztrációt okozott sokaknak. Főleg, hogy a Ferenciek terén ácsorgók láthatóan semmit nem tudtak arról (és úgy tűnt ,az aktivisták sem, mert nem mondták), hogy a lemondás ellenére pár száz méterrel odébb, Petőfi Sándor szobránál ott vannak a szónokok:  Szabó Tímea, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Fodor Gábor. Igaz, információink szerint az öt érintett kezdetben arra gondolt, kimennek, és megköszönik a részvételt azoknak, akik már úgyis kijöttek, de a téren uralkodó hangulatban ez nyilván nem lett volna elég, így következett néhány rögtönzött beszéd, majd egy kissé szürreális rögtönzött koszorúzás, amiről viszont hiányzott Fodor Gábor, és Gyurcsány Ferenc. Őket megafonon szólongaták az aktivisták ("Feri, Gábor, merre vagytok?"), ám hiába, így végül Mesterházy Attila, Szabó Tímea és Bajnai Gordon koszorúzta meg a szobrot.

Nem így tervezték

MTI / Máthé Zoltán

Ezután az egyre erősödő szélben a tér amolyan rögtönzött és szimultán lakossági fórummá alakulhatott, ahol a szerencsésebbek (mármint, akik a tömegben célszemélyük közelébe tudtak férkőzni) spontán kérdezhettek bármit Bajnaitól, a házastársával jelen lévő Mesterházytól, vagy akár Horváth „most már aztán tényleg az ellenzék főpolgármesterjelöltje leszek” Csabától.

Ám - mint említettük - mindebből a Ferenciek terén gyülekezők csak annyit tudtak, hogy „a rendezvény későbbi időpontban kerül megtartásra, hétfőn tájékozódjatok az interneten”, ami - érthető módon - sokakat felháborított. Igaz, a hvg.hu helyszínen tartózkodó munkatársának tapasztalatai szerint sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni az eseményeket. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a Katasztrófavédelem Pintér utasítására rendelte el ezt a riasztást, hogy az ellenzék ne tarthassa meg a tiltakozó gyűlését Orbán ellen! Már ide jutottunk!” – mondta például egy idősebb úr, társai bősz bólogatásától kísérve. ”A Jobbik bezzeg meg tudta tartani a magáét, mert egységesebb, mint az Összefogás!” – decens, polgári dáma ereszkedik alá a lépcsőn, kissé gúnyos hanglejtéséből ítélve kevésbé sajnálja, hogy a Szabad Sajtó útján már újraindult a tömegközlekedés, a kormányváltó gyűlés helyett. „Március 15-én havas eső esett, mégis volt forradalom!”, „Ha mi már idejöttünk, egy kis eső miatt nem fogunk elmenni, tud magára vigyázni mindenki!” – ilyen, és ehhez hasonló hangok hallatszanak.

Többen, nem tudván máshol levezetni a feszültséget, a megafonos aktivistákkal vitatkoznak, akik szegények nem tudták, mi zajlik a Petőfi-szobornál, így nem is terelték arra a mintegy 150-200 fős tömeget, akik valamilyen rendezvény nélkül nyilván nem akarnak hazamenni. Közben az Astoria felől befutott egy csoport lengyel fiatal is Szolidaritás-zászlókkal, de senki nem foglalkozott velük. Egy épület tövében egy kokárdaárust kérdeztünk, nekik mekkora bevételékiesést jelentett a váratlan fordulat. Pontos összeget nem mondott, de elárulta, hogy nagyon nem jött be a számítása. Népünnepély-jellegre készültek, zászlókkal, virágokkal, egyebekkel, a pulton ehhez képest már csak két doboznyi kokárda szerénykedett, minden mást már el is pakoltak, mert „úgysem vette volna őket senki ilyen hangulatban”. Erre aztán egy őszes, ötvenes aktívista-forma - megérezvén az adódó alkalmat - két kukára állt fel, és bejelentette, hogy a tömegdemonstráció ugyan elmaradt, de „öt perc múlva flash mobot tartanak”.

Akiknek jó napjuk volt

Hogy ez mi volt, azt már nem néztük meg, ingajáratunkban ismét a Petőfi-szobor következett, ahol Bajnai, Mesterházy, Horváth Csaba továbbra is kitartóan válaszolgatott az őket körülvevőknek. A hangulat itt valamivel jobb volt, sőt, azok, akik személyesen is válthattak pár mondatot valamelyik kiszemelt ellenzéki vezetővel, boldognak, és elégedettnek tűntek. György például Székesfehérvárról jött, és – mint munkatársunknak elmondta – azért ment oda Mesterházy Attilához, hogy gratuláljon neki a legutóbbi teltházas, székesfehérvári fórumért (ez egyébként éppen csütörtökön volt), Bajnai Gordonnak pedig azt mondta el, hogy „őt keveset látni, Gyurcsány, és Mesterházy is volt már Székesfehérváron, Bajnai úr még nem, mondtam neki, hogy jó lenne, ha eljönne ő is”. György egyébként így már kifejezetten elégedett a nappal, mint mondta, ő úgyis eljön március 30-án is, de ha ma minden a terveknek megfelelően alakult volna, úgysem tudott volna egyik kedvelt politikusával sem beszélni.

Etelka Nagytarcsáról utazott fel, és este már büszkén mesélheti ismerőseinek, hogy a kamerák kereszttüzében beszélgethetett Mesterházy Attilával. Etelka alacsony nyugdíjáról mesélt az MSZP elnökének, aki nem felejtette el megemlíteni neki, hogy az kormányváltók/összefogók 24 ezer forintos gyógyszertámogatást biztosítanának az alacsony nyugdíjat kapóknak. Etelka szintén azt mondta a hvg.hu-nak, így már nem is olyan elégedetlen a nappal. Egy Fradi-sálas, testes honfitársunk pedig arról beszélt Mesterházy Attilával, hogy a magyar focit újra fel kell támasztani, és, hogy „a magyar népnek a 90-es évek óta hazugságot tanítanak a múltról, már Mesterházy Attila, és maga, tudósító úr is, csupa hazugságot tanult az egyetemen”. Nem nyitunk vitát, főleg, hogy – ettől függetlenül – ő azért egykori amatőr focista honfitársunk („Figyeltek ám nagy csapatok is korábban, mint a Fradi, meg az Újpest!”).

Nem így Edit Kispestről, aki Horváth Csabán kéri számon emelet hangon, hogy „ahhoz képest, hogy ez nem az iraki háború, mi mégis eljöttünk, pedig itt nincsenek hullaszállítók, miért nem voltak képesek megrendezni a tüntetést, Orbán röhög a markába!”. Az MSZP budapesti frakcióvezetője zavartságában is igyekezett udvariasan végighallgatni a nehezen követhető gondolatmenetet, majd megpróbálta normális hangnemben elmagyarázni, hogy ha esetleg mégis történt volna valami, és néhányan netán megsérülnek, nekik kellett volna a felelőséget vállalniuk, őket pedig az érdekelte legjobban, hogy mindenki épségben jusson haza. Editet láthatóan nem elégítette ki a válasz.

A szél közben tényleg egyre erősebb lett, eleredt az eső is, a pár száz fős tömeg fogyatkozni kezdett. A legtöbben azért azt mondták, március 30-án újra eljönnek. „Majd azt is lefújjuk valamiért, és kijelölünk egy következő időpontot, mondjuk április 7-re” – adott bizonyságot egy kék pólós, liberális aktivista arról, hogy némi ön(marcangoló)iróniáért nem kell a szomszédba mennie a szervezőknek.

Négy óra előtt már csak pár tucatnyian maradtak. Egy fiatal, „Petőfisen kibombolt” ingben álló srác még belekezdett a kormányváltók/összefogók erre az alkalomra komponált 12 pontjának felolvasásába, majd amikor végzett, a spontán gyűlés is lezárul. A szobornál már csak egy politikust lehetett: Oláh Lajost, fénykép formájában egy oszlophoz láncolt triciklin.

A megálló felé sétálva még elkaptunk egy érdekes beszélgetést két nyugdíjas nénitől: „Én azóta nem hiszek az ilyen riasztásokban, amióta tudom, hogy régen a papok hogy manipulálták a népet a napfogyatkozásokkal” – sajnos a további részleteket elnyomja a forgalom zaja.

Hazafelé a villamoson belefutunk egy jobbikos csoportba, láthatóan elégedettek: ők vonulhattak, kedvükre.