szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormányfő szerint még az elviselhetőség határán belül van a részvételi arány.

Orbán Viktor miniszterelnök reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választás magyarországi részvételi aránya legalább az európai középmezőnyben lesz. "Nem szeretném, hogyha méltatlan képet mutatna Magyarország az európai elkötelezettséget illetően, márpedig a részvételi arány erről is beszél" - mondta a kormányfő, miután feleségével, Lévai Anikóval vasárnap 12 óra után néhány perccel leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.

Arról, hogy a friss részvételi adatok mintegy két százalékkal elmaradnak az öt évvel ezelőttitől, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ez még az elviselhetőség határán belül van.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"Mi kampányoltunk, amit tudtunk, megtettünk, mindenkihez eljutottunk, mindenkivel beszéltünk" - tette hozzá, majd megjegyezte: a magyar egyébként is olyanfajta, hogy szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat - így van ez az adóbevallásnál és a hivatalos ügyek intézésénél is -, ezért bízik abban, hogy délután még lesz egy újabb jelentős részvételi hullám.

A miniszterelnök arra bíztatta a választókat, menjenek el voksolni, "ne vegyék félvállról a dolgot", ez egy fontos ügy Európának és a magyaroknak is, mert nem mindegy, kik képviselik az országot az unióban a következő években.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!