szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP szerint a Magyarország és az Egyesült Államok közötti épületcseréről szóló megállapodást még a szocialista kormány hozta tető alá, a Táncsics-börtönről most aláírt egyezség már csupán az abban foglaltak megvalósulását rögzíti.

"Nagyon nem helyes, ha a mások által kitaposott utat a sajátjaként dicséri valaki" - írta közleményében Veres János, az ingatlancseréről az eredeti megállapodást végigtárgyaló és megkötő volt pénzügyminiszter.   

Mint írta, az államközi szerződés miatt az átlagosnál jóval időigényesebb épületfelújítások elhúzódását kihasználva Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is azt sugallta, mintha a Táncsics-börtön visszaszerzése a jelenlegi kormány hőstette lett volna.

"Holott ehhez a projekthez az ünnepélyes kulcsátadáson túl sok közük aztán tényleg nem volt" - közölte.

"Ugyanaz a fideszes tempó, amit már a kecskeméti Mercedes-, vagy épp a győri Audi-gyár esetében is láttunk: a korábbi kormányok büszkén vállalható teljesítményét a magukénak adják el, a kevésbé sikeres kezdeményezéseknél pedig ujjal mutogatnak vissza. Sajnálom, hogy még Táncsics Mihály kapcsán sem szólalt meg a lelkiismeretük" - fogalmazott Veres János. 

A több budapesti ingatlan kölcsönös átruházásáról szóló, Magyarország és az Egyesült Államok között létrejött megállapodást pénteken írta alá Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója és André Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, így visszakerült a magyar állam tulajdonába a budai Várban található Táncsics-börtön.

Az egyezmény értelmében a magyar állam tulajdonába került a Táncsics Mihály egykori börtönét is magában foglaló épület, továbbá egy XII. kerületi épület és egy másik ingatlan a Széchenyi rakparton. Cserébe Magyarország átadja a budapesti amerikai nagykövetség melletti két épületet, amelyeket saját költségén felújított.

Márton Péter az eseményen hangsúlyozta: az ingatlancsere, amely a kisebb megtorpanások ellenére is folyamatos volt és a 2010-es kormányváltás után felgyorsult, most befejeződött. Az MNV Zrt. koordinálta a Szabadság téri épületek felújítását, és ezzel bizonyította, hogy nemcsak az állam vagyonának jó gazdája, hanem egyenrangú a piaci partnerekkel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!