Miközben a közétkeztetést megreformáló menzarendelet hatályba lépését idén szeptemberről jövő január 1-jére tolta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az új tanévvel újrakezdődött a szülők és az iskolák, valamint óvodák küzdelme a gyerekek étkezésének külön utas megoldásai miatt. Nem csak a táplálékallergiás gyerekek szülei választják – sokszor kényszerből – azt a felállást, hogy a menzakoszt helyett az otthon elkészített ebédet küldik a gyerekkel reggel az iskolába.

Olyan szülők is vannak bőven, akik, mint mondják, azért nem veszik igénybe a közétkeztetést, mert szeretnék biztosra tudni, hogy friss alapanyagokból készült, egészséges ételt fogyasztanak gyerekeik. Úgy tűnik azonban, hogy az intézmények inkább nemet mondanak a konyhán kívülről érkező ételre, ahelyett, hogy annak tárolását és elfogyasztásának körülményeit megoldanák – igaz, erre legtöbbször kapacitás nincs.

Stiller Ákos

Minden az intézményvezető jóindulatán múlik

A menzamizéria miatt íratta lányát másik iskolába a gödöllői Schnörchné Bényi Bernadett, aki hat éve kereste meg akkor még a korábbi iskola igazgatóját egy szakemberek segítségével összeállított menütervvel, hogyan lehetne egészségesebb a gyerekek elé kerülő étel. A költségek optimalizálása végett beszállítókat is megkeresett az anyuka, aki tehát kész javaslatokkal állt az intézményvezetés elé. Bernadett időközben több másik szülő támogatását is megszerezte, ám az intézményvezetés végül nem hasznositotta ötleteit.

A sikertelenség miatt a következő tanévet már egy másik gödöllői intézményben, a Damjanich János Általános Iskolában kezdte Bernadett lánya, ahol „a lehetőségeikhez mérten nyitottak voltak” az édesanya kéréseire: eleinte például engedélyezték, hogy tíz-tizenöt másik szülővel együtt egy helyi étteremből (valamivel drágábban) rendeljék az ebédet, amit a gyerekek a társaikkal együtt az iskola menzáján fogyaszthattak el. Pár éve azonban az iskola felbontotta ezt a megegyezést, helyette viszont engedélyezték, hogy az otthonról hozott ebédet a diákok a menzán mikrohullámú sütőben megmelegítve, társaik között fogyaszthassák el.

Stiller Ákos

Bernadett és még pár szülő, akik viszolyognak a mikrózós megoldástól, ebédidőben hazahordják a gyerekeket, hogy meleg ételhez jussanak. Ő mindezt azért teheti meg, mert otthonról dolgozik. „Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy erre külön időt és pénzt szánjanak” – mondja Bernadett, aki szintén amellett van, hogy „a közétkeztetésnek kellene olyan szintre feljavulnia, hogy minden szülő nyugodt szívvel fizethesse be a menzára a gyerekét”. Ha az ételt például garantáltan helyi beszállítóktól származó, egészséges, minél kevesebb vegyi kezelésen átesett alapanyagból készítenék el, azt mondta, gondolkozás nélkül visszaíratná a lányát a menzára.

Egy speciális szakiskolába járt pár éve Verebné Valcz Edit autista fia, akinek speciális étrendjét az iskola nem tudta biztosítani. Edit fia viselkedésén a gluténmentes és a laktózmentes diéta nyomán pozitív változást mutattak ki az úgynevezett biorezonanciás, azaz a sejtek elektromágneses rezgéseit mérő vizsgálatok, azonban ezek eredményeit a közétkeztetésben nem ismerik el a diétás menü biztosításához szükséges orvosi igazolásként. A fiú ugyanis nem kimutathatóan táplálékallergiás. Editéknek akkor a tanári kar segített abban, hogy gyermekük az iskolában, társaival ebédelhessen: a saját használatukra fenntartott hűtőben tárolhatta Edit fia az ebédjét, mert egyébként a menza hűtőjébe ebben az iskolában sem engednek „idegen eredetű” ételt elhelyezni.

Az ideális megoldás? Na, attól messze vagyunk.

Noha megszólalóink gyermekei nem klasszikus táplálékallergiában (mint lisztérzékenység, tejérzékenység) szenvednek, azért akad ma Magyarországon jó néhány olyan intézmény, ahol még ezeket az alapvető diétákat követő tanulókat sem tudják a menzán étkeztetni. Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete (LÉOE) elnöke a hvg.hu-nak elmondta: még pontos adatok sincsenek arra, hogy hány helyen tudják megoldani például a gluténmentes diétás étkeztetést. Szerinte mindenesetre sokatmondó, hogy még a közétkeztetés teljes megújítása céljából tavaly kísérleti jelleggel indított budapesti mintamenzaprogramban sem gondoltak először a táplálékallergiásokra.

Koltai a szabályozás és annak gyakorlati megvalósulása közti szakadékra is felhívta a figyelmet. Noha a jogszabályba a legutóbbi módosításkor bekerült, hogy az orvos által előírt diétákat kötelező biztosítania az intézményeknek, a valóságban az önkormányzatok által kiírt közbeszerzéseket megnyerő étkeztető cégek, ha egyáltalán összeállítanak diétás menüket, nem tudják a kívánt minőséget biztosítani. Dietetikusok, diétás szakácsok alkalmazása nélkül ugyanis könnyű kisebb-nagyobb hibákat elkövetni, ami például a lisztérzékenyek gluténmentes diétájában megengedhetetlen.

Stiller Ákos

Koltai Tünde egyébként egyetért azzal, hogy élelmiszer-biztonsági okokból az intézmények ne támogassák az idegen eredetű étel konyhán tárolását és fogyasztását. Úgy véli: az ideális megoldás az lenne, ha minden gyerek a közétkeztetés keretében kapna ellátást, ám azt is elismeri, hogy ehhez több alapvető feltételnek is kell még teljesülnie.  Például, hogy minden menzán megoldják az élelmiszer-biztonsági kérdéseket (elkülönített ételkészítés, megfelelő alapanyagok használata, diétás szakács és dietetikus alkalmazása és jelenléte), javuljon a közétkeztetés – azon belül is a gyermekétkeztetés – színvonala és hogy legyen a költségvetésben fedezet a diétás étkeztetés többletköltségeinek fedezésére – mondta.

A menzareformig marad az otthoni?

Szél Bernadett LMP-s képviselő tavaly júniusban azzal a kérdéssel fordult Szabó Mátéhoz, az alapvető jogok biztosához, hogy lehetséges-e kintről hozott ételt fogyasztani az iskolában ebédre abban az esetben, ha az ott talált étel a gyermek számára „ehetetlen”, rossz minőségű. Szabó Máté válaszából akkor az derült ki, hogy  a kérdést „nem a két hatóság [ÁNTSZ és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)] szakmai vitája tükrében szükséges megközelíteni, hanem a gyermekek mindenek felett álló érdekének egyetemes követelménye felől”.

Szabó az 1997. évi XXXI. Törvényre hivatkozott, mely szerint az étkeztetőnek (a törvényben a feladat ellátására kötelezett félnek) „kötelessége a megfelelő minőségű étel szolgáltatása”. „Ha azonban ebben a folyamatban a szolgáltatásnyújtásra köteles fél szolgáltatását nem megfelelő szinten nyújtja, a szülőnek joga, hogy e szolgáltatással ne éljen és gyermekének étkezését más módon – pl. otthonról hozott étellel – biztosítsa…” – írta Szabó Máté a válaszában. A látszólag egyértelmű válasz mögött viszont még számos kérdés megbújik: például, hogy mi minősül „nem megfelelő szintű” szolgáltatásnak, vagy hogyan érvényesítse az iskola a szülő jogait, ha az a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt közegészségügyi kockázatot jelentene? És akkor még nem beszéltünk arról az egyenlőtlenségről, hogy a tehetősebbek megengedhetnék maguknak a jobb minőségű, finomabb vagy kiadósabb ételeket, miközben a többieknek be kellene érniük a menzakoszttal. Ez utóbbit az általunk megkérdezett szülők is lényeges problémának nevezték.

(Köszönet a közreműködésért az antalvali.com-nak.)