szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kevesebben mentek el szavazni ma, mint négy éve, főleg Budapesten esett vissza a részvétel. Tarlós István győzött, ami szerinte azt jelenti, hogy a főváros nem liberális már. A legtöbb ellenzéki párt (LMP, Együtt, Jobbik) szerint ők lesznek a Fidesz kihívói 2018-ban. Az MSZP megint elemez és a megújuláson dolgozik.

Most érkezett

Tapolcán is nyert a Jobbik

A szavazatok 39,34 százalékát a párt jelöltje szerezte meg. Dobó Zoltán szoros versenyben állt a fideszes Császár Lászlóval, aki a voksok 36,4 százalékát gyűjtötte be. A szocialista jelölt Lévai Józsefre 1203-an adták le szavazatukat, ami 24,26 százalékot jelentett.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7
20

DK-s polgármestere lehet Rákospalotának

A szavazatok több mint 97 százalékának feldolgozása után a DK-s Hajdu László vezet a voksok 43,95 százalékával Rákospalotán. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Pintér Gábor a szavazatok 40,89 százalékát kapta. A XV. kerületi közgyűlés húsz mandátumából tíz a Fidesz-KDNP jelöltjeihez került, a baloldali pártok közös jelöltjei nyolc, a Jobbik egy és az LMP is egy helyet szerzett.

Vágó István kvízmester nagy hátrányba került

A DK színeiben induló Vágó István a szavazatok 28,54 szavazatát szerezte meg eddig a XII. választókerület 8. választókerületében 75 százalékos feldolgozottságnál. Nagy előnnyel állt előtte Kovács Lajos fideszes képviselőjelölt, aki eddig 49,3 százalékot kapott.

Dombóváron nagyon kikapott a Fidesz

A Tolna megyei várost nemhogy nem sikerült visszahódítania a kormánypártoknak, hanem a képviselő-testületi többségüket is elvesztették, miután a Szabó Lóránd polgármester mögött álló Természetesen Dombóvár minden egyéni kerületet megnyert. Szabó kényelmes 10 százalékos többséggel verte meg fideszes kihívóját, Vida Tamást.

Salgótarján: 25 szavazat a különbség jelenleg

A szavazatok 87,5%-ának összesítésekor a nógrádi megyeszékhelyen az állás:

Székyné Dr. Sztrémi Melinda Anna (Fidesz-KDNP) 4441, 42,79%

Dóra Ottó (MSZP-DK-EGYÜTT-TVE-ST), 4416, 42,55%

Hulitka István (Jobbik) 1244, 11,99%

Nagy Attila Tibor (Munkáspárt) 277, 2,67%

Páva: Másfajta politizálásra készülnek az új ciklusban

Bár Páva Zsolt jóval alulmúlta 2010-es győzelmét, a Fidesz-KDNP jelöltjei az összes egyéni körzetet elvitték Pécsett, ami azt jelenti, hogy a kormánypártok még nagyobb többségben kormányozhatnak a következő négy évben. A Fidesz-KDNP egyébként erősen átrendezte képviselőcsoportját, amelyben az országos trendekkel szemben hét nő is helyet kapott; Páva Zsolt szerint ez is jelzi, hogy másfajta politizálásra készülnek a következő ciklusban. Bár a részvételi arány az országoshoz képest is alacsony volt a városban, az újrázó polgármester úgy véli, hogy a 39 százalékos győzelem kellő legitimációt jelent.

Botka: Szeged maga a csoda

Botka László a magabiztos győzelmét követő sajtótájékoztatón azt mondta: reméli, a szétforgácsolódott baloldal számára Szeged példa lesz. Pályázataik 75 százaléka eddig sikeres volt, és optimista volt, hogy ez így is marad.

Szegeden abszolút többsége lett a szocialistáknak. Géczi József Alajos, egykori szocialista országgyűlési képviselő, politológus a tudósítónknak azt mondta, hogy "a püspök úr ezt a kampányt egy kicsit túltolta". Ezzel arra akart utalni, hogy Kothencz János kampányát erősen támogatta Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, és hogy szerinte ez már többet vitt, mint hozott. Géczi szerint ők sem számítottak ekkora győzelemre. Annak ellenére, hogy a szocialista képviselő-jelölteknek majdnem a fele új volt, sokan bejutottak közülük, míg a Fidesz csak három körzetet tudott megnyerni.

Tucatnyi Jobbik-győzelem

További három zászló került ki a Jobbik-központban elhelyezett, a nyertes településeket mutató térképre. Mint írtuk korábban, Ásotthalom, Hencida, Devecser, Recsk és Bánokszentgyörgy voltak azok a helyek, amelyeknél első körben ünnepelt az ellenzéki párt. Továbbá Ózdon, Tiszavasváriban, Törökszentmiklóson és Gasztonyban arattak győzelmet a Jobbik jelöltjei. Ezekhez a településekhez jön még Békéscsaba, ahol ugyan a nyertes, Szarvas Péter független jelölt volt, de támogatta őt a Jobbik is.

Tarlós István marad a főpolgármester

A szavazatok 85 százalékát dolgozták fel, de Tarlós előnye már behozhatatlannal bizonyul.

A Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 49,56 százalékát szerezte meg. A fővárosban a verseny a második helyért zajlott inkább, azt Bokros Lajos szerezte meg (35,4%).

Őt követi a jobbikos Staudt Gábor (7,34%), majd az LMP (5,64%). A legkevesebb voksot a liberális jelölt, Bodnár Zoltán kapta (2,08%).

Törökszentmiklóson nyert a Jobbik

Szinte az összes szavazat összesítése után úgy néz ki, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei várost a Jobbik elhódította a Fidesztől. Az állás:

Markót Imre (Jobbik) 3502, 47,57%

Dr. Juhász Enikő Éva (Fidesz-KDNP) 2704, 36,73%

Kucsera György (WAPKE-MSZP-SZOLIDARITÁS-ÉRDEKVÉDŐK) 1156, 15,7%

1 2 3 4 5 6 7
20
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!