Nagy buli volt idén május végén Kübekházán. Marhapörköltfőző versenyt hirdettek, a kisgyerekeket ugrálóvár, a nagyobbakat strandfoci csalogatta, a színpadon fellépett mások mellett a Talált Kutya zenekar, az esti csúcspont tűzijáték előtt pedig nem kisebb sztár, mint Dér Heni szórakoztatta a vegyes államolgárságú közönséget.

Május utolsó vasárnapján ugyanis határnyitás volt, mint immár 18 éve minden tavasszal. Ilyenkor megnyílik a hófehér oszloppal (Triplex) jelzett román-szerb-magyar hármashatár, és az egymást amúgy csak legalább 7o-8o kilométeres kerülővel elérő romániai Óbéba, szerbiai Rábé és magyarországi Kübekháza lakosai pár kilométeres sétával átmehetnek egymáshoz szomszédolni a határt övező búza-, naprafogró és repcemezők között. Ezzel a közös mulatozással erősítik az idén 95. éve országhatárok által szétszabdalt kapcsolatokat.

A triplex

Abcúg / Pivarnyik Balázs

A hagyományt számon is tartják, nem csak a határ magyar, de szerb és román oldalán egyaránt. A szerbiai Rábéban szívesen emlegette a múlt csütörötkön éppen kapuoszlopot javítgató egyik helyi család az ünnepséget és a pörköltfőzést. A román oldalon pedig, Románia legnyugatibb települése, Óbéba (Beba Veche) felől a hármashatár felé tartó aszfaltút végén álló határőr első kérdése is az volt, hogy miért nem a májusi határnyitáskor mentünk oda. Akkor ugyanis akadály nélkül megnézhettük volna a hármashatárt jelző oszlopot, de most sajnos nem engedhet minket közel – magyarázta. A vékonydongájú férfi amúgy nem beszélt magyarul, de amikor kiderült, hogy románul nem tudó magyarokkal van dolga, a legnagyobb természetességgel hívta fel magyar feleségét, aki a kihangosított telefonon keresztül szinkrontolmácsolt. Az oszlopot később a magyarországi Kübekháza felől értük el. Három kilométer földúton a falutól.

Oda lesz a határnyitás

Az idén tavasszal frissen fehérre meszelt oszlop lesz elvileg a végpontja a magyar kormány által a menekültáradat útjába állítani tervezett, az előzetes becslés szerint 22 milliárd forintba kerülő kerítésnek.

A kerítés ellen felhozott ellenérvek eddig nem hatották meg a kormányt, hiába szajkózzák a menekültekkel foglakozó szervezetek, hogy az emberáradatot nem fogja megakadályozni, csak eltéríteni, és hiába rázzák a vészcsengőt a természetvédők, hogy a komoly természetátalakítással járó kerítésépítés európai szintű védettséget élvező fajok túlélését  veszélyezteti. A ellenzők most még egy érvet kaphatnak, kérdés, hogy a kormányt meghatja-e egy, a magyar összetartozást jelképező, határnyitással színesített, lassan két évtizedes hagyománnyal rendelkező falunap.

Mentek már itt tavaly meg tavalyelőtt is

Abcúg / Pivarnyik Balázs

A kerítést azonban, ha megépül, nem lesz túl nehéz megkerülni. Itt a hármashatárnál semmiféle jelentősebb vízfolyás vagy más természeti képződmény nem akadályozza az átkelést. A búza-, napraforgó-, kukorica- és repcemezők a szinte tenger simaságú pusztán terülnek el, csupán a szerb oldalon látni néhány dombocskát. Akadálytalanul lehet Szerbiából Romániába, majd onnan Magyarorszég és az áhított európai uniós kánaán felé gyalogolni. Az ittenieket azonban nem különösebben izgatja, hogy esetleg erre vezet majd a kerítést megkerülő menekültek útja.

Mentek már itt tavaly meg tavalyelőtt is

– mondja Péter és felesége a szerbiai Rábé főutcáján a felvetésre. A házaspárral portájuk előtt, a település főútján és egyben egyetlen utcáján, a Dózsa György úton beszélgettünk. Az út egyenesen a hármashatáron álló szerb őrtorony felé tart – az utolsó 1 kilométeren már csak dűlőútként. Péterék azt mondják, korábban éjszakánként lehetett hallani, hogy autókon, motorokon vitték a zöldhatár felé az embereket, kit a főúton, kit a földutakon. Egy tavay őszi önkormányzati ülésen pedig szóba került, hogy akkor napi 200-250-re becsülték az itt áthaladók számát, de mostanában alig jönnek erre.

Ez az út Magyarország és Románia felé tart

Abcúg / Pivarnyik Balázs

Az idősödő házaspár szerint a nagyvárosokhoz közelebbi helyeken próbálnak átjutni az EU felé igyekvő emberek, oda könnyebb eljutni, és továbbállni tömegközlekedéssel. Ide Rábéra csak napi két busz jár, de Magyarkanizsa és azon túl Röszke irányába nagy a forgalom, a menekültek busszal érleznek Belgrádból. “Miért nem állítják le Belgrádban a buszokat, vagy ott kéne rendbe tenni az egészet, ahonnan jönnek” – mondta a feleség, akit amúgy nem zavarna, ha sokan mennének erre, “Csak minket ne háborgassanak”.

Akkor majd  zárni fogjuk az ajtót

– jegyzi meg Erika, már a határ román oldalán fekvő Óbéba központjában. Ő a szomszédos Pusztakeresztúron lakik, de így is közel a határhoz. Azt mondja, náluk nem szokás zárni a kapukat, de ha megépül a kerítés, és erre jön a tömeg, elgondolkodik majd rajta. “Mi lesz, ha kilépek az udvarra, és a hintámon hintázik valaki? Azt se tudom, kicsoda, micsoda.  Lehet, hogy Romániának is építeni kellene kerítést.” Barátnője, Ildikó, másképp gondolja. “Amit egyszer lebontottak, azt nem kellene újraépíteni” – utalt az 1989-ben megnyitott vasfüggönyre.

Amit egyszer lebontottak, azt nem kellene újraépíteni

Abcúg / Pivarnyik Balázs

Abban azonban egyetértenek, hogy egy háborús helyzetből lehet, hogy ők is elmenekülnének, és hogy jelenleg nem hallani arról, hogy bárki is errefelé próbálna az EU területére jutni.

“Volt már itt kerítés korábban is” – az Óbébai kisbolt előtt ücsörgő helyi férfiaknak az egykori jugoszláv határt biztosító, aknazárral, botlódróttal és világítórakétákkal megerősített valaha volt drótakadály jut eszükbe a tervezett magyar kerítésről. Csak az nem volt olyan magas, a világítórakétákat pedig gyakran az erre járó vadállatok is beindították. Arról ők sem hallottak, hogy mostanában sokan járkálnának errefelé a zöldhatáron át, de nem volt ez mindig így. Az ősz hajú Antal arról mesélt, hogy nyolcéves korában sok magyarnak segített átjutni a zöldhatáron az ellenkező irányba, az akkori Jugoszlávia felé. Ez 1956-ban volt. “Az asszonyok vigyáztak rájuk nappal a házakban, éjszaka meg szóltak, hogy vihetem őket.” Hogy esetleg most is segítene, a másik irányból érkezőkön? “Más helyzet volt akkor. Ezeket nem ismerem.”

A régi drótakadály nem volt olyan magas

Abcúg / Pivarnyik Balázs

Magabiztosan nyilatkozott a kérdésről Ioan Bohancanu óbébai polgármester. A községháza tágas, de kissé rideg termeinek mélyén, kübekházi díszpolgári oklevéllel dekorált irodájában arról beszélt, hogy a román határőrség felkészült az esetlegesen erre tartó határsértők fogadására, és a határőröket civil őrök is kisegítik szükség esetén. A magyar kerítésépítésről csak annyit mondott az Abcúgnak, hogy a magyar kormány megteheti, hogy megépíti, még akkor is, ha nem állnak meg a hármashatárnál (ahogy azt a múlt héten Szijjártó Péter külügyminiszter is jelezte). Szerinte a kerítés talán őket is védi majd, arra számít, hogy a menekültek nem erre fognak menni, mert “nem Románia a céljuk”.

Indulóban még egyszer összefutottunk Antallal, aki lelkesen mutatta meg a falu büszkesége, Téry Ödön mellszobrát a templomkertben. Furcsa egybeesés, hogy a magyarországi gyalogos túramozgalom egyik megalapítójának szülőfaluja válhat hamarosan az Európai Unió felé a zöldhatáron át gyalogló menekültek egyik állomásává.