szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Válogatás nélkül pusztította a vihar a fővárosi parkok fáit, hónapokig tarthat még a helyreállítás – közölte a Főkert illetékese. A Népligetben tette a legnagyobb kárt az ítéletidő.

Hónapokig is eltarthat a július 8-i vihar okozta zöldkárok felszámolása Budapesten – írta keddi számában a Magyar Hírlap. A vihar mindenféle méretű és fajú fában kárt tett.

Erdélyi Krisztina, a Főkert Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportvezetője elmondta: a Főkertnek és a közterület-fenntartónak még csaknem ötezer köbméter hulladékot kell elszállítania a fővárosi parkokból és fasorokból.

Vihar utáni helyzet a Népligetben
Olvasónk, Balázs Gábor

A helyzet továbbra is a X. kerületi Népligetben a legsúlyosabb, a vállalat adatai szerint a katasztrófa sújtotta területté nyilvánított parkban háromszáz fa kidőlt, négyszáz pedig megsérült a viharban. A Főkert reményei szerint a Népliget újligeti része hamarosan újra látogatható lesz.

A társaság a fővárosi közterület-fenntartóval együtt továbbra is megfeszített tempóban dolgozik a károk elhárításán, ennek eredményeként a szintén hatalmas károkat szenvedett XIX. kerületi Wekerle-telepen a múlt héten – a Tas utca kivételével – már sikerült felszámolni a zöldkárokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!