Mizsur András
Mizsur András
Tetszett a cikk?

Hatástalan, komolytalan - nagyjából ez az ellenzéki pártok véleménye a DK ötletéről, vagyis hogy távollétükkel bojkottálják a parlament üléseit, ameddig a kormány nem hajlandó megváltoztatni a népszavazásról szóló jogszabályokat.

“Az embereknek el kell dönteniük, hogy a jogállamisághoz csatlakoznak, vagy Gyurcsány Ferenchez” - mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, aki komolytalannak nevezte a DK kezdeményezését, vagyis hogy "a demokratikus ellenzéki pártok" (a kétharmados szavazások kivételével) mindaddig bojkottálják a parlament üléseit, amíg az Országgyűlés nem változtatja meg a "népszavazásokat lehetetlenné tévő" szabályokat. Schiffer szerint az akció nem rengetné meg a parlamentet, mert a DK-s képviselők eddig sem jártak be az ülésekre.

A DK azután szólította fel bojkottra az ellenzéki pártokat, hogy kedden Erdősi László herceghalmi polgármester felesége több jól megtermett kopasz kíséretében pár másodperccel megelőzte az MSZP-s Nyakó Istvánt, aki a vasárnapi nyitva tartásról akart népszavazási kérdést beadni a Nemzeti Választási Irodánál.

Ritka pillanat - Gyurcsány a parlamentben.
MTI / Koszticsák Szilárd

Öt éve már volt bojkott

Nem először fordulna elő, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják a parlamenti üléseket. Öt éve az új alaptörvényt előkészítő vitán az MSZP és az LMP sem vett részt. Akkor Schiffer András is csak addig maradt az ülésteremben, amíg elmondta, milyen feltételekkel térne vissza pártja az alkotmányozáshoz. Gulyás Gergő, a Fidesz akkori frakcióvezetője politikai hisztériakeltésnek és műbalhénak nevezte az akciót.

A bojkott a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy csak a plenáris ülésekről maradnának távol a DK képviselői, a bizottsági üléseken viszont részt vennének, mert “ott szakpolitikai munka folyik”, mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Azt még nem tudni, hogy pontosan mikor indulna a DK akciója, ez a többi párttal folytatott egyeztetésektől függ, tudtuk meg. A párt szóvivője azt reméli, hogy a Nemzeti Választási Irodánál történtek után összefognak a pártok, de ha kell, a DK más pártok támogatása nélkül is belevág az Országgyűlés üléseinek bojkottjába, ez ugyanis “elvi kérdés, mert kedden lábbal tiporták a demokráciát”, magyarázta Gréczy.

Schiffer: "komolytalan a DK ötlete."
MTI / Illyés Tibor

“Ez erkölcsi kérdés”

Valószínűleg a Jobbikra sem számíthatnak majd Gyurcsányék. Vona Gábor, a párt elnöke szerint a bojkott alkalmatlan eszköz arra, hogy a kormányt rábírják a népszavazás szabályainak megváltoztatására. “Ismerve a Fidesz mentalitását, ezzel csak kényelmesebbé tennénk a munkájukat” – tette hozzá Vona. Ugyanakkor a jobbikos politikus úgy látja, nem a jogi szabályozás az igazi probléma, hanem hogy “a kormány verőlegényeket küldött a NIV épületéhez. Ez erkölcsi kérdés.”

Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján (amikor bejelentette, hogy a kormány népszavazást írt ki a kötelező kvóta ellen) dulakodásnak nevezte a kopaszok akcióját. Vona azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a miniszterlenök részéről ez csak “pótcselekvés és a felelősség alóli kibújás".

A szocik is bent lesznek

Könnyen lehet, hogy a DK végül egyedül marad az ötletével. Az LMP és a Jobbik mellett az MSZP sem vesz részt a bojkottban, ezt Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese mondta a hvg.hu-nak: “Más utakon járunk. Mi a népképviseletben hiszünk, és ennek színtere a parlament.” Vonához hasonlóan Gőgös is úgy látja, az ehhez hasonló akcióknak amúgy sincs jó hatása: “nehezen tudnám megmagyarázni a választóimnak, hogy miért nem megyek be a munkahelyemre". Másrészt a bojkott nem fogja érdemben befolyásolni az OGY működését, tette hozzá.

Az Együtt nem reagált a DK felhívására, a Párbeszéd Magyarországért pedig pénteki elnökségi ülésén dönt a kérdésben.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!