Egy kutyatulajdonos barátunknál jártunk, amikor kint az utcán csikorgó fékezés hangjai hangzottak fel. Az addig a szőnyegen békésen nyugvó kutyus, hirtelen felugrott és nyüszítve berohant az ágy alá. „A múlt hónapban egy autó elgázolta szegényt – magyarázta a házigazda – és heteket jártunk vele a kórházba. Azóta fél az utcára lépni.” Ilyen reakciót, ha valamilyen testi vagy lelki sérülés érte őket, emberek is produkálnak. Meghallva egy dallamot, meglátva egy szimbólumot, találkozva egy személlyel ösztönszerűen menekülni vagy éppen ellenkezőleg, támadni akarnak. Egy politikusnál sokszor már egy véletlen megjegyzés – pl. lárifári – vagy egy váratlan visszautasítás, esetleg pusztán egy félreértés kiválthat efféle dühödt reakciót. Ezért fontos, hogy környezetünkben legyenek olyanok, akik ilyenkor ránkszólnak: „hagyd az egészet a fenébe, nincs ennek akkora jelentősége”. De a politika csak olyan, hogy az ilyesfajta moderáló társak rendre kiszelektálódnak és marad a megmagyarázhatatlan fordulat.

Adott egy saját erejéből gazdaggá lett világhírű magyar – Soros György –, aki nem kastélyokat és jachtokat vásárolt magának, hanem szülőföldjének felszabadítására áldozza pénzét. Segített lebontani a szocializmust, támogatta és képeztette a potenciális ellenzéket. S tette mindezt azért, hogy azt a pályát, amit ő befutott, mások – magyarok és lengyelek, románok és ukránok – is befuthassák, akár saját hazájukban. Igaz, nem labdarúgó-stadionokat épített, hanem egyetemet alapított, és nem saját képét igyekszik a városra kényszeríteni, hanem kutatásokat finanszíroz, ami segít megoldást találni a válságokkal küszködő világban. Ez az ember – nem mellékesen – utaztatta és képeztette a Fidesz-nemzedéket is. Vajon mit mondhatott, ami a vezért így kiakasztotta? Lehet, örök rejtély marad, bár a végén még az is kiderülhet: az egész csak félreértés volt. De ma a kormánypropaganda százmilliókat költ a sorosozásra.

De várjunk csak, hiszen a 2010-es több mint kormányváltás is a filozófusozással kezdődött. Váratlanul, szinte a semmiből, valakik előhúzták a csaló és a népet elbolondító filozófusokat. És az egész kormánypárti sajtó, a kormánypárti képviselőkkel együtt vad filozófusozásba kezdett, megvádolva őket, hogy jogellenesen használták fel a kutatásra kapott pénzeket. Vizsgálatok indultak, de még mielőtt bárminek a nyomára bukkantak volna elkezdődött a meghurcolás. Az akkor vádként elhangzó összegek és jogcímek, a Fidesz által folyamatosan működtetett mega-kifizetőhelyek – MNB-alapítványok és a Századvég – támogatásainak és mechanizmusainak tükrében ma már nevetségesek. De még az akkori vizsgálatok is konkrét eredmény nélkül lezárultak. Mára minden vád megdőlt, és csak az maradt meg a kormánypárti médiában, így az átlagpolgár fejében is: ezek az embereket biztos elkövettek valamit. Ám máig rejtve maradt: vajon miért indult ez az egész?

És nemsoká következett Iványi Gábor és az ő metodista egyházi közössége, amelyet 1981. október 1-jén – még a szocializmus idején – jegyeztek be egyházként. Hát nem különös fintora ez a történelemnek: a Fidesz 2011-es egyházi törvénye 2012. március 1-vel megfosztotta az egyházi státusztól. Ami a dolgot végképp érthetetlenné teszi: Iványi adta össze Orbán Viktor és Lévai Anikót, és ő keresztelte meg két gyermeküket. Lehet a sokkoló pálfordulás oka: Iványi az elmúlt években soha nem titkolta, úgy érzi, Orbán valami egészen más világot épít, amint amiben a rendszerváltás előtt közösen hittek. Valószínűleg itt lehet – az indító példánknál maradva – a kutya elásva.

A megtámadottak és megsemmisítésre ítéltek mindegyike arra emlékezteti a vezért: régen más volt, másban hitt és mást hirdetett. Ez magyarázza a corvinusozást is: a visszatérő igyekezetet, az egyetemet megsemmisítsék, vagy ha ez nem megy, szétszedjék és feldarabolják, de mindenképpen kinevezzenek egy olyan „helytartót”, aki, ha parancs jön, vagy akár a maga kezdeményezésére csicskáztatja a tanárokat. Soros, a filozófusok és Iványi Gábor is puszta létükkel az egykori és a mai Orbán közötti különbséget jelzik. És pontosan ez az, amitől minden vezér retteg: szembenézni az elhagyott eszmékkel, a megcsalt ideálokkal, a becsapott barátokkal és a hitüktől megfosztott harcostársakkal. Vigyázzon tehát mindenki, aki még emlékszik a régi Orbánra, és akire – valami miatt – az új Orbán még emlékszik.