szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Parádés Jobbik-Fidesz-szóváltás, nehogy lemaradjon!

A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a magyar származású amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.

Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője a témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek arról beszélt, hogy a héten napvilágra került, milyen mély Soros György és Fidesz kapcsolata. Az üzletember ugyanis nagyvonalúan támogatta az 1980-as években a Fidesz "szárba szökkenését" és a Fidesz alapítóinak - többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kovács Zoltán kormányszóvivőnek - a külföldi tanulmányait - közölte a politikus.

Megjegyezte, méltánytalannak tartja azt a követelést, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit és politikáját támogatta. Elmondta azt is, a Jobbik három éve benyújtott egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását. Ezt jövő héten újra benyújtják, és kíváncsian várják, hogy a Fidesz hajlandó-e támogatni őket - tette hozzá.

Nem késett a válasszal a Fidesz, a párt közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó. A kormánypárt szerint a Jobbik olyannal vádol másokat, amit ő követ el. A Jobbik mindig feladja elveit, ha pénzről van szó. A Jobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, idegen hatalmaknak és oligarcháknak adta el magát, és a pénzért hátat fordított a saját embereinek és korábbi elveinek is. A Jobbik vezetése offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát. Magyarázatot várunk arra, hogy milyen szerepet játszanak a Jobbik elnöke mellett az offshore cégekben érdekelt Forrai és üzlettársai!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!