A jobboldali propagandatévé irányváltását a konzervatív törzsközönség és a balliberális véleményformálók is fenntartásokkal szemlélik. Pedig a sajtószabadság védelmezőjének szerepét Európa külsőn gyakran a legundorítóbb opportunisták alakítják. Miközben Fenyő János, Gyárfás Tamás és Princz Gábor az általuk összevásárolt újságírókkal csupán kelletlenül szolgálták ki az éppen aktuális baloldali kormányokat, Simicska Lajos évtizedekig tartó aprólékos munkával ipari mennyiségű újságíró-imitátort állított hadrendbe.

A G-nap után azonban nagyot fordult a világ. Habony Árpádot nemzetközi trendekbe illeszkedő felismerése arra vezette, hogy az általa kreált médiatermékek előállításához sem újságírók, sem tények nem szükségesek. Így Simicska Lajosnak a megváltozott médiaviszonyok között a minőségi újságírás finanszírozásán kívül nem maradt más eszköze.

Ahogyan a hazai politikai elemzők függetlensége rendszerint a pártok felől érkező források elapadása után teljesedik ki, a Hír Tv tulajdonosa is ráeszmélt a kormánykritika időszerűségére. Bár Simicska Lajos a demokratikus Magyarország bedarálásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, aktuális érdekei a szuverén sajtó megerősítésének irányába mutatnak.

Noha semmi nem bizonyítja, hogy Simicska Lajos rendelkezik bármiféle világnézeti meggyőződéssel, a médiapiac beszűkülésével a fogyasztók és zsurnaliszták táborából is szabadabban válogathat. Mivel a kormánypárt médiaoffenzívája nem csak az ellenzéki újságírást, hanem a jóízlést is karanténba helyezte, a jobboldali közönség gondolkodásra hajlamos része is vállalható sajtótermékek nélkül maradt. Az intellektuális prostitúcióra csak korlátozottan kapható médiamunkások a hazai orgánumok forráshiánya miatt előbb-utóbb a kegyvesztett oligarcha személyében találhatnak pártfogóra.

Kálmán Olga a szervilizmust versenysportként űző jobboldali újságírókhoz képest független kérdező benyomását kelti. Ez a pozíció ma a Simicska-birodalom berkein belül semmivel sincs nagyobb veszélyben, mint a Fidesz által dominált magyar média egészében.

Az átpozicionált televízióban a kritikus hangok megjelenése nem az Egyenes Beszéd lenyúlásával kezdődött. A műsorstruktúra ideológiai zűrzavara ellenére az átalakítás iránya világosan látszik: a televízió a kormányellenes hangok párthovatartozástól független olvasztótégelye. Puzsér Róbert trash esztétából lett műkedvelő politikai elemző épp úgy megfér itt, mint Veiszer Alinda portréműsora.

A kormányzati kommunikáció háttértáncosaiként foglalkozatott konzervatív értelmiségieket Kálmán Olga szerződtetésével az ATV-bérletes véleményformálók válthatják. Az áthangszerelt propagandagépezet ezután is a tulajdonos politikai érdekeit követi ugyan, ám a közreműködőknek az agitprop műfajban ritkaságnak számító szabadsággal kedveskednek.

A jobb napokat látott politikai vállalkozó bosszúvágyából születő összellenzéki sajtófelületek a médiaháború legörvendetesebb következményei. Bár a Hír Televízió programkínálata a különböző pártállású nézőknek egyaránt okozhat diszkomfort érzetet, az inkonzisztens tartalom nem csupán e csatorna sajátossága. Az ATV főműsoridőben sugárzott balliberális produkcióit a kezdetektől a 700-as klub című szélsőjobbos agymosás keretezi. Az állami pénzekkel és indirekt fenyegetésekkel eltorzított hirdetési piac fogságában a közvélemény alakítói amúgy sem lehetnek finnyásak. Ha a Hír Tv vezetőinek minőségi újságírással kapcsolatos szárnypróbálgatásai múló fellángolásnak is bizonyulnak, a Simicska-média jelenleg a demokratikus nyilvánosság céljait szolgálja.

A Fidesz egykori informális pénztárnokának a szélsőjobbhoz fűződő viszonyáról riasztó hírek terjednek. Ennek ellenére sem zárható ki, hogy Simicska Lajos akár pozitív történelmi szerepbe is keveredhet. Pályafutását Mihail Hodorkovszkij sem a véleményszabadság védelmezőjeként kezdte. Az egykor legbefolyásosabb orosz oligarcha Putyin elnökkel való nézeteltérését, majd szibériai kényszerpihenőjét követően vált a szabadságjogok szószólójává. Simicska Lajosnak talán büntetés-végrehajtási kalandok nélkül is megadathat, hogy magáévá tegye a szólásszabadság és a médiapluralizmus értékeit.