Éjjel vitték a trombózisos beteget, és még megálltak hamburgerezni
Éjjel fél kettőkor szállítottak át egy idős beteget egyik kórházból a másikba, pedig szó sem volt sürgősségi esetről, pusztán akkor került sorra. A trombózisveszély miatt kizárólag fekve, hordágyon szállítható asszonyt felszólították, hogy pattanjon be magától a mentőautóba, majd útközben a betegszállítók még megálltak hamburgerezni és cigit venni. Ez felettesük szerint rendben van, hisz nem tartott sokáig, különben is éjjel kellett dolgozniuk. Az egészségügyi rémtörténet miatt a család panaszt tett.
„Mondanám, hogy az ilyen emberek szállítsanak inkább bútort, de inkább azt se, még arra is oda kell figyelni” – jegyezte meg keserűen Sebestyén Zsóka. 73 éves édesanyja daganatos megbetegedésben szenved, valamint mélyvénás trombózisa miatt a Szent János Kórház belgyógyászati osztályán kezelték. Innen kellett átszállítani múlt pénteken a lakóhelye szerint illetékes Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba az AMS Mentőszolgálat bevonásával. Orvosa a családot pénteken többször is úgy tájékoztatta, hogy a két intézmény közti szállítás délután, legkésőbb kora este lesz.
Az AMS Mentőszolgálat betegszállítói ehhez képest éjjel 1 óra után jelentek meg a Szent János Kórházban. A trombózisveszély miatt kizárólag fekvő helyzetben szállítható asszonyt hordágy helyett tolószékben tolták a mentőautóhoz, ahol felszólították, hogy szálljon be. Hiába mondta nekik, hogy nem tud magától beszállni, mert nem tudja mozgatni a lábait, ráadásul a szondás táplálás miatt ereje sincs, lánya szerint azt a választ kapta, hogy „ne szórakozzon, tudja, hogy hány óra van?!” Mikor erre megpróbálta beküzdeni magát az autóba, a történtek miatt a család által tett panasz szerint meg is lökték, mire „a mellkasának bal fele az ülésnek csapódott”.
A nagyjából 30 perces utat lánya szerint közel két óra alatt tették meg az AMS kollégái, mert megálltak először hamburgerezni, majd mikor kiderült, hogy egyiküknek elfogyott a cigarettája, egy dohányboltnál is megszakították a betegszállítást. Eközben az idős asszony két másik beteggel benn ücsörgött az autóban, mindössze egy hálóing és köntös volt rajta, így teljesen átfagyott, mire megérkeztek a Jahn Ferenc Kórházba. Ahol viszont két belgyógyászati osztály sem tudta fogadni, így az asszony elmondása szerint a két betegszállító addigra már kifejezetten dühös volt. Végül – állítja a család – egy harmadik osztály folyosóján káromkodva sorsára hagyták egy tolószékben az idős embert, majd anélkül távoztak, hogy szabályszerűen átadták volna egy ügyeletes orvosnak.
„Az éjszakás nővér észlelte a történteket, és betakarta a teljesen átfázott anyukámat, és értesítette az ügyeletes orvost. A következő napokban kivizsgálták, hogy kizárják a durva bánásmódból eredő sérüléseket, fájlalja ugyan a mellkasát, de szerencsére nem sérült meg komolyabban” – mondta Sebestyén Zsóka, aki azonnal panaszt tett nemcsak az érintett cégnél, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkáránál is. „Ugyanis ez a vállalhatatlan betegszállítás a társadalombiztosítási rendszeren belül zajlott, vagyis közpénzből finanszírozták” – tette hozzá.
Az AMS Mentőszolgálat e mellett fizetős betegszállításra szakosodott, ahogy honlapjukon hirdetik, térítéses „beteg-taxi szolgáltatásukat szakképzett kollégáikkal, légkondicionált autóikkal végzik hazai és nemzetközi viszonylatban”. A család ezért is érezte fontosnak, hogy nyilvánosan vállalják a velük történteket. „Ha bárki megrendel egy ilyen szolgáltatást, legyen tudatában, hogyan bántak egy beteg, kiszolgáltatott emberrel. Anyukám utólag mesélte, hogy legszívesebben azt mondta volna nekik, hogy ’egyszer maguk is megöregednek és másokra szorulnak majd’. De végül ennyit sem mert szólni, mert attól félt, hogy jobban megrángatják majd” – mondta Sebestyén Zsóka.
Utólag a leginkább az háborítja fel, hogy nemcsak embertelenül bántak édesanyjával, de veszélyeztették az életét. „Egyeztettünk azóta orvossal, sőt mentőssel is, és egyetértenek abban, hogy mivel mindkét lábában kimutathatóan van thrombus, vagyis vérrög, ez bármikor leválhatott volna. Ezért az ilyen betegeket szállítani csak fekvő állapotban lehet, nem pedig arra kényszeríteni, hogy egyáltalán felálljon, és a mentőautóba szálljon be. Csak a szerencsén múlt, hogy a mentőbe való beszállításától, majd az ülve történő szállítástól a vérrögök nem váltak le, és kerültek a véráramba, ami akár tüdőembóliát, halált is okozhatott volna” – tette hozzá Sebestyén Zsóka.
Megkerestük az AMS Mentőszolgálatot, amely első körben azt válaszolta, hogy legfeljebb 30 napon belül kivizsgálják a panaszt. Végül viszont – válaszuk alapján egyeztetve az ügyben érintett kollégáikkal – részletesen reagáltak minden felvetett problémára, ezeket tételesen közöljük:
6 órán belüli szállítás volt, majdnem 11 óra alatt végezték el
A betegszállításról szóló minisztériumi rendelet megkülönböztet 6 órán belüli, 24 órán belüli, illetve meghatározott időpontra kért szállítást. A cég állítja, hogy ebben az esetben 14:37-kor kapták meg a 6 órán belüli szállításra vonatkozó jelzést. Ezek szerint ezt 20:37 –ig kellett volna teljesíteni, ehhez képest saját adataik szerint éjjel 1:20-kor vették át a beteget Szent János Kórházban. Ez azt jelenti, hogy a maximális határidő után még további 5 óra eltelt, mire egyáltalán jelentkeztek a betegért.
Agócs Gábor ügyvezető igazgató ezt azzal magyarázta, hogy Budapesten „a pénteki napok extrán túlterheltnek számítanak, amikor is a rendelkezésre álló kapacitások nem elegendőek a megnövekedett szállítások időben történő elvégzésére, ezért előfordulhatnak csúszások”. Szerintük azonban nem a közel 5 órás csúszással van gond, hiszen a vezető szerint azt az „egy mulasztást követték el az irányításon szolgálatot teljesítő kollégák, hogy nem értesítették időben a késésről a beteget, vagy a szállítás megrendelő orvost”. „Mentségükre szolgáljon a nagyfokú leterheltség, de a megfelelő szóbeli és írásbeli figyelmeztetést megkapják” – tette hozzá.
Ejnye-bejnye járt, amiért szabálytalanul szállították a trombózisos beteget
A cégvezető szerint nem valós a család panasza, miszerint az utat közel két óra alatt tették meg, ugyanis „a betegszállítási dokumentumok és a kocsiban található GPS adatok alapján a beteg felvétele 01:20-kor, a beteg leadása 2:25 perckor történt”. Csakhogy a beteg lánya szerint érthetetlen, milyen átadási időpontra hivatkoznak, hiszen édesanyját a folyosón hagyták, így az ügyeletes orvos nem dokumentálhatta a megérkezését.
A Google útvonaltervezője szerint a két kórház közti út hétköznapi forgalomban 33-35 perc, így a péntek éjjel fél kettőkor jóval kihaltabb városban valószínűleg ennél kevesebbnek kell lennie, amihez képest még mindig soknak tűnik az AMS által megadott több mint egy óra.
Agócs Gábor azt elismerte, hogy „hogy valóban nem megfelelő testhelyzetben szállították a beteget”, ez a betegkísérő meghallgatásából kiderült számukra. „Ezért a szakmai vétségért írásos figyelmeztetésben részesítjük” – közölte a cég.
Azt viszont alkalmazottaik tagadták, hogy az asszonyt beszállásra szólították fel, illetve meglökték volna, mikor ez nem sikerült neki. „A be- és kiszállás módjával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, mivel a kollégák elmondása nem támasztja alá fenti állításokat, sajnos ezt így utólag nem tudjuk vizsgálni” – közölte Agócs. „Amennyiben így történt, akkor ezúton is elnézést kérek a betegtől kollégáim nevében, és ezúton tájékoztam, hogy szóban figyelmeztettem Őket, hogy a jövőben tartsák be a szakma szabályait” – tette hozzá.
„Nem vétettek” azzal, hogy megálltak hamburgerezni
A cégvezető azt is elismerte, hogy „a kollégák valóban megálltak ételt és cigarettát venni, de csak megvették”. Vagyis ezek szerint arra hivatkoznak, hogy a kocsiban szabálytalanul ülő helyzetben lévő betegnek csak az étel megvásárlását kellett megvárnia, de nem ültek be helyben megenni. Agócs szerint mindez a GPS adataik alapján összesen 6 percet vett igénybe, és „előzetesen a betegeket megkérdezték erről”. Sebestyén Zsóka szerint ez képtelenség, bármit mondtak a szállított betegnek. Az összesen 6 perces várakozás viszont azért is kevésnek tűnik, mert dohányárut csak traffikban lehet kapni, a hamburgeresnél nem, és valószínűleg az étel elkészítése is időbe telik.
Agócs Gábor a kitérőt azzal indokolta, hogy a beosztottainak „a panaszos leadása után” még további egészségügyi intézményekből kellett betegeket felvenni. „Úgy gondolom, mivel a szállítások végpontja vidék volt, és éjszaka, ezen cselekedetükkel nem vétettek” – közölte, vagyis ezek szerint ezt nem tekintik mulasztásnak.
Nem az ő dolguk kórházon belül ide-oda vinni
A rendelet szerint az egészségügyi intézménynek „a beteget 10 percen belül át kell venni vagy amennyiben nem tudja ellátni, akkor dönteni kell a továbbszállításáról. A cégvezető szerint ezért a kórház felelős, az embereik így is 25 percet vártak, miközben a gépkocsiban más betegek is vártak a továbbszállításra. "A betegszállítás az egészségügyi intézmények közti szállításra szól nem pedig az adott intézményen belüli szállításokra, az az belső betegmozgatásokra. Kollégáim így is maximálisan teljesítették az elvártak, hiszen az intézményen belül – a kórházi személyzet nem megfelelő munkavégzése ellenére – is osztályról osztályra mozgatták a beteget, pedig ez a kórházi belső szállítók feladata lett volna" – közölte Agócs.
"Mivel a rendeletben előírt 10 percet jóval meghaladó módon nem vették át és nem is döntöttek a beteg tovább szállításról az illetékes kórházi dolgozók", szerinte kollégái "helyesen cselekedtek, mikor a beteget a kórházban – az az egészségügyi szempontból őrzött helyen – hagyták a kórházi szakszemélyzet tudtával" – állította. Ez teljesen ellentmond a családtag állításának, miszerint csak a szerencsén múlt, hogy egy nővér arra jött.
Agócs a káromkodásra nézve nem tudott nyilatkozni, mondván "nem volt a helyszínen, ezt maximum az érintettek szembesítésével lehetne kinyomozni". Mindenesetre szóban felhívta a figyelmüket, hogy az ilyen megnyílvánulásoktól a jövőben tartózkodjanak – közölte a hvg.hu-val.
Mindezt 1670 forintért – ez (nem) magyarázat?
Azt megerősítette, hogy a bepanaszolt szolgáltatást az állami egészségügyi rendszerben, vagyis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozza. Ennek ellenértékét firtató kérdésünkre azt állította, hogy ezért a konkrét szállításért „körülbelül 1670 forintot” kapnak majd a novemberi finanszírozás kiutalásakor. A meglehetősen alacsonynak tűnő összeg azonban nem lehet magyarázat, ha valóban megalázóan és felelőtlenül bántak egy idős emberrel. Ugyanakkor a cégvezető válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy „a mai magyar betegszállítási kassza közel 12 éve változatlan, 6 milliárd forint, miközben a betegszállítások száma nőtt, az üzemanyag ára nőtt, a gépkocsik ára nőtt, a járulékok, fizetések nőttek”.