szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 39 éves budapesti férfi az éjszakai órákban szóváltást és dulakodást követően bántalmazta ismerősét.

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 39 éves budapesti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Balassagyarmaton elkövetett, halált okozó testi sértéssel – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon csütörtök reggel.

V. Norbert ellen emberölés és kifosztás bűntettének gyanúja miatt folytatnak eljárást, és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az áldozat egy balassagyarmati ingatlanban hunyt el szerdán, és a rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy halálát idegenkezűség okozta.

A főkapitányságon előzőleg a mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést arról, hogy sikertelenül próbáltak újraéleszteni egy férfit.

A rendőrök a bejelentést követő egy órán belül beazonosították és Balassagyarmat belterületén elfogták V. Norbertet – derül ki a tájékoztatásból.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves budapesti férfi az éjszakai órákban szóváltást és dulakodást követően bántalmazta ismerősét, majd a magatehetetlenül fekvő sértett nyakláncát elvette.

A sértett a bántalmazás következtében szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy később a helyszínen életét vesztette.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!