Mégsem indítanak vizsgálatot az amerikai tulajdonban lévő TVN műsorszolgáltató oknyomozó riportere ellen, akit fasizmus propagálásának vádjával akart pénteken kihallgatni a Lengyel Belbiztonsági Hivatal. Piotr Wacowski tavaly épült be egy neonáci csoportba, és áprilisban egy lengyelországi erdőben videóra vette az Adolf Hitler születésnapját ünneplő csoportot. Az amerikai műsorszolgáltató nem először került a lengyel hatóságok radarjára: tavaly egy kormányellenes tüntetés „elfogult” közvetítése miatt szabtak ki rájuk 1,5 millió zlotynak megfelelő pénzbüntetést. Washingtoni nyomásra végül egyik kezdeményezés sem járt sikerrel.

A szokatlanul gyors hátraarc arra enged következtetni, hogy a Wacowski elleni támadás sokkal inkább betudható egyfajta figyelemelterelésnek a PiS-t érintő korrupciós botrányról és a legfelsőbb bírósági reformmal kapcsolatos meghátrálásról. Az egyik legnagyobb külföldi tulajdonú szolgáltató támadásával Kaczynski egyben gesztust tehet pártja radikális szárnyának is. Ettől függetlenül Georgette Mosbacher varsói amerikai nagykövet múlt heti figyelmeztetése összetett régiós problémára reflektált.

Eltérő mértékben ugyan és más-más eszközökkel, de mind a négy visegrádi ország kormánya kísérletet tett a média foglyul ejtésére. Ennek értelmében az újságírók a tulajdonosi kör vagy közvetlen politikai nyomásgyakorlás következtében képtelenek kiegyensúlyozott, tényeken alapuló tájékoztatást nyújtani, illetve a hatalommal rendelkező csoportok működését ellenőrizni.

Bár a lengyel médiapiac továbbra is diverzifikált, a PiS a „repolonizálás” jegyében propagandacsatornává alakította a közmédiát, majd megkísérelte Oroszországhoz hasonlóan 15%-ban maximalizálni a külföldi tulajdonosi arányt a lengyelországi médiavállalkozásokon belül. Ez utóbbit – feltehetően ugyancsak washingtoni nyomásra – egyelőre nem tudták keresztülverni a rendszeren. Kaczynski mindenesetre az októberi helyhatósági választások után többször utalt ennek szükségességre.

Szlovákia rendszerváltás utáni történetében mérföldkőnek számított az oknyomozó újságíró Ján Kuciak meggyilkolása, amely nemcsak a korrupció természetét helyezte új megvilágításba, de a kormányzati transzparencia hiányára, valamint az igazságszolgáltatás helyzetének törékenységére is felhívta a figyelmet. A kormányzattal szemben kritikus újságíróknak emellett egyre több verbális atrocitást kell elszenvedniük: Robert Fico volt kormányfő 2016-ban például „mocskos szlovákellenes prostituáltaknak” minősítette a közbeszerzési visszaélések után érdeklődő sajtómunkásokat.

Csehország mindenképpen egyedülálló abból a szempontból, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök, Andrej Babis saját cégbirodalmán keresztül gyakorol befolyást a helyi médiára a többi közt kiadóházak és a legnagyobb cseh rádió birtoklásával. A cseh médiapiac az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül: a külföldi befektetők fokozatosan visszaszorultak, és eszközeiket helyi mogulok vásárolták fel. Babis szoros érdekeltségekkel rendelkezik ezekben a csehországi oligarchák által működtetett befektetői céghálózatokban, amelyek a 2008-as gazdasági válságot követően javarészt német vállalatok médiaeszközeit vásárolták fel. A Babis érdekeltségébe tartozó Argofert kiadóháza idén októberben például a német Bauer Media cseh és szlovák eszközeit vette meg.

Ám a V4-csoporton belül az illiberális rendszerépítkezés Magyarországon a legelőrehaladottabb, ami a média állapotán is meglátszik. A kormánytól független újságírók delegitimálása ma már nem csak abban nyilvánul meg, hogy Orbán Viktor – Donald Trump amerikai elnök mintájára – fake news-nak minősíti a legnagyobb magyarországi hírportált, vagy hogy a kormány szócsöve „Soros propagandistáiként” listázza a neki nem tetsző hírmunkásokat. A politikai megrendelésre dolgozó ügyészség ma már a feladatukat végző oknyomozó újságírók ellen is eljárást indít.

Az áprilisi választásokat követően újabb fokozatra kapcsolt a médiaháború, és a régióban példa nélküli módon tovább szűkült a magyar kormánytól független média mozgástere. Az újabb kétharmados győzelem minden eddiginél nagyobb központosításhoz vezetett a kormánypárti médiabirodalom egyetlen nonprofit alapítványiba történő beömlesztésével. Marius Dragomir helyesen mutatott rá, hogy Magyarország a média foglyul ejtésének egyik iskolapéldája, ahol a kormány saját oligarcháival együttműködve, politikai eszközök és közpénzek segítségével kormányzati propagandaintézményekké alakította a független média nagy részét. Ezáltal közvetett vagy közvetlen formában a magyarországi médiumok 90 százaléka az Orbán-kormány irányítása alá került, s így néhány kisebb sajtóorgánum mellett az RTL Hungary és a Central Médiacsoport maradtak az egyedüli független médiaportfóliók Magyarországon, ahol a hirdetési piac állami befolyásolásának köszönhetően még a kritikus médiumok egy része is a kormánytól függ. A kivéreztetési taktika többek között abból áll, hogy idén például az állami hirdetések 87 százaléka a három legkevésbé olvasott, kormányzati médiumnál landolt.

Ráadásul a 2014 óta bezárt és/vagy átállított médiumok hosszú sora mellett olyan új kormányzati propagandatermékek is felbukkantak a piacon, mint például az álhíreket és összeesküvés-elméleteket is terjesztő Ripost. A szerbiai Informer mintáját követő bulvármagazin jó példa arra, hogy az Orbán-rezsim nem csak a „sorosozást” importálta a Balkánról, ahol 2015-ben elsőként a nemrég Magyarországra szöktetett Nikolai Gruevszki kormányzása idején alakultak meg a Stop Soros mozgalmak. Orbán kormányközeli befektetők macedóniai és a szlovéniai médiavásárlásain keresztül egyben exportálja is saját politikai nézeteit a régióba. A bukott Gruevszki pártját támogató médiumok felvásárlása gazdaságilag nem megtérülő, politikailag viszont mindenképpen kifizetődő befektetés: Orbán Viktor regionális befolyásának kiterjesztésére szolgáló puha hatalmi eszköz. A régiós szövetségesek támogatása mellett egyszerre szolgálja Orbán menekültellenes, euroszkeptikus, illiberális világnézetének propagálását, valamint a propagandagépezetek irányítására, a társadalmi diskurzus manipulálására vonatkozóan is iránymutatást ad.

Bár a média foglyul ejtése globális jelenség, a visegrádi országok figyelmeztető példaként szolgálnak a Nyugat számára, hogy a gyenge intézményrendszerek, a demokratikus intézményekbe és a mainstream médiába vetett alacsony bizalom még kiszolgáltatottá teheti a társadalmat a politikai manipulációval szemben. Magyarország esete abból a szempontból is tanulságos, hogy milyen rendszerszintű kockázatot hordoz a médiafelügyeleti szervek átpolitizáltsága. Ugyanis mind a Gazdasági Versenyhivatal, mint pedig a Médiatanács fontos szerepet játszott a kormánypárti sajtó terjeszkedésében. Nem beszélve az orosz, kínai dezinformációs hadviselés jelentette veszélyekről és kockázatokról, amelyre a V4-országok kormányai merőben eltérő módon reagálnak; a magyar kormány legfőképp sehogy.

A tudatosabb hírfogyasztói magatartás elősegítése érdekében elengedhetetlen a médiaműveltség egész társadalmat elérő fejlesztése. Ennek nehézségét az adja, hogy csak az összes érintett terület együttműködésére épülő szabályozási és intézményi környezet kialakításával megvalósítható. Praktikus oktatási segédeszköz például a virtuális osztályteremként funkcionáló Checkology online platform, amelynek segítségével a pedagógusok rávezethetik a diákokat, hogyan különböztessenek meg politikai propagandaanyagokat véleménycikkektől, álhíreket a valós hírektől. Mindemellett tudatos és vásárlóképes fogyasztók nélkül aligha van esélye a független sajtó túlélésének, amely az állami hirdetések elapadásán felül a hirdetési piac beszűkülésével is kénytelen számolni. Noha az úgynevezett crowfunding Magyarországon is egyre gyakoribb, tisztán előfizetői modellen alapuló rentábilis orgánumok egyelőre nem léteznek. Pozitív példaként szolgálhat a legismertebb régiós sikertörténet, a szlovák Dennik N, amely 21 ezer aktív előfizetővel rendelkezik az 5,4 milliós Szlovákiában.

Míg Washington Lengyelországot idén már legalább kétszer jobb belátásra bírta a holokauszttörvény módosítása, illetve a TVN kapcsán, Magyarországon egyelőre nem sok jelét látni hasonló külső rendszerkorlátozásnak. Pedig a Trump-adminisztrációnak ideje lenne fontolóra vennie, hogy mióta meghirdette a „magyarországi nyitást”, azóta az Orbán-kormány lényegében hivatalosan is kitessékelte a CEU-t, átcsempészte az oroszbarát elítélt Gruevszkit a teljes Balkánon, az amerikaiak helyett Moszkvának adott ki két fegyverkereskedőt, valamint továbbra is blokkolja Ukrajna euroatlanti csatlakozását.

A szerző külpolitikai elemző, a Lengyel Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének PhD kutatója. A cikk a Visegrad/Insight DemocraCE projektjének része.