szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kossuth téren indult csütörtökön az újabb, a túlóratörvény elleni demonstráció. A tüntetők előbb a Margit hidat és a Lánchidat zárták le, aztán a Kossuth téren dobálni kezdték a rendőröket, ott késő este is összefeszülnek a felek. Később a Szalay utcában és a Nyugati téren is összetűzések voltak. Végül éjszaka a Király utcánál állították meg őket a rendőrök, akik ismét könnygázt vetettek be. Többek között a Momentum alelnökét is előállították.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Most érkezett

  • Meglepetésekkel teli volt a csütörtöki tüntetés első pár órája: a vonulók sem tudták, merre mennek. A diákokból álló Szabad Egyetem Kossuth téri tüntetéséhez csatlakozott a szintén demonstrációt hirdető Momentum, majd a néhány száz fős tömeg elindult a Belvárosban. Előbb a Margit hidat blokkolták - ahol a Jobbik megpróbálta meghekkelni a tüntetést: egy csoport a híd közepén várta a tömeget, és hirtelen az élére álltak. Ezt a diákok nem hagyták, maguk mögé parancsolták a párttagokat.
  • A Margit hídról a Lánchídra vonultak Budán, megbénítva ezzel a rakpart forgalmát, majd onnan nagy kört leírva vissszatértek a Kossuth térre. Előtte gyakorlatiag egy fénykép erejéig negyed 9 körül megálltak a Markó utcánál a Legfőbb Ügyészségnél, ahol Polt Pétert szidalmazták. A rendőrök kicsivel jártak csak előttük, velük sem közölték az útvonalat. A tömeg skandálva, sípolva vonult. A néhány száz fős tömeg 1-2 ezresre duzzadt.
  • Mire visszaértek a Kossuth térre, a rendőrök már felsorakoztak a parlamenti lépcsőn. Itt a tüntetés hamar eldurvult. A tüntetők füstbombákat dobtak a rendőrsorfalba, majd elkezdték üvegekkel, wc papírral, tojással dobálni a rendőröket. Fekete-Győr András Momentum elnök is dobott füstbombát, ugyanilyen akció előkészületéért a rendőrök elvitték a Momentum alelnökét, Donáth Annát. A tömeg folyamatosan skandált, a rendőröket szídta.
  • A tüntetők aggresszivitását megunva, a rendőrök többször vetettek be könnygázt, egy idő után sokkal erőteljesebben, mint szerda este. A könnygáz hatása bő 15 perc alatt múlt el. A tüntetők - akik a Parlament egy-két ablakát is bedobták - többször dulakodtak a rendőrökkel - az első sorban egy ideig ott volt Nyakó István MSZP-s politikus is.
  • A rendőrség közlése szerint két rendőr megsérült. A könnygáz bevetése előtt ismét nem volt hallható figyelmeztetés, a rendőrök csak későn, 11 körül kezdték figyelmeztetni a tüntetőket, hogy ne dobálják őket, mert azzal jogsértést követnek el.
  • Éjfél után több száz fő elhagyta a teret az Alkotmány utca irányába, majd az Emmi épületénél összecsaptak a rendőrökkel. A felvételek szerint volt olyan tüntető, akit a rendőrök egy ott parkoló kocsinak löktek. A tüntetők betörték egy rendőrautó ablakát.
  • A néhány száz fő az Emmitől vonult tovább a körúton, a Király utcánál sikerült megállítani őket. Útközben skandáltak, kukákat borogattak, sőt, egymásnak is estek: az egyik tüntető nekifutásból ellökött egy másik demonstrálót, aki az Oktogonnál a villamosmegálló plexijét akarta betörni, mire más tüntetők nekiestek. Itt a rendőrök avatkoztak közbe.
  • Többeket előállítottak a rendőrök megtámadása miatt, másokat szabálysértés miatt vonnak felelősségre, a vétkük, hogy közúton sétáltak.
  • A tüntetéshullám ezzel nem ért véget: Snedier Tamás Jobbik-elnök a hvg.hu-n bejelentette, mozgósítják a vidéki hálózatukat, péntekre több ezer embert szállítanának a Kossuth térre. A túlóratörvény visszavonását akarják elérni. Közben Tordai Bence párbeszédes politikus vasárnapi tüntetés előkészületeiről beszélt a hvg.hu-nak.

Nézze meg a tüntetést folyamatosan követő videóinkat, illetve olvassa el az este-éjszaka krónikáját:

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
13 14 15 16 17 18 19

Kossuth tér, negyed 6

Éjfélig jelentették be a tüntetést

2-300 fő lehet a téren, ezt a Szabad Egyetem csoport által bejelentett tüntetés, a túlóratörvény ellen tüntetnek. Este 6-kor a Szabadság térről a Momentum egy csapata is átjön a térre.

Verik a dobot

Táncoljunk – kiabája az egyik tüntető.

Élőben a térről - első felvonás

Kezdődik a buli

Egyelőre kétszázan vannak a Kossuth téren, a tüntetők dobolásba kezdtek.

A szerdai tüntetés ikonikus képe

Nagyon sok kordont készítettek be

Tegnap a tüntetők ledöntötték az ország karácsonyfáját körülvevő "szánkókordont", a rendőrség mára felkészült: rengeteg kordont készítettek be a Szalay utcába. Egyáltalán nem biztos, hogy fel is állítják azokat, volt már példa arra, hogy csak parkoltatták a Parlament közelében a teherautókat.

Lezárhatják a Lánchidat

A Momentum a szovjet emlékműhöz hirdetett tüntetést, de úgy tudjuk, az egészet újratervezik. A Kossuth téren lévő tüntetőkkel közösen döntik majd el, hogy hova menjenek. Úgy tudjuk, felmerült a Sándor-palota, és akkor visszafelé lezárnának egy hidat. A Lánchíd lehet a célpont.

1
13 14 15 16 17 18 19
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!