szerző:
-ha

A hétvégén újabb fejlemények történtek a lemondott győri polgármester szexbotrányának ügyében. Az RTL Klub közzétett egy felvételt, amelyen állítólag a zsarolással meggyanúsított volt válogatott labdarúgó kér pénzt. A kormánylap ugyanakkor az ellenzéket sejteti a botrány kirobbantása mögött, és feltűnik Tarsoly Csaba táskás embere is.

Borkai Zsolt győri polgármester szexbotránya kapcsán visszatérően emlékeztetni kell arra a tényre, hogy a titokzatos „ördög ügyvédje” a jachton készített felvételeken túl csupa olyan információt közölt, amelyet a sajtó (jelentős részben a hvg.hu) már évekkel korábban megírt. Mindezt azért kell ismét föleleveníteni, mert az elmúlt napok történései és híradásai egyaránt szolgálhatják a tisztánlátást, és alapot adhatnak a ködösítésre, és ebben nem egyértelmű a blog szerepe sem.

Mint ismert, a héten gyanúsítottként hallgatták ki Póczik József volt válogatott labdarúgót, mert a gyanú szerint a jachtos felvétellel zsarolta Borkait. Tegnap az RTL Klub nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állítólag Póczik hallható, és tízmillós összeg kerül szóba. Ha ez valódi, és tényleg így zajlott le minden, úgy a történet egybevágna az Index októberi értesülésével, amely szerint a felvételeket a készítők egyik hozzátartozóján keresztül Borkaiék már jóval a botrány kirobbanása előtt ismerték, mivel a hozzátartozó jelentkezett náluk – nem önzetlen céllal. A lap által felvázolt forgatókönyv szerint ugyanakkor az ügyben ez csak mellékszál, az „ördög ügyvédje” blogot helyi, jobboldali vállalkozói kör készíti, és több karakterből gyúrták össze az „ügyvéd” profilját, az ügy kipattanásának hátterében pedig gazdasági és magánéleti okokat sejtenek a cikk forrásai. A HVG a botrány kitörését követő cikkeiben szintén végigvette az esetleges érintettek körét, és csupa NER-közeli figurára bukkantunk. Többek közt olyanra, akinek a személye – mint az a 24.hu írásából tudható – összekapcsolja a Tiborcz-klánt és Semjén Zsolt körét.

Mindeközben megkezdődött a kormánysajtó terelése, amely a tekinteteket a NER gazdasági hátországából az ellenzék felé mozgatná. A Magyar Nemzet szombaton azt sejtette, hogy egy ellenzéki párt körül csoportosulnak a blogkészítők, és ez a megfejtés érezhetően nem volt ellenére több ellenzéki orgánumnak sem. Posztolt az ördög ügyvédje is, mégpedig Polt Péternek üzenve, így a politikai színezetét erősítve az ügynek.

Az igaz, hogy Póczik korábban a DK jelöltje volt, ám Borkai politikai lejáratásához untig elegendő lett volna a felvétel, nem kellett volna egy történetet köré szőni. Ráadásul a DK győri polgármesterjelöltjét – aki Póczik volt csapattársának a testvére – szemlátomást teljesen készületlenül érte a botrány. Első megszólalásai inkább nevezhetőek kínosnak, mint frappánsnak. Az persze érthető, ha valaki haszonszerzési céllal akar fölhasználni egy felvételt, vagy akár szívességet akar tenni az azon szereplő személynek, akkor a legkevésbé sem fogja tájékoztatni az ellenlábas politikai szereplőket.

A Póczik-szál valójában azok álláspontját erősíti, akik úgy vélik, hogy a felvétel készítője és használója két különböző csapat. Bár zavarba ejtő módon a blog mögött állókat sokszor még mindig „szivárogtatónak” nevezik, holott – mint fentebb írtuk – egyáltalán nem szolgáltattak bennfentes információkat, és az első perctől kezdve kizártnak tűnt, hogy bármelyik blogoló ott lett volna a jachton. A hajón készített felvételek és a most kiszivárgott beszélgetés alapján a jachtos körhöz tartozók meglehetősen egyszerűen, mondhatni elég közönségesen intézték ügyeiket. Az ördög ügyvédje ugyanakkor – bár próbál itt-ott a közönségességre is rájátszani – cizellált, profi munka. Dramaturgiailag jól fölépített, stilárisan egyben lévő tartalom. Mindez alátámasztani látszik a már idézett Index-cikk értesüléseit, mely szerint Rákosfalvy Zoltán ügyvéd korábbi „áldozataihoz” is eljuthatott a felvétel, és vélhető, ennek eredménye a blog.

Közelebb kerülhetünk a lap – azóta már több helyen is megjelent – másik értesülésének igazságtartalmához is, nevezetesen, hogy Póczik élettársának fia, F. Gábor gondoskodott a Borkaiék által bérelt jachton a hölgytársaságról, és maga is ott volt a hajón feleségével együtt. A 444 szúrta ki, hogy az egyik megvágott videón fölbukkan egy kilakkozott női kéz, amely a szög alapján a felvétel készítőjéhez tartozik. Amennyiben ezt összerakjuk azzal az információval, amely szerint F. Gáborék közösen találták ki a lefilmezést, úgy az ellenzéki szálat végleg elejthetjük. F. K. munkahelye ugyanis nem valamelyik rivális párt vagy ahhoz köthető hely, hanem az Audi.

©

Hogy Póczik F. Gábor tudtával, vagy anélkül jutott a felvételhez, az nem világos, az viszont tisztázott – mivel az érintett maga ismerte el –, hogy az állítólagos zsarolási kísérletet ki rögzítette. Puska Péter szintén egykori labdarúgó az RTL-nek nyilatkozva magára vállalta azt, hogy fölvette a Póczikkal folytatott beszélgetést. Puska nem a semmiből került elő a győri közéletben, és a hvg.hu olvasói is találkozhattak vele, amikor beszámoltunk Tarsoly Csaba Quaestor-vezér előzetes letartóztatásba helyezéséről. Videónkon látható, hogy amikor Tarsolyt elszállítják a a Budai Központi Kerületi Bíróságról, akkor egy férfi „főnök” felkiáltással az autóhoz lép, és csókot dob a benne ülő volt brókernek. Ő Puska Péter.

A Jobbik-közeli N1tv azt állítja, hogy Puska volt Tarsoly Csaba jobbkeze, részt vett a tárgyalásain, és kapcsolataira utalhat, hogy föltűnik egy fotón a felcsúti VIP-páholyban Orbán Viktor és az akkori szövetségi kapitány, Pintér Attila társaságában.

Információnk szerint Puskát jelenleg a Nemzeti Nyomozóiroda hallgatja ki, ami arra is utalhat, hogy a hatóságok a nyomozást a felvétel elkészítésének és az azzal való zsarolás feltárásának irányába viszik. Ez akár Borkaiék visszavágásaként is értelmezhető. Noha több független orgánum és ellenzéki szócső is nehezményezte, hogy az alapbűncselekmények tekintetében nem folyik nyomozás, azaz a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció miatt, az igazság az, hogy ezzel kapcsolatban terhelő adatok nem kerültek elő, és ennyi idő elteltével bizonyítani is nehéz lenne bármelyiket.

Az ördög ügyvédje ugyan többször említ kokainozást és szexmunkásokat is, ám erről sem képet, sem más bizonyítékot nem szolgáltat. A videón és a már ismert telekügyleteken kívül a blog amúgy is szűkmarkúan bánik a konkrétumokkal – még Borkaiék jachtjának típusát is a hvg.hu írta le. Hetek óta viszont annyi konkrétum sem jelent meg, mint az október 13-i választásig, csupán ködös utalások további kormánypárti politikusokra. Ami jelentheti azt is, hogy ennyi volt az ördög ügyvédje kezében, de azt is, hogy az eredeti készítők már szabadulni akartak kreatúrájuktól, és ahogy a felvétel, úgy már a blog is másnál van, mint aki csinálta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet

Kőbányán is kihirdették a klímavészhelyzetet

Ismeretlen új vírusokat találtak a jégbe zárva Tibetben

Ismeretlen új vírusokat találtak a jégbe zárva Tibetben

Gergely Márton: Tessék választani!

Gergely Márton: Tessék választani!

Üveggé változott az agya a vezúvi kitörés egyik áldozatának

Üveggé változott az agya a vezúvi kitörés egyik áldozatának

Nem bocsátható feltételes szabadságra a „skálás gyilkos”

Nem bocsátható feltételes szabadságra a „skálás gyilkos”

Demcsák Zsuzsa férje megtalálta helyét Magyarországon

Demcsák Zsuzsa férje megtalálta helyét Magyarországon