A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Majd 9 milliárd forintot fog fizetni a bank az ingatlanért, a főváros nem él az elővásárlási jogával.
Úgy döntött a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi bizottsága kedden, hogy a Lánchíd Palotánál nem élnek a törvény által garantált elővásárlási jogukkal, így a Nemzetközi Beruházási Bank megveheti az épületet Nobilis Kristóf cégétől, a DÖB-68 Zrt.-től - írja a 444.hu.
Még júniusban számolt be arról a Népszava, hogy Közép-Európa legdrágább irodaépületét, a Lánchíd Palotát adná oda székhelyül a Nemzetközi Beruházási Banknak az Orbán-kormány.
A bankról márciusban elfogadott jogszabály szerint ugyanis a kormány vállalta, hogy megfelelő irodaépületet biztosít az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak (IIB) Budapesten. Akkor még arról volt szó, hogy az intézmény az épület egy részét bérelné ki.
Most viszont a bizottsági előterjesztésben az olvasható, hogy megvásárolnák az ingatlant 8,89 milliárd forintért. Horváth Csaba, a bizottság elnöke a 444-nek azt mondta, hogy a fővárosnak se pénze, se szüksége nincs az épületre. Az októberben derült ki, hogy a magyar kormány 10 millió euróval (3,3 milliárd forinttal) támogatta a Budapestre költöző a Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB). A tőkeemelést a pénzintézet magyarországi székhelyének létesítésével kapcsolatban hajtották végre.
A kormány februárban jelentette be, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) Budapestre helyezi a székhelyét. Magyarország 1970-ben alapító tagja volt a Nemzetközi Beruházási Banknak, de a nem elég átlátható és hatékony működés miatt 2000-ben kilépett a szervezetből. Tagságát 2014-ben újította meg, és Oroszország, valamint Bulgária után a szervezet harmadik legnagyobb részvényesévé vált.
Az Országgyűlés márciusban szavazta meg azt a törvényt, amelynek értelmében az intézmény teljes mentességet kap a magyar hatóságok ellenőrzései alól, adó- és járulékmentességet, a vendégeik pedig szabadon jöhetnek az országba. Az orosz irányítású bankkal kapcsolatban az Egyesült Államok és számos szakértő is megfogalmazta azt a kritikát, miszerint minimum nem zárható ki, hogy az orosz titkosszolgálat trójai falovaként működik. Az IIB ezeket a kritikákat visszautasította.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.