Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A fővárosi tömegközlekedés is ingyenes az egészségügyi dolgozók számára.
Az Operatív Törzs mai határozatával összhangban, Karácsony Gergely Budapest főpolgármesterének döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ járatain is ingyenesen utazhat minden egészségügyi dolgozó a vészhelyzet megszűnéséig - áll a cég közleményében.
A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni.Így az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagyaz egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított hatósági igazolvánnyal. Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni. - áll a közleményben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.