Az Európai Néppárt elnöke azt nyilatkozta, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra. Ha valaki nem ismerné az illető munkásságát, ő egy náci jogász. (Nem az Orbán, a másik.) Az Európai Néppárt tagjaként twitterező Deutsch Tamás annyira megrendült a kijelentéstől, hogy menten bocsánatkérést követelt az apostoli főhadúr lenácizása miatt.

Azért furcsa ez a felháborodás, mert elsőre azt lehetett hinni, hogy a fideszes szélsőkonzervatív publikum dicséretnek veszi a kijelentést. Carl Schmitt az ő hősük. A kormányhű, KESMA-alkatrész Mandineren közelről tanulmányozható ennek a rajongásnak a természete, lényegében az összes felsorolt cikkben pozitív hivatkozási pontként jelenik meg a világot barát-ellenség szembenállásra redukáló birodalmi teoretikus munkássága, amelynek fókuszában a szuverén (helyi nyelvjárásban: a führer) alkotmányos jogrenden túli hatalmának legitimálása állt. G. Fodor Gábortól Lánczi Andrásig kritika nélkül rajongták körbe, és hajtogatták, mennyire igaza volt.

A NER egyik ideológusa például már 2010-ben (!) Schmitt doktrínájával igazolta a MAL Zrt. állami felügyelet alá helyezését.

Idézet következik tőle (Nem Schmittől, a másiktól):

"A jelenlegi helyzetben viszont nyugodtan beszélhetünk arról, amit Schmitt Ausnahmezustandnak nevezett: precedens nélküli rendkívüli helyzet, amelyben a döntéshozónak cselekednie kell. Nem csupán arról van szó, hogy a procedurális eljárás ez esetben nem szolgál megoldással, hanem arról is, hogy ha esetleg az alapján kívánjuk a rendkívüli helyzetet megoldani, az mindenképpen rossz megoldás lesz."

Hát most még inkább precedens nélküli rendkívüli helyzet van, a döntéshozó pedig a fenti idézettel összhangban cselekszik.

Akkor meg mi a nyavalyától vannak kiborulva?

Ez pont olyan, mintha Lenin megsértődött volna azon, ha valaki megjegyzi: Marx is büszke lenne rá.