Igen tanulságos össznépi átverés tanúi lehettünk május első hetében. Öt nap alatt ötszázezer aláírás gyűlt össze a székelyföldi autonómia érdekében egy olyan petíció alá, amelyben egy büdös szó sem volt semmiféle székelyföldi autonómiáról, de még általában őshonos nemzetiségekről sem. A hívószavak a semmibe hívtak – döbbenetes hatékonysággal.

A petíció teljes szövege, amelyet az aláírók (és az aláírásra buzdítók) túlnyomó többsége nyilvánvalóan el sem olvasott, a következő: „Az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Fő célok: A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.”

Alá lehet ezt írni, nincs ebben semmi rossz. Sőt. A sajátos arculatú régiók, függetlenül attól, hogy őshonos vagy nem őshonos nemzetiségek, avagy más szempontból sajátos kisebbségek régiói (például többségében moszlimok által lakott területek) közvetlenül férhessenek hozzá EU-s forrásokhoz. Ne legyenek kiszolgáltatva olyan kormányoknak, amelyek esetleg ellenségesek velük szemben, vagy/és durván központosítanak, a hatalmi centrum érdekeinek megfelelően használják fel vagy lopják el az uniós forrásokat. A petíció szövege tökéletesen harmonizál például az új és ellenzéki városvezetés ama törekvésével, hogy Budapest közvetlenül is kaphasson uniós támogatást.

Ki tagadhatná, hogy Budapest kulturálisan (is) sajátos része Magyarországnak, és külön régióként tartják nyilván. (Székelyföldet egyelőre nem, ami nem helyes, de tény. Az európai régiókat l. itt.)

No, de mi is történt? A Székely Nemzeti Tanácsnak több éves hercehurca után sikerült elindítania a fent ismertetett európai polgári kezdeményezést. Ahhoz, hogy ezzel egyáltalán foglalkozzanak Brüsszelben, egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni, emellett az EU legalább hét tagállamából legalább 750-szer annyit, amennyi képviselője van annak az országnak az Európai Parlamentben. Az aláírásgyűjtés tavaly május 8-án kezdődhetett meg. De nem kezdődött a világon semmi. Fél év alatt írd és mondd 24600 aláírást gyűjtöttek. (L. itt.) Egészen az utolsó pillanatig a magyar kormánytábor sem törte magát. Az egymillió aláírás fele az utolsó öt napban jött össze. Online természetesen.

Riadóztatott a közmédia, ráállt az egész hatalmas propagandagépezet, a Facebook, a kormánypárti politikusok után rohantak a Momentum és az LMP vezetői, ki ne tagadják már őket a nemzetből. Karácsony Gergely is buzdított. Még a hónapokkal azelőtt megkukult Eszenyi Enikő is megszólalt: mindenki írja alá azt a petíciót, hogy a székelyföldi magyarok megőrizhessék a magyarságukat a szülőföldjükön, s hogy a határon túli véreink is ki tudják fejezni magukat.

A riadóztatás, az összefogás, a nagy, össznemzeti aláírásgyűjtés teljesen rendjén való konkrét jogsértések esetén, ha székely magyarok, nem székely magyarok vagy bármely más kisebbség jogainak, biztonságának védelméről van szó. Ebben a petícióban semmi ilyesmiről nincs szó. Az is rendben van, ha azzal riadóztatják Európa polgárait, amiről a petíció szól, hogy ti. mindenféle kisebbségi kultúrát őrző régió kiszolgáltatottságát csökkenteni kell közvetlen uniós támogatással.

Csak az az össznépi átverés nincs rendben, ami itt folyt. De miként is verődött át az össznép? Mit gondoltak azok a százezrek, akik egy európai polgári kezdeményezést abban a hiszemben írtak alá, hogy Székelyföld autonómiáját támogatják vele? Hagyján, hogy nem olvasták a petíció szövegét, amelyben erre semmiféle utalás nincs. De akkor is! Komolyan gondolták, hogy egy polgári kezdeményezés nyomán kikerülhet tagállami hatáskörből a regionális autonómiák létrehozása?! Ráadásul úgy, hogy nincs is tagállami vétójog?! Hogy a tagállamok bárha minősített többsége elrendelheti, hogy az érdekelt állam demokratikusan megválasztott törvényhozóinak akarata ellenére annak területén egy autonóm alakulat jöjjön létre?! A tagállami szuverenitás ilyen brutális megcsonkítását pártolná a magyar kormány?! Ez a magyar kormány?! Ezt tényleg bevette több százezer (alá)írástudó magyar?!

A székely autonómiának két komoly akadálya van. Az egyik az a nemzetállami felfogás, amely Romániában éppolyan erős, mint Magyarországon. Ennek tükre a hatályos román alkotmány, amely pont úgy azonosítja a nemzetet az állammal, mint a hatályos magyar. Az ilyen szemlélettel szerkesztett alkotmányok szerint a nemzetiségi alapú autonómia alkotmányellenes.

A másik akadály maga a Székely Nemzeti Tanács, amely olyan követelményeket köt az autonómiához, amelyet egy autonómiapárti törvényhozás sem fogadna el. A természeti kincsekkel való önálló rendelkezés, ráadásul a Székelyföldön bejegyzett vállalkozások monopóliumával. A Székelyföldre érvényes külön reprivatizációs és adótörvények. Az adók 90%-ának helyben maradása. „A székely tulajdonok sajátos védelemben részesítése.” Különleges közigazgatási intézményrendszer (a székek visszaállításával, amelyek egyébként a szász székek mintájára jöttek létre, és a magyar állam számolta fel őket éppen az egységes nemzetállam kialakítása végett 1876-ban). 

Végül is hiába gyűlt össze az a millió aláírás, az egész semmit sem ér, mert hét helyett csak három országban írták alá elegen a petíciót. Romániában, Szlovákiában és Magyarországon. Ott, ahol van elég magyar. Ahol nincs, ott a szükséges aláírások negyede sem jött össze egy év alatt sehol.

A kezdeményezők most azzal próbálkoznak, hogy a járványra való tekintettel hosszabbítást kérnek. Orbán papagájai kórusban rikácsolják, hogy a járvány miatt lelassult le és maradt eredménytelen a gyűjtés. Van képük ezzel érvelni, miután a járvány előtti tíz hónapban a millió aláírás piciny töredékét szerezték meg csupán, a legkaranténosabb időkben pedig néhány nap alatt a felét!

A helyzet az, hogy a kudarcnak semmi köze a járványhoz. A kezdeményezők egy nemzetközi ügyet magyar üggyé degradáltak, és ezzel meg is buktatták. Elbuktatták magyar ügyként is.

De akartak-e győzni egyáltalán? Semmi nyoma nincs annak, hogy elgondolkodtak volna azon, honnan fogják beszerezni a nem magyar aláírásokat. Mondjuk, Észtországból, ahol 400 ezer eléggé jogfosztott orosz él, elég lett volna 4500 aláírás; Litvániából, ahol nagyjából szintén 400 ezer lengyel, ukrán, orosz, belarusz lakik, 8250; Spanyolországból, ahol több milliós elégedetlen kisebbségek morgolódnak, 40320; a 600 ezres török kisebbség országából, Bulgáriából 12750; a jó másfél százezres szerb kisebbségnek otthont (?) adó Horvátországból  8250, Olaszországból, ahol a lakosság nagy része rendelkezik igen erős regionális tudattal a szicíliaiaktól a nápolyiakon és a lombardokon át a venétekig – a dél-tiroli németekről nem is beszélve – 54750 aláírást kellett volna begyűjteni. És így tovább.

Ezeket a lehetőségeket gondolták volna át a kezdeményezők és támogatóik a rendelkezésükre álló egy évben, ha képesek lettek volna Európában gondolkodni.

Így jár, akinek Európából csak a pénz kellene.