szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Korábban Ujhelyi István és Márki-Zay Péter jelezte, hogy átvállalnák az elhunyt polgármester búcsúztatásának költségeit.

A keddre virradóra elhunyt Bogdán László családja sok felajánlást kapott az elmúlt napokban, ezért köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki segített, döntésük értelmében azonban a temetés költségét maguk kívánják állni, tolmácsolta a család kérését Márki-Zay Péter a Facebookon.

Hódmezővásárhely polgármestere bejegyzésében megemlíti, hogy az eddig beérkezett adományokat a cserdi szellemiség és örökség fennmaradása érdekében a helyi közösség rendelkezésére bocsátják.

A család korábban arról tájékoztatott, hogy Bogdán László búcsúztatása július 23-án, csütörtökön lesz Cserdiben, a szentmisére 13:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 14:00 órakor kezdődik. Most azonban azt közölték, hogy szervezési okokból a búcsúztatás eredetileg közölt időpontja még változhat, erről később adnak majd tájékoztatást.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője és Márki-Zay Péter közösen szerették volna állni a temetés költségét, hogy "az se a családot, se a falu önkormányzatát ne terhelje", ettől kell most eltekinteniük a család kérésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

HVG360 hvg360

Bogdán László emlékére: "A politikusok maradjanak a seggükön"

Ez az interjú 2020. március 24-én készült a most elhunyt Bogdán Lászlóval. Az egykor félelmetes hírű, mára irigyelt helyzetű, cigányok lakta baranyai falu, Cserdi polgármestere akkor arról beszélt, hogy a Fidesz a saját bázisának akar üzenni ebben a világtragédiában, a járványban is.