A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
M. Richárd ellen szabálysértés miatt tett feljelentést a rendőrség.
Egy elvileg zárva lévő konditeremben edzett a Dózsa György úti halálos baleset miatt első fokon négy évre ítélt M. Richárd – írja a Bors, a rendőrség pedig megerősítette a lap információit.
A BRFK azt írta, hogy december 2-án az esti órákban a járványügyi szabályok megsértése miatt intézkedtek egy újpesti edzőteremben, ahol M. Richárd is jelen volt. Vele, valamint a teremben tartózkodó további hat emberrel szemben a rendőrök a védelmi intézkedések megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek.
A Bors el is ment a konditeremhez, amely ajtajára az van kiírva, hogy november 11-től 30 napig zárva tartanak.
M. Richárdot szeptember végén négy év fogházra és négy év közügyektől eltiltásra ítélték, egyben örökre eltiltották a vezetéstől. A férfit azzal vádolták, hogy 2017. május 15-én egy Mercedesszel hajtott a Dózsa György úton, amikor a Kassák Lajos utca kereszteződésében egy balra kanyarodó Citroenbe csapódott, az így okozott balesetben pedig egy 23 éves és egy 37 éves férfi meghalt, többen súlyosan megsérültek. M. a baleset idején jogosítvány nélkül vezetett, a szervezetében pedig kokaint találtak.
Ennek ellenére idén októberben egy német rendszámú Mercedest vezetett, a rendőrök feljelentették, és szabálysértési eljárás indult ellene.
A másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészség november 27-én a M. Richárd letartóztatását kérte, miután a bíróság ezt egyszer már elutasította, továbbá megszüntette bűnügyi felügyeletét is.
M. Richárd volt a kecskeméti maffiaper vádlottja is, jogosítványát pedig vesztegetéssel akarta visszaszerezni, valamint az ő kezén is keresztülment Borkai Zsolt adriai szexvideója.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.