szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Megkezdte külföldi terjeszkedését a Fidesz pártalapítványa – tudta meg a HVG.

Újabb vagyonelemmel, ezúttal egy patinás, százéves ház egy teljes emeletével bővült a Fidesz pártalapítványának ingatlanportfóliója szeptemberben – írja e heti számában a HVG. Az irodák Brüsszel egyik legfrekventáltabb pontján, az unió főterének is nevezett Schuman téren vannak.

Az Európai Bizottság központi épületére, a Berlaymont-ra néző, összesen 506 négyzetméternyi irodaterülethez 2,274 millió euróért, vagyis több mint 800 millió forintért jutott hozzá az Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, de nem mondhatni, hogy szokványos módon: ugyanis nem magukat az ingatlanokat vette meg, hanem azt a belga vállalkozást, amely abban tulajdonos volt.

A Fidesz pártalapítványa egyébként már évek óta készül rá, hogy megvesse a lábát külföldön. Orbán Viktor és az SZPMA éléről püspökké választása miatt a napokban leköszönő Balog Zoltán a 2018-as választás után többször beszélt róla: fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni, hogy ellensúlyozzák a Magyarországról külföldre eljutó, szerintük gyakran egyoldalú és kiegyensúlyozatlan híreket, és bemutassák „a valódi Magyarországot”. További részletek a HVG-ben és a hvg360-on.

©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A légkör is árulkodhat arról, ha földrengés van készülőben

A légkör is árulkodhat arról, ha földrengés van készülőben

Íme, a kormány árnyékköltségvetése: így jött össze az 5 ezer milliárd forintos hiány

Íme, a kormány árnyékköltségvetése: így jött össze az 5 ezer milliárd forintos hiány

A McDonald’s Dél-Amerikában elkezdte ételhulladékból gyártani a tálcákat

A McDonald’s Dél-Amerikában elkezdte ételhulladékból gyártani a tálcákat