Ami Amerikában játék, az idehaza tájékoztatáspolitika. Az amerikai játék neve Jeopardy, és úgy működik, hogy a versenyzők megkapják a választ, ebből ki kell találniuk, mi a kérdés.

A magyar tájékoztatáspolitika neve Kovács Zoltán, és úgy működik, mint például ezen a héten is. Az MTI csütörtök reggeli jelentése szerint „Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket – írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Twitter-oldalán“.

Once again, @verajourova has denigrated democracy in Hungary, insulting our country and our people — and damaging the reputation of the Commission, which is to remain above politics. She has done this repeatedly, demonstrating that she is unfit for her office.

— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) February 25, 2021

Hogy Kovács Zoltán mire válaszolt, azt az olvasónak kellene kitalálnia. Telefondzsóker nincs: amikor a hírekkel foglalkozó kollégáim csütörtökön délelőtt pár napot visszakerestek az MTI hírei között, nyomát sem találták az alelnök szerdai szavainak. A keresés persze csak jelképes volt: Jourová véleményét a beteg magyar demokráciáról nem sokkal korábban már ismertettük a hvg.hu-n.

Szerencsére a magyar emberek az MTI nélkül is több forrásból tájékozódhatnak akár Jourová nézeteiről, akár más fejleményekről. A mostani eset ugyanis egyáltalán nem példa nélküli: az uniós történéseket a hírügynökség olvasói rendszeresen a fideszes reakcióból ismerhetik meg, de például Demeter Szilárd elhíresült, Sorost a holokauszthoz hasonlító írásáról az MTI egyáltalán nem számolt be, csupán azt, hogy a botrány nyomán visszavonta azt.

Észak-Koreán kívül alig akad hely a Földön, ahonnan ki lehet zárni a külvilág híreit (és Észak-Koreában is repedezik már egy picit a szigetelés). Akkor hát miért?

Talán hagyományőrzés? Az ilyen stílusú propaganda Magyarországon is divatban volt, de erre már csak az öregek emlékezhetnek. Újságírói körökben már a 70-es, 80-as években is elrettentő példaként idézték a legendát, amely szerint a Magyar Rádióban a 70-es évek elején így szólt az első hír a lengyelországi megmozdulásokról (amikor is a munkáshatalom fegyverrel fordult a tüntető munkások ellen):

A lengyel tengermelléki városokban helyreállt a rend.

Az eltitkolt kérdésre adott nyilvános sajtóválasz mégsem ment ki teljesen a divatból. A legemlékezetesebb és alighanem legbotrányosabb eset az 1983-as Csoóri–Hajdú ügy volt. Csoóri Sándor egy Amerikában megjelent könyvhöz (Duray Miklós Kutyaszorító című önéletrajzához) írt előszót. Ez idehaza nem jelent meg, de a pártközpont megbízásából Hajdú János – egy mindaddig népszerű újságíró – az ÉS hasábjain támadta meg a szocializmusellenesnek minősített Csoórit, aki ráadásul publikálási tilalom alatt állt, így még csak nem is válaszolhatott.

Kovács Zoltán és a MTI módszere engem leginkább arra emlékeztet, amit a 80-as évek végén tudósítóként tapasztaltam az NDK-ban. Ott azért volt más a helyzet, mint a többi testvéri országban, mert a nyugatnémet tévé szinte az összes keletnémet vidéken fogható volt (leszámítva néhány területet, köztük a „mit sem sejtők völgyét“ Drezda környékén).

Honeckerék tájékoztatáspolitikája gyakran alkalmazta azt az akkor és most is érthetetlen fogást, hogy a nyugati híradókban elhangzottakat ismertnek feltételezve az NDK-sajtó csak hozzátette a magáét ahhoz, amit addigra az érdeklődőbb tömegek úgyis tudtak. Valami ilyesmit játszott most el az MTI is:

amit ők mondanak, azt úgyis megtaláljátok máshol, ha akarjátok. Mi pedig a mi követőinknek elmondjuk, amit mi akarunk és amit szerintünk ők is akarnak.

 

Az még annak idején sem ment sokáig békeidőben - bár átmenetileg próbálták -, hogy buzgó ifjúkommunisták felmásztak a keleti tetőkre és leszedték a nyugatra irányított antennákat. (Nagyjából ez felelne meg napjainkban a Facebook betiltásának vagy az internet kínai típusú korlátozásának.)

A Honecker-éra vége felé már az történt, hogy a nyugati tévéműsor elosztására, főképp az említett „mit sem sejtők völgyében“, elszaporodtak az antennaközösségek (a későbbi kábeltévé-hálózatok elődei), és a hivatalosság többnyire eltűrte őket. Nyilván más körülmények között, de mégis talán kissé ahhoz hasonlóan, ahogyan napjainkban a frekvenciájától megfosztott Klubrádió hallgatását segítik lelkes aktivisták.