Bihari Ádám
Bihari Ádám
Tetszett a cikk?

Láda méretű külső akkumulátorok, sízoknik és profi ruházat, amiben elviselhetőbb átvészelni a frontvonalban töltött hidegebb napokat – így segített egy civilekből álló társaság a kárpátaljai zászlóaljban harcoló katonákon, akiknek soraiban magyarok is akadnak bőven. A magyar nemzetiségű katonák részt vettek többek között a Harkiv környéki települések visszafoglalásában is, amiről tavaly október közepén egy lyukas 56-os magyar zászló kíséretében számoltak be a harctérről.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

“Amikor a csata folyik, meleg van, a frontvonalon mindig magas a hőmérséklet, de hála az egész világ segítségének, beleértve a magyarországi barátokat is, mi irányítjuk a helyzetet és támadásba lendülünk. Hamarosan újabb győzelmekre számíthatnak tőlünk” – mondta a hvg.hu-nak a kárpátaljai alakulat egyik katonája, Fegyir Sándor, aki nem mellékesen az Ungvári Egyetem professzora. Ebben a státuszában tartott májusban előadást a hallgatóinak turizmus témájában – egyenesen a lövészárokból. A szürreális jelenetet Kolodko Mihály ukrán–magyar szoborművész is megörökítette Ungváron. Amikor épp nem támadnak az orosz drónok, vagy a tüzérség, akkor viszont mínuszok vannak a szabad ég alatt, és a lövészárkok fedett részein is, így elkél a meleg holmi.

A zászlóaljban harcoló szociológus, turisztikai szakértő Magyarországon arról is elhíresült, hogy magyar felirattal ellátott rakétavetőkről készült fotókról posztolt augusztus 20-án, október 23-án pedig a frissen visszafoglalt területekről jelentkeztek bajtársaival egy rövid videón, amin az ukrán mellett egy lyukas 56-os magyar zászló volt a kezükben.

A 101. önálló területvédelmi dandár 68. "Kárpátok Sárkánya" önálló területvédelmi zászlóalj katonájának számítása szerint közel 400 magyar nemzetiségű ukrán állampolgár harcol most a fronton, és eddig 12-en haltak meg közülük az orosz invázió elleni harcokban.

“10 hónap telt el változás nélkül, higiénia, reggeli, kávé, fegyvertisztítás, feladatok a parancsnoktól, éjszakai műszak” – számolt a be a harctéri rutinról a professzor, aki szerint ebben a háborúban felesleges logikát keresni. “1956 jut eszembe, abban sem volt semmi logika, egyszerűen elpusztítottak mindent. Az oroszok nem kímélik sem a fegyvert, sem az embereket, olyanok mint a zombik” – tette hozzá. Szerinte ez a legszélsőségesebb atrocitásokat is magában foglalja a nemi erőszaktól a brutális kivégzési módokig, állítása szerint pedig mindemellett ellopnak mindent, amit mozdítható.

Fegyir elmondta a hvg.hu-nak, hogy minden egységnél van egy Starlink-készülék, ezen keresztül használják az internetet, egymással és a családjukkal is ezen keresztül kommunikálnak. A magyar kormány ukrán politikáját nem kommentálta, de annyit megjegyzett, hogy természetesen figyelemmel kísérik a magyarországi helyzetet.

Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ahogyan azt prominens kormányzati szereplők minden alkalommal fontosnak tartják megjegyezni, segélycsomagokat viszont jelentős értékben küld az állam és civil szervezetek is. Arra viszont, hogy a fronton harcoló ukrán alakulatoknak küldjenek segítséget itthonról, nem nagyon volt példa – eddig.

Kolodko Mihály szobrászművészt is megihlette Fegyir Sándor, Ungváron látható a róla mintázott miniszobra
Facebook

“Láttuk az október 23-i posztot a lyukas magyar zászlóról és az ott harcoló magyarokról, és ez elindított a közösségünkben valamit. Egy ideig ment az eszmecsere, hogy mégis hogyan tudnánk mi is segíteni rajtuk, aztán rövidre zártuk, és az egyik csoporttag személyesen írt Sándornak, hogy mire lenne szükségük” – mondta a hvg.hu-nak a rendvédelmi és katonai témákkal, köztük az orosz–ukrán háború legfrissebb fejleményeivel foglalkozó zártkörű Facebook-csoport egyik tagja, Trautmann Balázs. Nem akartak felesleges dolgokat kiküldeni, ezért azt kérte, a katonák pontosan írják le, mire van szükség az első vonalban. A közelgő hideg csak az egyik szempont volt, mint kiderült, a lövészárokban az áramforrás az egyik legfontosabb kincs.

Fegyirék visszaírták, hogy nagy teljesítményű külső akkumulátorokra lenne szükségük, amiken számos csatlakozó van és szinte bármit lehet tölteni róluk a telefonoktól kezdve a hősugárzókig. “Bevallom őszintén, azt hittem, hogy összejön 200 ezer forint, a maradékot pedig kipótolom, hogy ne maradjunk szégyenben” – mondta Trautmann Balázs. Legnagyobb megrökönyödésére a számlán 28 óra elteltével már több mint egymillió forint gyűlt össze, így az első szállítmánnyal nem csak 3 töltőegységet tudtak kiküldeni a frontra, de még jutott némi élelemre, hazai ízekre, egy kis erős pistára.

“Az a szép ebben az egészben, hogy az adakozók többségével életemben nem találkoztam. Érkeztek összegek 1000 forinttól egészen 100 ezerig. A pénz viszont felelősség, ezért tökéletes transzparenciával működünk, nagyjából naponta posztolom, mennyi pénz van pontosan a számlán, és mindent szépen lekönyvelünk, szabályosan” – tette hozzá.

Az első szállítmányt elvitték Záhonyig, ahonnan Fegyir sogórnője vitte tovább a csomagot egy ungvári alapítvány telephelyére, majd onnan továbbszállították az akkoriban éppen Harkiv környékén harcoló zászlóaljhoz. A professzor a többi katona nevében is köszönte a segítséget, hozzátette, “a fiúk nagyon örülnek, hogy nem felejtették el őket történelmi szülőföldjükről”.

Azóta már összegyűlt és kijutott egy második szállítmány is, ebben már elsősorban a hideg idő miatt szükséges termoruházatot vásároltak Balázsék. “Vettünk 30 darab katonai jellegű polárfelsőt, amikre az egyik csoporttag a saját vállalkozásában tépőzárakat varratott. Volt benne még közel ugyanennyi termozokni, lábmelegítő és talptapaszok” – tette hozzá Trautmann. Volt, amit Magyarországon vásároltak, és volt, amit egy Szlovákiában élő csoporttag intézett egy pozsonyi hegymászóboltból, ahol mikor kiderült, hova lesz a szállítmány, azonnal kaptak árengedményt is.

Fegyir Sándor egyetemi tanár és Ukrajnában harcoló katona
Fegyir Sándor Facebook oldala

Balázsék már a harcoló magyaroknak szánt harmadik szállítmány összeállításán dolgoznak. Szerinte a létszükségletű dolgok mellett most már kreatív elemekkel is készülnek. “Most éppen a Zakarpatszki Sarkani, vagyis a Kárpátaljai Sárkányok, tehát a zászlóalj neve alapján készülnek egyenpólók. Együtt tervezzük a logót, minden közösen zajlik. Ha akarod, neki lehet állni. Ha tényleg akarod, neki is is kell állni. Mi megcsináltuk. És megcsináljuk legközelebb is – Sándorékért.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!