Olyan cikkek alapján is a háborúpárti narratíva terjesztésével vádolja a Szuverenitásvédelmi Hivatal a HVG-t (és más független médiumokat), amely írásoknak még a címét, tartalmát is a közszolgálati hírközközlő MTI adta, és a kormánymédia is szorgosan közölt. De közte volt a Politico brüsszeli kiadásától átvett hír is, márpedig annak tulajdonosa az Axel Springer, amely médiavállalat a német Bildet is kiadja, ahol pedig Orbán Viktor gyakran fejti ki saját nézeteit, például legutóbb, miután Putyin orosz elnökkel tárgyalt. Míg a „háborúpártiság” álláspontot feltételez, a politikai megrendelést teljesítő állami apparátus tényközlő cikkeket is bűnlajstromunkhoz sorolt.

Gulyás Gergely a kormányinfón jelentette be, hogy már készül az új regula a háborúpárti sajtó megrendszabályozásához. Hogy a kormány szerint melyik orgánum számít háborúpártinak és melyik nem, ahhoz az Alkotmánybíróságénál is nagyobb költségvetési támogatásból működő Szuverenitásvédelmi Hivatal szállítja a muníciót.

Ennek első darabját a napokban már nyilvánosságra is hozták a Dezinformációs Narratívák Magyarországon címmel közreadott, elemzésnek mondott politikai brosúrában. Ennek fejlécében – freudi módon – még el is írták Magyarország nevét; véletlenül ez lett belőle: Magyaroroszágon (kiemelés- a szerk!)

Az „elemzés” szerint a „nyugati háborúpárti narratíva tendenciózusan megjelenik” az olyan országos és nagy elérésű médiatermékekben, mint például a HVG, a Telex, a 444 vagy a Népszava. Ennek bizonyítékait a lábjegyzetben hivatkozott linkek hivatottak elvben „tudományos igénnyel” alátámasztani. Az pedig

költői kérdés, hogy a harmadik világháborúról naponta cikkező Origo például miért kerülte el a Szuverenitásvédelmi Hivatal „háborúpártiság-radarját”.

Érintettségünk okán megnéztük, mely cikkeink alapján lettünk a nagy befolyással rendelkező hivatal megállapításai szerint – amelynek igazságtartamát semmilyen jogi fórumon nem lehet vitatni – megbélyegezettek. Minthogy nem állt rendelkezésünkre olyan apparátus, mint a közel félszáz főt foglalkoztató Hivatalban, már egy gyorselemzés is fényt derített arra, mekkora csúsztatásokkal dolgozik a láthatóan a politikai megrendelő szája íze szerinti következtetésekre jutó, Lánczi Tamás vezette szervezet.

A nyugati háborúpárti és az orosz legitimációs narratívák az ukrajnai háború kapcsán című fejezetben például a terhünkre rótt cikk ez:

Újabb, 1,5 milliárd dolláros segélyt ad az USA Ukrajnának

Az inkriminált cikk valójában egy híradás arról, hogy Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke a címben idézett bejelentést tette. Amit az MTI is ugyanezzel a címmel osztott meg. Utóbbi közlést – ugyanezzel a tartalommal – nem csak a független sajtó tucatnyi portálja vette át a közszolgálatinak mondott hírügynökségtől, de a Mediaworks megyei lapjainak internetes változatain is közzétették.

Sőt, ez a hír még a háború orosz értelmezését kínáló Vadhajtásokon is olvasható mind a mai napig. Az ugyancsak a kormányzati médiabirodalomhoz tartozó Világgazdaság csak annyira volt elővigyázatos, hogy a címben a „segély” szót, „támogatásra” cserélte.

A HVG annyival toldotta meg a hírt, hogy megírtuk: a svájci békecsúcson elhangzott bejelentés előtt Vlagyimir Putyin arról beszélt, Moszkva hajlandó akár holnap béketárgyalásokat kezdeni, majd közölte a feltételeit: a Krím és a négy – részben – megszállt ukrajnai megye orosz fennhatóság alá kerülése, Ukrajna „denacifikálása”, Ukrajna semleges állammá minősítése, illetve az Oroszország elleni nemzetközi szankciók teljes feloldása.

Lehet, hogy utóbbit értelmezte úgy a hivatal, hogy ez nem az orosz elnök, hanem a HVG háborús követelése volt – csak találgatjuk.

Tények mögött a lényeg

De nézzünk egy, nem pusztán tényközlésen alapuló cikket a Hivatal által összeállított bűnlajstromunkból – ilyenből egy tucatnyi HVG-cikk szerepel a hivatal elemzésében.

Az Orbán világháborúval riogatva vázolta fel csúsztatásokkal teli világképét című cikkünk például egy beszámoló volt arról, hogy a miniszterelnök a kormányzati kommunikáció egyik fő arcának, Bohár Dánielnek adott interjút. Azt az értelmezést engedtük meg magunknak az elhangzottak ismertetése során, hogy a kormányfő üzenetei alapvetően az emberek félelem-, illetve biztonságérzetére építenek. Ennek kapcsán megvizsgáltuk, mi a valóságalapja azoknak a megállapításoknak, amelyekre Orbán alapozott, mi állja meg a helyét, mi benne az, ami tévedés vagy szándékos csúsztatás.

Lehet persze, hogy az effajta tényellenőrzés önmagában is sérti a kormány béketerveit, a HVG azonban fennállása 45 éve alatt, kormányoktól függetlenül e téren a sajtó – például a BBC – hagyományait, gyakorlatát követte.

Putyin tiltólistán szerepel

A HVG-cikklistát pörgetve az a benyomás támadhat (amit némi ellenőrzés után igazolva is láttunk), hogy a hivatal szinte minden cikkünkre ugrott, amelynek a címében, bevezetőjében Putyin neve, a háború, a szankciók vagy Moszkva előkerült. Láthatóan zokon vették például a Moszkva az európai szélsőjobboldali szervezeteken keresztül vívja a háborúját a Nyugat ellen című írásunkat, amelyet lehet ugyan véleményesnek nyilvánítani (bár nem tudni, hogy ez miért lenne bűn), de valójában nem a mi véleményünket mutatta be. Annak a kötetnek az ismertetése volt, amelyet a hágai székhelyű agytröszt, az International Centre for Counter-Terrorism (Terrorizmus Elleni Nemzetközi Központ) adott ki.

A tanulmányok 10 ország példáján keresztül azt mutatták be, milyen módszereket felhasználva tudott magának befolyást szerezni az orosz állam különböző szélsőjobboldali szervezetekben. Hogy mára egy ilyen kötetnek a szimpla ismertetése is „háborúpártiságnak” minősülhet egy magyar állami szerv megközelítésében, az alighanem azzal is magyarázható, hogy a kötetben szereplő példákban olyan pártok neve is felbukkan (például az FPÖ), akikkel a Fidesz múlt hét óta közös frakcióban ül az Európai Parlamentben.

Végezetül egy kínzó kérdés maradt: vajon a hivatal azért nem idézett “bizonyítékként” egyetlen olyan HVG-cikket sem, amely a lapban – és nem az online felületünkön – jelent meg, mert a hetilapban nem találtak szerintük háborúpártinak minősíthető írást. Vagy – inkább ezt a feltételezhetjük – munkatársaik az egyszerűbb utat választották és csak annyi energiát fektettek a politikai indíttatású “kutatásba”, hogy az online – vagyis például kulcsszavak alapján is könnyen kereshető – cikkadatbázisunkban fellelhető írások közt kerestek a prekoncepciójuk alátámasztására alkalmasnak vélt cikket.