Nem tudja a Belügyminisztérium, hány óra maradt el a bombafenyegetések miatt
Az oktatásért felelős tárca azt sem tudja megmondani, hogy az elmaradt órákat be kell-e pótolni.
HVG
Nem tudják a Belügyminisztériumban, hogy a csütörtöki bombafenyegetések miatt hány tanóra maradt el – közölték a HVG megkeresésére. Az oktatásért is felelős tárca azt írta, hogy nincs ilyen összesítésük. Azt sem tudták megmondani, hogy mikor pótolnák az órákat. Úgy fogalmaztak: „a tanórák pótlására központi intézkedés nem történt”.
Országszerte fenyegető e-maileket kaptak az iskolák csütörtökön, az ismeretlen elkövető robbantással fenyegetőzött. Összesen 292 intézménybe érkezett ilyen levél, közülük 19 vidéki, 273 pedig budapesti. A rendőrség pénteken arról számolt be, hogy egyes intézményekben a tanítás megszakításáról, a gyerekek hazaküldéséről az intézményvezetők döntöttek. Robbanószert a rendőrök egyik iskolában sem találtak. A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett miatt folytat nyomozást az ügyben.
Csütörtökön országszerte több száz iskola kapott e-maileket bombafenyegetésről. Az ügy fejleményeiről a rendőrség szóvivője tartott sajtótájékoztatót.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pénteken több kérdésére is választ várt a bombafenyegetésekkel kapcsolatban a kormánytól. Többek között tudni akarják, hogyan kívánják biztosítani a gyerekek, diákok és pedagógusok személyi biztonságát, életét, és azt követelik, hogy a mobiltelefonokra vonatkozó korlátozó rendelkezéseket vonják vissza, mert több gyerek sem tudta így felvenni a kapcsolatot a szüleivel.
A PDSZ azt is hozzátette, hogy a köznevelési törvény értelmében az elmaradt tanórákat csak akkor kellene pótolni, ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani. Erről szerintük ebben az esetben szó sincs, így azt szeretnék, ha egyértelműen kiderülne, hogy ezeket az órákat nem kell pótolni és a gyerekeket tovább terhelni velük. Amennyiben ezt az igazgató mégis elrendelné, azt a pedagógusnak többlettanítási óradíjjal kell kifizetni.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.