A Tisza konferenciáján kiderült, mik a legégetőbb nőjogi problémák, és az is, miért fontos Bódis Kriszta támogatása
Munka és magánélet egyensúlya, családon belüli erőszak, gyermekvédelem és demográfiai válság – ezekre a témákra fókuszált a Tisza Párt pénteki nőjogi konferenciáján. A problémák listája hosszú és úgy tűnik, Magyar Péter is tudja, jobb, ha nem mindenre ő ad választ, viszont eltökélt szándéka bizonyítani, hogy igenis foglalkozik nőügyekkel.
„Számos nemzetközi példát látunk arról, hogyan lehet olyan társadalmakat építeni, ahol erős női vezetőket választanak meg, mint például Margaret Thatcher, Golda Meir, Benazír Bhutto. Utóbbi volt az első olyan nő, aki elnöki ciklusa alatt szült elsőként, őt követte Jacinda Arden és nem lehetetlen, hogy a harmadik ilyen miniszterelnök egy magyar édesanya legyen. Én minden el fogok követni, hogy ez a büszkeség bekövetkezzen” – ezzel a gondolattal nyitotta meg a Tisza Párt Nők a jövőért – Kihívások, lehetőségek és egyensúly a közéletben, munkában és a családban című nőjogi konferenciáját Magyar Péter.
A pénteki egész napos eseményre nagyjából száz vendéget hívtak meg, szakmai partnerek mellett a Tisza-szigetek legaktívabb tagjait, valamint a Jövő Vezetői Program, vagyis a párt politikusválogatójának jelentkezőit. Túlnyomórészt természetesen nőket, bár a panelbeszélgetések résztvevői és maga Magyar is többször hangsúlyozták, a nők helyzete nem csak a nők megoldandó problémája, mindannyiunk közös ügye.
Megnyitó beszédében a párt elnöke az olyan már-már közhelyes megjegyzések mellett, mint hogy a kormányban több a János, mint a nő, felsorolta a legégetőbb kérdéseket, sőt, olyan kevésbé felkapott témákat is említett, mint a szülés utáni depresszióban érintett nők számára nyújtott segítség hiánya vagy a menstruációs szegénység.
„Felelős emberként, politikusként és férfiként tudom, hogy a nők problémái mindannyiunk problémái, benyomásaim csak másodkézből lehetnek. Nem irányt mutatni jöttem, nem tudom és nem is akarom megmondani a tutit, figyelni szeretnék és megérteni, hogy ha a Tisza kormányra kerül, akkor érdemben tudjunk segíteni” – mondta Magyar, majd átadta a terepet a szinte csak nőkből álló kerekasztal-beszélgetéseknek.
Munka és/vagy karrier?
Elsőként a munka és magánélet egyensúlyáról esett szó. Rost Andrea operaénekes szerint azért, hogy a nők a családban és a hivatásban is helyt álljanak, háromszor annyit kell dolgozniuk, mint a férfiaknak. Így volt ez az ő esetében is, ráadásul úgy látja, arra is kiemelt figyelmet kell fordítania egy nőnek, hogy ne csak anyaként, de feleségként is jelen legyen otthon.
Így jutottak a panelbeszélgetés résztvevői arra a konklúzióra, hogy abban, hogy egy egy nő szülés után vissza tudjon térni a munkahelyére, a férfiaknak is óriási felelősségük van. Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője kiemelte, ez nem csak a fizetés miatt kulcskérdés, hanem a családok és a társadalom érdeke az is, hogy a nők érezzék, ki tudnak teljesedni a munkában is.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, az anyák karrierje szempontjából kiemelt jelentősége van a munkáltatók rugalmasságának is, a részmunkaidő, a négynapos munkahét és az otthoni munkavégzés lehetősége mind olyan opció, amely nagy segítséget jelenthet a családoknak.
Az atipikus foglalkozási formák ösztönzését emelte ki Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régióvezetője, valamint kitért a túlterheltség kérdésére is. Mint mondta, közös érdekünk, hogy az egyéni nyomás lekerüljön a nőkről és férfiakról egyaránt, nem lenne szabad azt érezniük, hogy valamiért egyedül ők felelősek a családban.
Egy kutatás szerint a nők 28 százaléka a karrierje mellett még több mint négy óra otthoni munkát végez naponta – említette meg Boros, aki fontosnak tartja, hogy a munka-magánélet egyensúlyról ne csak mint női problémáról gondolkodjunk, hiszen abban a férfiaknak is jelentős szerepük van.
„Most engedjük el a negyvenes nőket”
Tabuként kezeljük, hogy mi van akkor, ha például egy költözés miatt kiszakadunk a korábban meglévő biztos mikroközegből, aki támogatni tud minket a gyereknevelésben, itt jön be az állami ellátórendszer szerepe, hatalmas szükség van a támogatásra, legyen szó bölcsődéről, óvodáról, iskoláról vagy épp közlekedésről – mondta Kollár Kinga, a Tisza fővárosi- és EP-képviselője. A politikus szerint ugyanis ennek elmaradottsága, valamint az, hogy a családtámogatási rendszer pont azokon segíti a legkevésbé, akikben a legmagasabb a bizonytalanság a gyermekvállalásról, mind abba az irányba mutat, hogy kevesebb gyerek születik.
Pedig a statisztikák szerint nagyon alacsony azoknak a nőknek az aránya, akik tartósan nem szeretnének gyereket – állítja Kapitány Balázs demográfus. A gyermektelen nők a leggyakrabban egészségügyi okra vagy a megfelelő partner hiányára hivatkozva mondják azt, hogy nem szülnek, a karrierépítés és a lakáshelyzet kérdése pedig jellemzően a többedik gyerek előtt merül fel akadályként.
Családalapítás előtt állóként mutatták be a párt másik fővárosi képviselőjét, Barna Juditot a rendezvényen, ahol amúgy minden résztvevőről elmondták a moderátorok, hány gyermeket nevel. Barna is az alkalmas partner hiányát említette meg és elmondta, büszke rá, hogy képviselni tudja az endometriózisban vagy PCOS-ben (policisztás ovárium szindróma) szenvedő nőket, akiknek gyakran meddőségi klinikák segítségét kell igénybe venniük ahhoz, hogy gyerekük szülessen.
Utóbbiról Nyéky Boldizsár szülész-nőgyógyász beszélt bővebben, aki az ’50-es évekhez való visszatérésként értelmezte a meddőségi klinikák államosítását és úgy gondolja, a esélyegyenlőség több ponton sérül a jelenlegi rendszerben. Mint mondja, a 40-50 év körüli nők teherbeesése amiatt a legnehezebb, mert csak nagyon alacsony számban vagy már egyáltalán nincsenek petesejtjeik, amire megoldást jelentene, ha azokat fiatalabb korban le tudnák fagyasztani. Erre azonban ma Magyarországon nincsen lehetőség, így nem csak a fiatalabb nőkkel, de a velük egykorú férfiakkal szemben is hátrányba kerülnek, a hímivarsejtek tartósítása ugyanis biztosított.
„Épp most engedjük el a 80-as években született nőket, évente ezres nagyságrendben, mert egyszerűen nem tudunk nekik itthon segíteni. Nem csoda, hogy inkább kimennek Csehországba vagy Szlovákiába, ahol egy petesejtdonorral 75-80 százalékos esélyük van a teherbe esésre, miközben itthon, saját petesejttel ez a ráta 0-5 százalék körüli” – mondta a szakember.
Kiút a traumából
A harmadik, családon belüli erőszakról szóló beszélgetésben mutatta be a Tisza talán a legjobban, mekkora értéket jelent a pártnak Bódis Kriszta támogatása. Míg a korábbi panelek elsősorban a családalapítás és a gyermekvállalás köré szerveződtek és minden pillanatban azt érzékeltették, egy nő az anyaságtól válik igazán nővé, Bódis mondta ki, hogy nem csak petesejtek vagy „hiper-szuper” nők vagyunk, akik tökéletesen összeegyeztetik a karriert és a családot, így nagyon káros tud lenni, ha állandóan ennek akarunk megfelelni.
„Az egyik legnagyobb gond, hogy a családon belüli erőszakról nincs is igazán statisztika, minden adat torzított, hiszen, ha nem kérdezünk rá arra, amire nem akarunk, nem is kapunk valós válaszokat. Szóval, nyugodtan szorozzon mindenki” – mondta Bódis Kriszta.
Úgy látja, mindannyian egy bántalmazó közegben élünk, ahol a szexizmus egy bevett, természetes közbeszéd-forma, a nők pedig gyakran áldozati szerepbe kényszerülnek, ez pedig a marginalitásban, generációs szegénységben élő nőknél még nagyobb kiszolgáltatottságot eredményez.
Mi, magyarok egy traumatizált nemzet vagyunk, pedig ha a társadalom egészséges, akkor a gyerekek is ilyen közegben nőnek fel – ezt már Babó Klára, traumafeldolgozással foglalkozó pszichológus mondta, aki szerint nem csak egyénileg, de közösségi és nemzeti szinten is ki kell jönni az évtizedek óta tartó traumából. Ehhez a szakember szerint mindennapi stratégiákra van szükség, amivel az áldozatok vissza tudják építeni a bántalmazás során lerombolt önbecsülésüket. Mint mondta, az önismeretnek fontos szerepe van ebben, fel kell térképeznünk a saját, rejtett erőforrásainkat és nem szabad azt éreztetni vagy érzékeltetni, „ciki, ha valaki mentálisan nincs a topon”.
Az áldozatok segítése mellett azonban az agresszorokkal is kell foglalkozni annak érdekében, hogy a bántalmazó tendenciákat ne örökítse tovább generációkon át – jegyezte meg Bekker-Molnár Zita családjogi ügyvéd. Ő úgy látja, a jogszabályi környezet Magyarországon alapvetően rendben van, inkább a jogalkalmazás terén lát problémákat.
És hogy hol kéne kezdeni a családon belüli erőszak felszámolását és a gyermekvédelmi rendszer rendbetételét? Bódis Kriszta szerint ha eljutnánk oda, hogy van kihez segítségért fordulnia annak, aki eljut oda, hogy szüksége van rá, azzal már egy nagyot léptünk előre, jelenleg ugyanis nincs kihez.
Mindenekelőtt kutatásokra lenne szükség, amelyek feltárnák, pontosan milyen a helyzet, mert a szakemberek se látják át az összképet, nem tudjuk, összesen hány gyerek és hol kallódik, legyen szó prostitúcióról vagy emberkereskedelemről.
Abban is biztos, hogy társadalompolitikai vízió nélkül nem lehet elkezdeni a szakpolitikát sem, kell egy konszenzus arról, hogy egyenlő hozzáférést szeretnénk a közszolgáltatásokhoz, tekintet nélkül arra, hova születik egy gyerek. Ezt pedig a társadalom dolga kormányokon átívelve kikényszeríteni, enélkül elképzelhetetlen, hogy bármilyen megoldás tartós legyen. Ezek után pedig folyamatos párbeszédre van szükség a kormányzat és a szakemberek között, a megoldásokat ugyanis nem a politikusoknak kell kitalálniuk.
Nagy a szerepe a megoldásközpontú pszichológiának is, vagyis annak, hogy a megoldhatatlannak tűnő problémahalmaz helyett arra koncentráljunk, mit tudunk tenni. És persze oktatni kell, beszélni kell ezekről a kérdésekről a tévében, az iskolában kell megtanítani a gyerekeknek a saját testükhöz való jogot például, ehhez elengedhetetlen a megfelelő szexuális edukáció – tette hozzá Bódis Kriszta.
A rendezvényen Magyar Péterrel készített interjúnkat itt olvashatják:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
