szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.

Vádat emeltek két fiatal ellen, akik egy miskolci buszmegállóban megvertek egy férfit, majd annak is nekiestek, aki csak látta az esetet – derült ki a Miskolci Járási Ügyészség keddi közleményéből.

A vádirat szerint a két fiatalkorú fiú tavaly július közepén éjjel kötött bele egy buszmegállóban álló férfiba, majd elkezdték ütni ököllel, illetve amikor a földre került, még meg is rúgták. Mindezt egy közeli lakásból látta egy férfi, aki lement megkérdezni, mi történik. Azonban, amikor el akart futni onnan, a két fiatal utána ment, az egyikük elakasztotta, majd megrugdosták. A férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.

Az ügyészség szerint az egyik támadó ellen már más büntetőeljárás is folyamatban van, neki közérdekű munkát, míg a társának próbára bocsátást kértek a bíróságtól.

Képünk illusztráció.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!