A volt újpesti polgármester szerint a Pride mintájára a busójárást is be lehetne tiltani
A gyerekek védelmében, arcfelismeréssel, természetesen.
HVG
A gyermekek védelmére hivatkozva a busójárás teljes betiltását követeli Déri Tibor, a Fővárosi Közgyűlés DK-s képviselője, volt újpesti polgármester ironikus Facebook-bejegyzésében, amelyben arra reagál, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői benyújtották a Pride-felvonulást betiltó törvényjavaslatukat. Ennek értelmében a résztvevőket is pénzbírsággal sújtanák.
A Pride ellen felhozott érveket kiforgatva Déri Tibor azt írja:
Elég volt abból, hogy évente egyszer – az állítólagos „hagyományőrzés” nevében – félelmetes maszkos alakok vonulnak végig alkoholmámortól fűtve, asszonyokat megszégyenítve az utcákon, ijesztgetik a gyermekeket, kolompolnak, borozgatnak, és olyan viselkedést tanúsítanak, amely teljes mértékben szembemegy a keresztény-konzervatív értékrenddel!
A politikus felhozza, hogy a busók „félmeztelenül hemperegnek a hóban”, „nőnek öltöznek, férfiaknak mutogatják magukat”, „kolbászt lengetnek! És egyes források szerint néha nem is disznóhúsból!”. Mindezt ráadásul gyerekek közelében. Déri azt kérdezi, hol marad a „busómentes övezet”, hol a „gyermekvédelmi minimum”, „hol a rendőrség arcfelismerő kamerákkal, amikor egy busó végighúzza (jobb esetben) a kolompját az óvodáscsoport előtt?”.
Követeli a busójárás teljes betiltását, a résztvevők nyilvántartásba vételét (arcfelismeréssel természetesen), és hogy
a befolyt bírságokat fordítsák igazi keresztény értékek népszerűsítésére – például lánctalpas szobrokra, bármire, csak ne mulatságra.
„Ne hagyjuk, hogy gyermekeink az indokoltnál is többször pogány hagyományok nyújtotta lelki terrornak legyenek kitéve” – zárja bejegyzését Déri Tibor.
A normál ügymenetet felgyorsítva, bő egy nap alatt eljut a benyújtástól a zárószavazásig a kormánypárti javaslat, amely a gyermekek védelmére hivatkozva korlátozza mások alapvető jogait, és teszi betilthatóvá – egyedüliként az EU-ban – a Pride felvonulást. A döntés jogalapja, az Alaptörvény módosítása ezzel már nem is tudja tartani a tempót.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.