Pfizer-oltásra is foglalhatnak időpontot azok, akik ma SMS-t kapnak
Péntektől keddig kapják meg az oltást azok, akik most lépnek.
Péntektől keddig kapják meg az oltást azok, akik most lépnek.
hvg.hu
A legutolsó alkalommal, május 10-én egy használtan megvásárolt mentőautóban vittek 10 külföldit.
hvg.hu
Parragh László szerint a több száz fős vállalatoknak helyben kellene megszervezniük az oltásokat.
hvg.hu
A munkavégzés idejére időszakos hajózási zárlatot rendeltek el a hídnál.
hvg.hu
A férfi a Szilágyi Erzsébet fasor egyik buszmegállójában ütött meg és rugdosott egy ellenőrt.
hvg.hu
A nő ellen rongálás miatt nyomoznak.
hvg.hu
Nagyjából hatszáz embert oltanak be Sinopharmmal az Auróra utcában.
hvg.hu
A köztársasági elnök feleségével közösen egy alapítványt hozott létre, hogy az érintetteket segítsék.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A hvg.hu-nak azt írták, az volt a céljuk, hogy olvasók széles körét érjék el, függetlenül a politikai nézeteiktől.
hvg.hu
A bíróság csütörtökön dönthet a gyilkossági ügy miatt őrizetbe vettek letartóztatásáról.
hvg.hu
Ahol éri, akadályozza a Fidesz az ellenzéki előválasztást, de az ellenzéki oldalon sem erőltetik az országos selejtezőt, inkább beállnának Karácsony Gergely mögé – írja e heti számában a HVG.
HVG
Ignorálás, megfélemlítés, hiteltelenítés és egy sor más módszer, amivel a közhatalmat gyakorlók igyekeznek megakadályozni a független sajtó működését. A legrosszabbra az operatív törzs tájékoztatását értékelték a megkérdezett sajtómunkások. A TASZ most adta ki tavalyi felmérésének összegzését.
hvg.hu
Már a második oltás felvétele előtt kiszabadulhatnak a karanténból azok, akik a védettségi igazolványuk átvétele után találkoztak fertőzöttel.
hvg.hu
A karanténkötelezettség alól csak az EU-ban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést Németországban.
MTI
A konzuli szolgálat közzétette a technikai részleteket a Horvátországba készülő turistáknak: a beutazáshoz az oltásról szóló pecsétes dokumentum is kell. Csak a 7 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési és karantén-kötelezettség alól.
hvg.hu
A legfőbb ügyész továbbküldte Vadai Ágnes kérdését a rendőrségnek mint feljelentést. A nyomozó hatóság feljelentés kiegészítést rendelt el.
hvg.hu
Erre jutott a közös kormányzati-önkormányzati munkacsoport. A majdani működésre a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek főigazgatója dolgoz ki javaslatokat.
hvg.hu
A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje szerint a DK miniszterelnök-jelöltje nem tudja megverni Orbán Viktort, de ha Dobrev Klára lesz a közös jelölt, mégis beáll mögé. Szerinte Orbánnak pornófelvételei és bűnügyi aktái vannak ellenzéki politikusokról.
hvg.hu
Bár korábban a kormány azt állította, hogy a Fudan nem vesz el területet a Diákvárostól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a két beruházás egy komplexumként épül meg, a sportcsarnokot és a konferenciaközpontot közösen kell majd használniuk. A benyújtott törvényjavaslat már ki is jelöli, hogy mely állami tulajdonú területeket kapná meg ingyen az egyetemet fenntartó Fudan Hungary Alapítvány.